Kádár-Papp Nóra – Gyerünk anyukám

Életút / Kádár-Papp Nóra

Nóri az ELTE Tanárképző Főiskola, angol-testnevelés szakos tanári szakán, majd a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikációs szakán végzett. A tanárképző után a Malév-nál kezdett el dolgozni 2003-ban, ahol összességében – három év állományban töltött idő után – tíz év múlva távozott.

A Gyerünk anyukám! nevű vállalkozását 2015-ben indította el Orbán Kati közgazdász társával. Nóri életfilozófiája szerint „sokat és sokszor segít az életben, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát :)”. A bizniszben pedig azt az elvet követi, ami szerint ő maga is olyan színvonalat ad az ügyfeleinek, amiért maga is szívesen fizetne. Ugyan évek óta dolgozik a munka-magánélet egyensúlyán, már „látszik a fény az alagút végén!”.

A saját emberi- és női igényei vezették rá Kádár-Papp Nórit arra, hogy az anyukák számára elindítsa a szülés utáni regenerációs torna-programját. A parkból induló történet ma már egy több tízezres közösséget maga mögött tudó branddé vált. A Gyerünk Anyukám! mára az egyik legfontosabb anyukákat támogató közösség lett.

Kádár-Papp Nóra, a Gyerünk anyukám! alapítója

Fotók: Túri Márton / Újraterveztem

Hogyan kötöttél ki az anyukák edzésénél?

Angol-testnevelés szakon végeztem és az utolsó, gyakorló évemben jöttem rá arra, hogy más az utam. Az az év egy rettenetes mélyrepülés volt amiben én éppen úgy benne voltam, mint az a rendszer amiben tanítottak. Arra eszméltem, hogy mégsem akarok tanár lenni. Ott álltam a friss diplomámmal tanácstalanul és úgy döntöttem jelentkezem egy, a Pesti Estben megjelent Malév-álláshirdetésre. Úgy voltam vele: az sem számít, ha valamelyik eldugott raktárban kell aktákat tologatnom a főiskola után, ám végülis ügyfélszolgálati munkatársként kezdtem el dolgozni. Innen hét év után mentem el szülési szabadságra és éppen ebben az időszakban állt le végleg maga a Malév is.

Nyilvánvaló volt, hogy az egyébként nagyon is képzett kollégáim el fognak helyezkedni azon a piacon, ahol nekem egy tíz hónapos kisbabával esélyem se lett volna és végül ez így is történt. Mivel nem volt hová visszamennem dolgozni, a családépítés folytatása mellett döntöttünk. A fiunk még nem volt kétéves, amikor az ikreink megszülettek. Innentől kezdve igen sokáig nem volt kérdés, hogy én hová tudok visszamenni dolgozni. Közben elkezdtem különböző önkéntes munkákra is jelentkezni gyerekekkel foglalkozó egyesületekhez, alapítványokhoz, de vagy elutasítottak, vagy válaszra sem méltattak.

A végzettségeddel ugyan egyezik, de az addigi munkádtól igencsak messze áll a torna, az edzés. Hogyan jött az ötlet?

Amikor végigcsináltam a saját szülés utáni regenerációmat, szerettem volna lehetőleg online segítséget igénybe venni. Ekkoriban, 2013-ban viszont még nem volt e témában elérhető magyar weboldal. Persze tudtam volna bármelyik külföldi oldalhoz csatlakozni, de a téma érzékenysége és komolysága miatt nagyon fontos volt, hogy tényleg mindent megértsek. Nem volt egy könnyű időszak ez, mert nemcsak engem, de az egész családi rendszerünket nagyon megviselte, hogy két év alatt három gyerek született. Én híztam húsz kilót, nem foglalkoztam magammal és a legtöbb szülőhöz hasonlóan én is azt gondoltam, hogy magammal foglalkozni egoizmus.

