Szabó Eszter Judit és Herendi Kata – Pszichoforyou
Szabó Eszter Judit eredetileg újságírónak tanult, majd később egy kommunikációs ügynökségnél helyezkedett el. Ezzel párhuzamosan az önismeret felé vezető úton is elindult, ahova a folyamatos szorongás és a depresszió terelte.
Hosszú idő, több mint hat év terápiás és önismereti munka kellett ahhoz, hogy kilábaljon ebből a nehéz időszakából. Ekkor határozta el, hogy cikkein keresztül másoknak is megpróbál segíteni, és megmutatja mekkora ereje van a pszichológiának és annak, ha az ember szembenéz a félelmeivel.
Egy évig tartó előkészület után Porpáczi Júlia pszichológussal indította el a Pszichoforyou online pszichológiai magazint, amit még két további évig az ügynökségi munka mellett, éjszakánként és hétvégenként szerkesztett. Alapítótársa kiválása után a kiesett szakmai tudást Herendi Kata pótolta, aki még gyakornoknak jelentkezett az újsághoz. Kata korábban tíz éven át tanított pszichológiát, és ezeket az ismereteit szerette volna minél szélesebb körben továbbadni.
Az idén októberben három éves lapnál ma már heten dolgoznak, számos külsős szakértővel működnek együtt és havonta 200.000-en kattintanak rá, hogy a pszichológiáról olvassanak.
Eszter, Te újságírónak tanultál, Kata pedig pszichológiával foglalkozott korábban is. Mennyire éreztétek ezt a váltást kockázatosnak?
Eszter: Bár van átfedés a korábbi munkámmal, mégis sokáig halogattam, hogy felmondjak. A szívem szerint már hamarabb is váltottam volna, de addig vártam, amíg nem lett állandó bevételünk. Ennek ellenére is kockázatosnak éreztem, olyan volt, mintha egy szikláról beleugranék az ismeretlenbe. Hiszen eleinte, amikor havonta néhány ezer olvasónk volt, még nem lehetett tudni, hogy hova fogunk eljutni az oldallal. Volt, aki azzal riogatott, hogy a mélyebb és hosszabb írásokra a mai világban egyáltalán nincs igény: „Csak képeket, videókat nézegetnek, rövid, egy-két perces cikkeket keresnek” – mondták sokan.
Kata: Engem pedig megpróbáltak lebeszélni az ismerőseim, hogy ebből úgysem lehet megélni. (nevet)
Miért nem csatlakoztál inkább egy létező szerkesztőséghez, hiszen úgy kevesebb kockázatot kellett volna vállalnod?
Eszter: Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy az irányokat mi szeretnénk meghatározni. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy addig nem létezett olyan online és ingyenes tartalomszolgáltató, amelyik a lelki egészség témájával kapcsolatos, szakmailag helytálló, ugyanakkor közérthető cikkeket közölt volna. Ezt a hiányt igyekeztünk betölteni az induláskor. Bár ez valóban egy nehezebb, hosszabb és kanyargósabb út volt, de így visszanézve jó döntés volt saját magazint indítani.
A segítés a fő motivációtok a Pszichoforyou kapcsán. Mikor döntöttétek el, hogy pénzt is szeretnétek keresni az oldallal?
Kata:
Amikor rájöttünk, hogy nem csak meghalni szeretnénk az ügyért, de megélni is belőle.
A viccet félretéve, jó pár mélypontot követően eljött mindkettőnknél az a pillanat, hogy kimondtuk: szívünk szerint csak ezzel foglalkoznánk és ezért meg kell találnunk azokat a megoldásokat, hogy bevételünk is legyen.
Mik voltak ezek a helyzetek? Volt kiemelkedő, vagy sorsfordító pont?
