“Nekünk most az a dolgunk, hogy a Bátor Tábor túlélje a válságot”

Kindli Erna – A Bátor Tábor vezetője

Fotók: Túri Márton

Nagyon sokan fektetnek sok munkát abba, hogy a Google-nél dolgozhassanak, te pedig eljöttél a vállalattól. Miért, esetleg kiégtél?

Nem égtem ki, inkább a motiváció fulladt ki. Mielőtt eljöttem a Google-tól, egy négy-öt fős csapat részeként marketing- és termékstratégiát dolgoztam ki fejlődő országok részére. Érdekes és intellektuális kihívásokat tartalmazó időszak volt, ám közbejött egy szervezeti átalakítás, aminek az egyik eredménye az volt, hogy az én munkám sokkal inkább az üzletről, a pénzszerzésről szólt volna.

Úgy éreztem, hogy nem akarok olyan munkát végezni, ami pusztán a pénzről vagy az azzal azonosítható haszonról szól.

Ezt jól mutatja az is, hogy jelenleg a Bátor Tábor ügyvezetője vagyok a non-profit szektorban. Persze nagyon hálás vagyok a Google-évekért, mert azok nélkül talán nem tudok meghozni egy olyan döntést, ami negyedakkora fizetéssel jár azért, hogy az én értékrendem szerinti jót tehessek.

Annyit halljuk, hogy „valami jót akarok tenni a munkámon felül”, de ez egy személyre szabott dolog. A te esetedben ez mit jelent?

Éppen a non-profit szektorban tanultam meg, hogy ez a fajta életcél milyen sokféle lehet. Akik például tanárként, vagy az egészségügyben dolgoznak, egyfajta „mikro-view” szemlélettel élnek, face-to-face segítik az embereket, így hoznak létre valamilyen magasztosabb társadalmi értéket. Én viszont „makro”-ban vagyok jelen: elméleti, stratégiai gondolkodásmódban, nagyobb rendszerek átlátásában tartom magam jónak. Tehát a munkámban az alapbeállítottságom, saját fókuszom elsősorban nem az egy az egyben segítségnyújtásra irányul, hanem a rendszerek működtetésében, fejlesztésében segítek, amelyek valami jót adnak az embereknek.

A Bátor Táborban tanultam meg, hogy a támogatásnak, az adakozásnak milyen fontos eleme az, hogy nem stratégiákban gondolkodik az ember, hanem egyszerűen ott van, jelen van a másik ember mellett.

A Google után tudtad, hogy merre tovább, vagy vakrepülés volt?

Nem voltak kész terveim, eddig minden váltáskor hagytam magamnak időt arra, hogy jó döntéseket hozzak. A Google után a Tresorit-nál kezdtem el dolgozni, ahol az volt a feladatom – és ennek nagyon örültem – hogy a haza hozott szemléletmódommal segítsem a magyar startup céget kijutni a világpiacra. De innen is úgy jöttem el két év múlva, hogy nem volt meg a következő lépés. Nekem az vált be, hogy tartok pár hónap szünetet két állás között, mert ekkor meg tudom kérdőjelezni az addigi gondolkodásmódomat. Az azonnali és gyors váltás ezt nem engedné meg és változást sem hozna magával – főleg nem ugyanabban a szektorban.

Így teremti meg magának az ember a tiszta teret, hogy a jövőjéről gondolkodhasson. És ebbe hogyan jött be a Bátor Tábor?

A Tresorit után számba vettem, hogy mi érdekel valójában, így három terület kristályosodott ki. Szerettem volna részt venni a magyarországi adakozási kultúra fejlesztésében, merthogy ezt egy nagyon fontos társadalmi célnak és egyben izgalmas marketingstratégiai kérdésnek is tartom. Noha nem vagyok egy elvakult geek és nem szeretem annyira a technológiát sem, mégis nagyon foglalkoztat az ember és a digitalizáció kapcsolata, lenyűgözőnek tartom, ahogyan a technológia formálja az emberiséget. És nagyon érdekelnek az emberek, így az is, hogy milyen egy jó munkahely, egy jó csapat, egy jó szervezet.

A Tresorit utáni hónapokban nagyon sok emberrel beszéltem találkoztam, gyűjtöttem az inspirációt. Egyre jobban foglalkoztatott a non-profit szektor működése – szakmai önkéntességet vállaltam, adományt gyűjtöttem –, így még az is megfordult a fejemben, hogy elmegyek Ázsiába valamelyik nemzetközi szervezethez tanulni és tapasztalatokat gyűjteni. A véletlenek úgy hozták, hogy találkoztam Küllői Péterrel, aki a Bátor Tábor mellett áll alapítása óta. A szervezet akkoriban új ügyvezetőt keresett, és miközben nem céloztam meg a pozíciót, mégis felkérést kaptam rá. Mindez 32 évesen, zéró non-profit tapasztalattal óriási megtiszteltetés volt.