Aztán lassan összeszedtem magam és arra gondoltam, hogy ha nekem, képzett testnevelőként ilyen nagy kihívást jelent a szülés utáni regenerációval kapcsolatos időszak, akkor a „laikusok” sokkal nehezebb helyzetben lehetnek.

Említettem, hogy szerettem volna önkéntesként „dolgozni”, így azt találtam ki, hogy a tornáztatás lesz az én önkéntességem. A lakásunkhoz közeli parkban kezdtem el heti két alkalommal tornát tartani anyukáknak, amire az erre létrehozott Facebook oldalon lehetett jelentkezni. Ez akkor 2014-ben még „csak” egy ingyenes, közösségi torna volt.

Mit javasolnál azoknak az anyukának, akik szeretnének kitörni a beszűkült élethelyzetükből?

Ha tanácsot kellene adnom, azt mondanám:

Keressenek maguknak egy olyan közösséget vagy csapatot, ami olyan téma mentén szerveződik, ami „róluk” és nem a babáról szól.

Sok anya kerül abba a helyzetbe, hogy a gyereke szükségletei mentén szervezi a kapcsolatait, vagyis a felnőtt kapcsolataik azokon a színtereken alakulnak ki – játszóház, stb. – ahol a gyerekeikkel vannak. Ezen érdemes változtatni.

Te hogyan léptél ki a saját kényelmetlen helyzetedből, ki vagy mi segített?

Éppen azért dolgozom, hogy másoknak ne egy olyan helyzetből kelljen kilépniük, amilyenbe én kerültem. Volt egy 8-10 hónapos időszak, ami a sorozatos fogadkozásokról és feladásokról szólt. Motiváció és optimizmus nélkül vártam, hogy valaki kézen fog és kivezet a mókuskerékből. Nekem egy kijózanító pofon formájában jött el ennek az időszaknak a vége: like-okért vegzáltam az ismerőseimet, hogy bekerülhessek egy életmódváltó programba. Amikor végül nem kerültem be, akkor vettem észre, hogy mennyire ciki volt ez az egész történet, ott valami megváltozott, akkor realizáltam, hogy ebben a helyzetben csak magamra számíthatok.

Nézzük a vállalkozást: végül is mi volt az oka annak, hogy a parkból az online-ba költözött a program?

Az eső (nevet – a szerk.). Ugyanis a park még az esők után is használhatatlan volt a legnaposabb időkben is. Nedves fűbe gyerekeket letenni nem lehet, az anyukákat pedig a csúszásveszély fenyegette. Viszont arra gondoltam hogy mégsem lehet, hogy beszoruljunk a lakásba. Ezért a férjem segítségével összeraktam egy wordpress alapú weboldalt, amin keresztül egy streamelő program ingyenes verziójával élőben közvetítettem a tornámat.

Jó ötlet volt az online mellett dönteni, mert egy anya élete meglehetősen kiszámíthatatlan, ezért az offline nehézkes megoldás, ez a számokon is meglátszott.

A parkban jobb napokon nyolcan-tízen tornáztunk, míg online pillanatok alatt lettünk negyvenen. Ekkor láttam meg igazán azt, hogy ezzel foglalkozni kell, akár egy vállalkozás formájában is.

Amikor megvolt az irány, milyen segítséged volt és milyen nehézségekkel találkoztál?

Szerencsés módon akkoriban találkoztam Orbán Katival, aki szintén babázott és jelezte nekem, hogy közgazdászként szívesen segítene az üzleti tervezésben. A négy-öt hónapos tervezés végére tisztán látszott, hogy ezt a vállalkozást csak ketten tudjuk megcsinálni és működtetni. Tisztáztuk, hogy kinek mi a szerepe, ki mivel foglalkozik szívesen, kinek mik az erősségei és mi az, amit sosem szeretne csinálni. Mindezt pedig egyeztettük a családjainkkal is. Annyira kiforrott volt a terv és olyan szépen épült a közösség is, hogy mindenképpen bele kellett vágni. Nem akartam visszagondolni arra, hogy „mi lett volna, ha…”.