Eszter: Nehéz egyet felidéznem, mert ezek a pillanatok olyanok, mint a szülés. Akkor és ott szenvedős, de utólag elfelejted a rosszat és nem emlékszel a fájdalomra. Sok ilyen alkalom volt, például munka után fáradtan hazaérkezve pihenés helyett még a magazinon kellett dolgoznom, vagy amikor még karácsony este és szilveszter napján is cikket írtunk. De hasonló kihívás volt, amikor az alapítótársam, Júlia kivált. A hitemben ugyan nem rengetett meg, mert továbbra is biztos voltam benne, hogy az oldalnak van létjogosultsága, és csinálni kell, de egyedül nem ment volna. Igyekeztem úgy hozzáállni, hogy ez egy feladat, amit meg kell oldani. És láss csodát, másnap ugyanúgy felkelt a nap, nem sok idővel később pedig már láttam, hogy Kata – aki már velünk volt – be fogja tudni tölteni az űrt. Az ő személye és tudása a közös munka első pillanatától garancia az oldal szakmaiságára.
A minőségre koncentrálva, lépésről-lépésre fejlődtök. Nincs kísértés arra, hogy gyorsabban nőjetek?
Kata: Ismerjük a módszereket, hogyan lehetne több kattintást, több like-ot elérni, de szándékosan nem élünk vele. Egy példával illusztrálva, ilyen a címadás: hogyan találjuk meg azt a metszetet, ami még szakmailag is helytálló, de azért vonzza is az érdeklődőket. Nem tagadom, van, hogy emiatt egy héten keresztül négyen dolgozunk egy cikken és lassabban jelenik meg egy írás. Mindezt azért tesszük, mert felelősséggel tartozunk az olvasóink és a szakma felé. Nem akarunk felszínes tartalmat adni, a bulváros hatásvadászat helyett rengeteg más tervünk van, hogyan lehet forgalmat növelni. Például számtalan rovatötletünk vár még megvalósításra.
Ebből úgy tűnik, hogy a pszichológusi és újságírói szempontok között lehetnek nézeteltérések. Hogyan kezelitek a konfliktusokat?
Eszter: Az a megközelítésünk, hogy ahelyett, hogy valamit állítunk, inkább kérdezünk a másiktól és ezzel elébe megyünk a vitáknak. Ha mégsem értünk egyet azonnal, akkor addig beszélünk róla, amíg a közös megoldás meg nem születik.
Az elején annyit kértem Katától, hogy egy dolgot ígérjünk meg: mindig őszinték leszünk egymáshoz.
Olyan még nem történt, hogy haraggal váltunk volna el, pedig mindketten a végsőkig tudunk ragaszkodni a saját igazunkhoz. Ugyanakkor mindkettőnkben megvan az alázat a másik szakmája és tudása iránt, bízunk annyira a másikban, hogy elfogadjuk a véleményét.
Kata: Ehhez hozzátartozik, hogy teljesen egy rugóra jár az agyunk, ilyen mértékű összhangból szerintem nincs még egy világon. Úgy tudnám leírni ezt az érzést, hogy ha becsukom a szemem és kinyújtom a kezem oldalra, tudom, hogy mindig ott lesz velem, ha lendületben vagyok, akkor ott van mögöttem, és ha elfáradnék, ő az, aki magával húz előre. Annak ellenére ilyen erős a kémia köztünk, hogy a személyiségünk eléggé különböző: Eszti nagyon lelkes, lendületes, igazi csillámpóni. Én viszont a cinikus troll vagyok, általában először a hibákat veszem észre. Mégis nagyon jól kiegészítjük egymást, hiszen ha nincs ott a fék a gáz mellett, akkor baleset történhet.
Sok átfedés van a munkátokban: egyikőtök újságíró, aki pszichológiáról ír, a másik pszichológus, aki újságot szerkeszt. Hogyan osztjátok fel a feladatokat egymás között?
Eszter: Közösen szerkesztjük az újságot, mindketten írunk cikkeket, nincsenek szétszedve a munkakörök. Egyedül az adminisztratív munkát osztottuk be ügyeleti hetekre, így a másiknak lehetősége van elmélyedni az írásban.