Hogyan találkozott a te hozott szervezeti kultúrád, gondolkodásmódod a Bátor Tábor struktúrájával?

Nem voltam könnyű helyzetben, mert nem csak egy szektorváltás volt mögöttem, de addig első számú vezetőként sem dolgoztam. Elvakított a lelkesedés, nem mértem föl, hogy miben ugrom bele. De az igazsághoz hozzátartozik: az érkezésem egyik célja az volt, hogy fölrázzam a szervezetet, fejlődjön a megújulási képessége, ami korunkban a legfontosabb erőssége egy szervezetnek. Tehát össze kellett csiszolódnunk.

Mondanál egy példát arra, hogy mely ponton, pontokon kellett csiszolódni?

A non-profit szervezetek erősen értékvezéreltek, emiatt a változás is nehezebb folyamat. De az is igaz, ha megvan a közös hang, akkor nagyon gyorsan lehet haladni előre. A Bátor Tábor esetében is igaz volt ez. Megérkeztem egy növekedésorientált gondolkodásmóddal, ám azzal szembesültem, hogy itt sokkal lassabban történnek a dolgok. Vannak olyan hagyományok, illetve a gyerekek biztonsága miatt betartandó szabályok, amik természetszerűleg hoznak magukkal egyfajta lassabb működést.

Én pedig zsigerből hoztam a vállalati gondolkodásmódot, de rá kellett jönnöm, hogy a „mindig növekedni kell” szervezeti kultúra mellett több más gondolkodásmód is elfér.

Például: ha egy non-profit esetében évről évre ugyanannyi gyerek kap segítséget vagy az életét meghatározó élményt, akkor már megérte beletenni a munkát, az is eredmény. Emlékszem, kilenc hónapja voltam a szervezetnél, amikor hagyatéki tárgyalásra kaptam idézést. Azt gondoltam, hogy talán egy vagyonosabb idősebb ember hagyott adományt a tábor javára. De nem így volt. Egy leukémiában elhunyt huszonegy éves állami gondozott lány – aki tíz évvel korábban eltöltött egy hetet a táborban – hagyta a szervezetre az intézet elhagyása után neki járó állami támogatás összegének a felét. Amikor ezt meg tudtam, az egész gondolkodásmódom megváltozott.

Mit üzen számodra ez a történet?

Azt, hogy amit a Bátor Tábor ad a beteg gyerekeknek és a családjaiknak, azt nem lehet számszerűsíteni.

De azért az nem árt, ha egy szervezet növekszik is nem?

Természetesen azon vagyunk, hogy évről évre több gyereknek tudjunk meghatározó élményt nyújtani. Tavaly közel kétezer kétszáz gyereknek tudtunk bátorságot adni – harminc százalékkal többnek, mint egy évvel korábban. Szerettünk volna ezen az íven maradni, de ezt törekvésünket a koronavírus-járvány felülírta. Most a túlélés mellett az a célunk, hogy a lehető legtöbb családnak segíteni tudjunk.

Az világos, hogy lassítanod kellett: de erre magadtól jöttél rá, vagy a szervezet kényszerített a gondolkodásmód-váltásra?

Voltak olyan emberek, akikkel a hasonló gondolkodásmódunk miatt nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, a szervezet jelentős része hamar felismerte azt az értéket, amit be tudok hozni. Emellett persze pár hónap alatt azt is látszott, hogy néhány munkatárssal nem találjuk a közös nevezőt és hálás vagyok nekik azért, mert ezt meg tudták fogalmazni felém. Nehéz időszak volt, mert miközben segítő szándékkal érkeztem mind az ügyet, mind a kollégákat illetően, mégis voltak, akik számára ez nem volt világos, egyszerűen más nyelvet beszéltünk. Kaptam néhány nehéz feedback-et is. Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltam: ezt nem tudom tovább csinálni.

Ezen a holtponton mi segített át?

Az első évértékelő csapatépítőnkön végül is azt a visszajelzést kaptam, hogy – miközben először ennek az ellenkezőjét hitték – az én érkezésem volt a legjobb dolog, ami történhetett a szervezet/csapat életében. Emellett építettem egy régi és új kollégákból álló vezetői csapatot is. De erős motivációt jelentett az említett adományozós történet is.

A vezetői szerepfelfogásod milyen?

Inkább karmester vagyok, mintsem olyan vezető, aki minden fölött kontrollt gyakorol.