Ezt követően egy minimális befektetéssel létrehoztunk egy videós weboldalt, majd egy maroknyi csapattal napi három alkalommal élő órákat közvetítettünk. Ebben jelentkezett az egyik nehézségünk is. Élő felvételekkel indultunk el, mert akkor azt gondoltuk, az működik majd, ha meghatározott időpontokban képernyő elé hívjuk az anyukákat. Később rájöttünk, hogy számtalan dolog közbejöhet egy anyuka életében, így az élő órákról a rugalmasabban elérhető, felvett anyagokra tértünk át.

Ez eddig simának tűnik: mi volt a legnehezebb megakadás?

A legnehezebb időszak az volt, amikor Katival még csak ketten vittük a vállalkozást. Mindent mi csináltunk. Még azt is megbeszéltük, hogy adott nap ki marad fenn éjfélig, hogy másnap reggelre kicserélje a videót. Ekkoriban jött el egy olyan időszak, amikor már nem a korábban listára vetett feladatokkal, területekkel foglalkoztunk. A napjaim így néztek ki: bekapcsoltam a gépem, válaszoltam az ügyfélköri és egyéb emailekre, értelmeztem a könyvelő kéréseit és azt hogy melyik hivatal éppen mit akar tőlem, majd számlázás. Ezt követően álltam oda a kamera elé, de mire átverekedtem magam az irodai melón, nem igazán volt kedvem mosolyogni. Összességében az történt, hogy nem tudtuk tartani a tempót a növekedéssel, a helyzet pedig akkor vált jobbá, amikor anyagilag és érzelmileg is készen álltunk arra, hogy csapatot építsünk. Ezzel a lépéssel talán túlságosan sokáig vártunk, de innentől kezdve már csak felfelé mentünk.

Mostanra viszont az említett kis csapat egy hatalmas, több mint két tucatnyi szakembert magába foglaló közösséggé vált. Hogyan találtad meg a megfelelő embereket? Vagy ők jöttek, hogy „hahó, itt vagyok, veled szeretnék dolgozni!”?

Nem, a „hahó itt vagyok…!” nem történt meg. Az elején nagyon fontosak voltak az ajánlások, az ismerősök tippjei, amik alapján megkerestük a lehetséges csapattagokat. Viszont az edzőket szakmai szemmel is meg kell nézni, így én indultam el, én végeztem és végzek a mai napig is kutatómunkát ezen a téren. A mai napig eljárok mások edzéseire, kipróbálok órákat és ha érzem a kémiát, akkor az óra végén megkeresem az edzőt és bemutatom neki, hogy mivel foglalkozom. Ez egy nagyon szubjektív dolog, hiszen olykor egy fotó is elég a döntéshez. Viszont nagyon fontos, hogy az edzőink szerethetők és emberiek legyenek, lehessen hozzájuk kapcsolódni; ennek olykor nagyobb súlya van és többet jelent, mint még 3 X 15 hasprés.

A fizikai aktivitáson túl milyen hozzáadott értéke van a Gyerünk anyukám!-nak?

Lényeges kérdés, hogy valójában kiknek is kínáljuk ezeket az edzéseket.

Olyan anyukáknak, akik sokat vannak otthon egy kicsit megroggyant önbizalommal és önbecsüléssel.

Így számukra egy nagyon megengedő, elfogadó légkört biztosítunk, amiben éppen úgy megfér egy süti vagy egy kihagyott edzés, ahogyan a heti hat torna is.

Kádár-Papp Nóra, a Gyerünk anyukám! alapítója

Dolgoztok mentorokkal is. Ők milyen területek szakemberei, mivel foglalkoznak? Esetleg a mentalitás-motiváció fejlesztés területén dolgoznak?

Több irányban is vannak próbálkozásaink, így van közöttünk velünk együtt tornázó pszichológus és dietetikus is. A szakemberek a közösségből nőttek ki, a mentorálást pedig az „öreg rókák” csinálják.