A Pszichoforyou egy online magazin. Honnan jött az, hogy rendezvényeket csináljatok?
Eszter: Egyrészt szerettünk volna találkozni az olvasóinkkal, mert nap mint nap úgy dolgozunk a számítógép mögül, hogy nem ismerjük azokat, akikért az egészet csináljuk. Egy-egy élőben kapott visszajelzés viszont nagyon sok erőt ad a további úthoz, számunkra ez egy valódi oázis a sivatagban. Másrészt olyan eszköznek tekintettük, ami bevételt tud hozni anélkül, hogy az oldalt fizetőssé tennénk. Sokszor halljuk azt a pszichológiával kapcsolatban, hogy csak a gazdagok kiváltsága, mi viszont azt valljuk, hogy a lelki egészség megőrzését és visszaszerzését támogató tartalmakhoz fontos lenne minél több embernek hozzájutnia.
A közönségtalálkozók mellett mi a legboldogabb pillanatotok az új karrieretekben?
Kata: Nekem nagyon sokáig a cikkeimre kapott like-ok számolása jelentette a legnagyobb örömöt. Máig emlékszem, hogy az első cikkem 134 kedvelést ért el! Régen szabályosan rosszul esett, ha kevesen like-olták a cikkeket, de aztán rájöttem, hogy ezek a cikkek is hasznosak lehetnek, és akkor is megérte dolgozni velük, ha csak egy olvasónak segíthettem vele. Most már, ha írok, erre az egy emberre igyekszem koncentrálni – és ha történetesen több ezer van belőle, még boldogabb vagyok.
Eszter: Számomra egy olvasói visszajelzés volt a legfelemelőbb momentum. Azt írta, hogy nagyon nehéz helyzetben van, öngyilkossági gondolatok is gyötrik, de sok erőt merít a cikkeinkből és köszöni, hogy vagyunk neki.
Ekkor azt éreztem, hogy ha másnap véget is ér a Pszichoforyou, már akkor is érdemes volt beletenni a rengeteg energiát.
Végezetül milyen jótanácsot tudtok adni a karrierváltást tervezőknek?
Kata: Azt tapasztalom, hogy a komolyabb döntések előtt sajnos a legtöbben megtorpannak. A munkahelyváltásra ez azért is igaz, mert kulturálisan ahhoz szoktunk hozzá, hogy évtizedeken, akár a nyugdíjig maradunk egy cégnél, másrészt ott van a bizonytalanság, hiszen bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk a jövőt megjósolni. Ugyanakkor a döntésekkel kapcsolatban az is igaz, hogy a többségük nem végleges: ne féljünk annyira belevágni, mert vissza lehet térni vagy más úton továbbmenni. Váltani pedig nem csupán romantikus lendülettel lehet, hiába tanácsolja ezt sok könyv is. Mindig gondoljuk végig a következő lépést, tudatosan tervezzük meg, és képezzünk anyagi tartalékot.
Eszter: Nyomasztó és kockázatos tud lenni a kezdet, de nem tudunk csak úgy átröppenni felette. Hiába szeretnénk, hogy az új karrierünkben két perc alatt sikeres emberré váljunk, ez egy folyamat, aminek időt kell hagyni. Legfőképp pedig tisztában kell lennünk saját magunkkal, a határainkkal ahhoz, hogy rájöjjünk, mi az a munka, amiben igazán hinni tudunk. Ez teremti meg a stabil alapot, és erőt ad, hogy egy-egy probléma esetén tovább tudjunk lendülni. A másik, amiben hiszek, hogy ezt alázat nélkül nem lehet csinálni: mert valami – legyen az bármilyen fontos a számodra – attól fog működni, ha nem rólad vagy a sikeredről szól, hanem azokról, akiknek csinálod.