Összekötöm a szálakat, koordinálom a zenekart. Alapvetően pedig bízom az emberekben, néha talán túlságosan is.

Egy tábor közösséget, emberi kontaktusokat is jelent – hogyan érintette a Bátor Tábort a koronavírus járvány?

Már három éve dolgoztunk azon, hogy a digitalizáció, a nemzetköziesedés, a megújulási képesség erősödjön a szervezetnél. Mindezt a COVID 19 leginkább a digitalizáció terén gyorsította föl, de összességében az egész szervezet megújuláshoz való viszonyát megváltoztatta. Békeidőkben alapvetően a szeptember-december közötti időszak alatt tervezzük meg a következő évet, a járvány miatt viszont az újratervezésre mindössze három-négy hetünk volt. Van egy zseniális orvos igazgatónk, akivel már február elejétől figyeltük a járványhelyzetet, hiszen a programjainkon beteg gyerekek vesznek részt kiemelt egészségügyi kockázat mellett és valódi emberi kontaktusokkal.

Mivel azt valljuk, hogy a „Bátor tábor több mint tábor”, jó ideje dolgoztunk azon is, hogy az általunk használt élményterápiás módszertant hogyan tudjuk digitális platformokra helyezni. A cél az volt – és ennek megvalósítását el is kezdtük – hogy „kijöjjünk” a táborból. Idén indult volna egy iskolai reintegrációs programunk, illetve tavaly kidolgoztunk egy virtuális valóság projekttervet is. Nem volt még ilyen az a tábor húszéves működése során, de be kellett látnunk: ebben a helyzetben a hagyományos formában nem tudunk tavaszi programokat és nyári táborokat szervezni.

Egy ilyen döntés hogyan néz ki a tűzközelben?

Amikor bejelentettük a döntést, a csapat néhány tagja elsírta magát, hiszen a munka érzelmileg is sokat jelent mindannyiunk számára. A döntés a főállású munkatársak mellett összességében ezer önkéntest érintett, kicsit olyan volt ez a helyzet, mint amikor egy gyárban leáll a futószalag.

Azzal a tudattal kezdtünk el home office-ban dolgozni, hogy mindenki azon aggódott, a gyerekeknek és a családjuknak most még nagyobb szüksége van ránk.

Hiszen most még nagyobb a stressz, a félelem, az elszigetelődés. Abban ugyan nem tudunk segíteni, hogy bárkit is elviszünk orvosi vizsgálatra, de erősíthetjük a bátorságot és a gyógyulásba vetett hitet. A két pilléren álló online tábort, noha nem volt könnyű, három hét alatt kidolgoztuk és megvalósítottuk. Az ingyenes tábor egy kétórás interaktív program – ebben húsz családot tudunk fogadni –, az egy háztartásban élők összehozásáról és közös aktivitásáról szól.

Az a célunk, hogy az online tábor ötszáz-ezer család számára is elérhető legyen. Emellett – mivel most mindenki elzártan tölti a napjait – elindult egy másik programunk is, amihez jelképes adomány fejében mindenki tud csatlakozni családi állapottól függetlenül. Támogatónak kétféle online programunk van, de szerveztünk cégek részére is online közösségerősítő és nehézségfeledtető játékokat és tréningeket is.

Túlélést említettél, tehát egy állami támogatásban nem részesülő non-profit szervezetet anyagilag is keményen érint egy ilyen krízis, nem?

Mivel a tervezettel szemben nagyjából feleakkora forrásból tudunk gazdálkodni, újra kellett írnunk az idei üzleti tervünket, emellett csökkentenünk kellett a költségeinket is. Hiába minden kreativitásunk és törekvésünk, a hetven főállású munkatárs közül tizenegynek föl kellett mondanunk. Mindez nagyon nehéz döntés volt, mivel zseniális csapatot építettünk föl.

Ahhoz, hogy túléljük ezt az évet, mindenkinek áldozatot kellett hoznia; miközben a non-profit szektorban egyébként sem magasak a fizetések, csökkentenünk kellett a béreket is. Én is lemondtam a fizetésem harminc százalékáról december végéig, de így tettek a vezető kollégák is. Nehéz volt ezeket a döntéseket meghozni, de nagyon büszke vagyok erre a csapatra.

Úgy fogjuk fel, hogy a Bátor Tábort nekünk kell átsegítenünk ezen a válságon, mert maga az ügy sokkal nagyobb, mint mi magunk.

Ha érdekesnek találtad Erna és a Bátor Tábor történetét olvass tovább inspiráló sztorikat, pl. Dénes Ákos és az autistáknak teret adó Kockacsoki történetét: tovább olvasom!