Te is említetted, hogy sok szülő gondolja azt, hogyha foglalkozik magával, akkor az egoizmusnak tűnik. Hogyan lehet ezen az attitűdön változtatni?

Egyrész nagyon bízom benne, hogy ebben a Gyerünk anyukám! és a támogató közösség sokat tud segíteni. Nagyon fontos a támogató közeg, legyen szó férjről, élettársról, nagyszülőkről. Viszont sokan hiába adják meg maguknak a felhatalmazást, ha emellé nem kapnak támogatást. Sokan küzdenek a saját maguk állította irreális elvárásokkal is.

Ki kell próbálni a velünk való közös tornázást, behozni a sportot és reménykedni abban, hogy ez az anyuka életében olyan minőségi változást hoz, amiről aztán nem akar majd lemondani.

A Covid kezdetekor nagyon sok tevékenység került át az online térbe. Ez hogyan befolyásolta a működést?

A tavaszi lezárás előtt is voltak programjaink a kismamák számára, akik a 12. héttől vehetnek részt kismama tornán és éppen ezen a területen volt egy nagy felfutás. A legtöbb anyuka a szülés utáni regeneráció miatt csatlakozik hozzánk, de a lezárás után a kismamák számában történt felfutás. Közben pedig valóban sokan tették át a tevékenységüket az online térbe és hirtelen sokan jelentek meg a piacon. Mi egy ingyenes, csak regisztrációt igénylő videótárral reagáltunk a helyzetre. A korábbi tizenötezer felhasználó hetek alatt huszonötezerre nőt. Óriási volt az ugrás, még a sávszélességünket is kimaxoltuk. A részvevőink nagyon hálásak voltak azért, hogy nem kell az interneten a zavarosban halászniuk, hanem egyszerűen elérhető, minőségi és szakmai videókhoz juthatnak hozzá.

Ha jól tudom most folyik a nemzetközi Gyerünk anyukám!, a GoMomGo fejlesztése. Hogy jött ez a projekt és hogy álltok vele?

Évek óta tervezzük a külföldi piacra lépést, áprilisban a Gyerünk, anyukám! svájci testvér projektje el is indult. Szívesen próbálunk ki több utat minimális kockázattal, így indult november elején a GoMomGo. Ezzel a projekttel igyekszünk a világ minden pontján megszólítani az anyukákat és átörökíteni ebbe az épülő közösségbe mindazt, amitől a GYA sikeres és szerethető. Vállaltan nem anyanyelvi edzőkkel keresünk nemzetközi közösséget, ahol a sorsközösség megvan, az angol nyelv pedig hidat épít. Pár hete teszteljük ezt az ötletet, itthon élő külföldi edzőkkel elkezdtünk videókat forgatni.

Kádár-Papp Nóra, a Gyerünk anyukám! alapítója

Mit tanácsolsz azoknak, akik váltanának, vagy akár baba mellől mennének vissza dolgozni?

Én szerencsés helyzetben voltam, mert volt mögöttem egy olyan anyagi biztonság, ami lehetővé tette, hogy kipróbálhassam az ötleteimet. Tudom, hogy sokan nincsenek ebben a helyzetben. Szerintem amikor az ember egy ilyen életszakaszba érkezik, lényeges, hogy legyen kivel beszélnie a helyzetéről, a vágyairól, terveiről, mert fontos a külső nézőpont egy-egy téma kapcsán. Ha van egy igazán jó ötlet, egy elgondolás, érdemes úgy feltenni a kérdést: vajon elszalasztott lehetőség lenne, ha nem vágnék bele? Ez egy lényeges kérdés, nekem is sokat segített és előre vitt. Nem akartam úgy visszagondolni a múltra, hogy sose próbáltam meg.

Ha érdekesnek találtad Kádár-Papp Nóra és a Gyerünk anyukám! történetét, olvass tovább inspiráló sztorikat, pl. Szendrői Enikő és a Nemiskacat történetét: tovább olvasom!