“Egy pillanat alatt jöttem rá, hogy a vagyonom semmit sem ér”

Szin János – Medvepásztor

Megesik, hogy visszagondolsz még azokra az időkre, amikor gyakorlatilag bármit megengedhettél magadnak a vagyonod által és olyan dologban volt részed, amit egy átlagember talán el sem tud képzelni?

Úgy érzem, hogy már megérkeztem, nincs miért a múlton gondolkodnom. Eleinte persze voltak problémáim ezzel. Amikor megbetegedtem és később a vagyonomat is elveszítettem, a pénz által nyújtott hamis illúzió, a biztoságérzet is leveszett.

“Akkor sokszor gondoltam arra, hogy pénz nélkül élni nehéz, de ez az érzés már megszűnt, ebben pedig az segített a legtöbbet, hogy az Úrra bíztam az életemet és a családom sorsát is.”

Az utóbbi időkben elfogyott az összes megtakarításunk, a medveles-vállalkozásból nincsen bevételünk a járvány miatt, de az Úr megírtatott velem egy könyvet, aminek most a bevételeiből élünk. A pénz által nyújtott hamis biztonságérzet helyét az Úr vette át, nem aggódom a jövő miatt.

Ha az életed mostani szakaszát nevezed megérkezettnek, akkor a korábbi életed során hogyan éreztél?

A szerencsejáték vállalkozásom önműködően ment, én csak kéthetente átvettem a nyereséget és elszámoltam a munkatársaimmal. Akkoriban folyamatosan próbálgattam magamat, újabb és újabb hobbikat kezdtem el és vittem nagyon magas szintre, de gyakorlatilag mindig is önmagamat kerestem. Sosem álltam meg, nem találtam olyan tevékenységet, amit az életem végéig csináltam volna. Akkoriban célokat tűztem ki magam elé, de a célok elérésük pillanatában semmivé válnak. Pedig sokkal fontosabb az „út”, az állapot, amiben benne van az ember. Most már így élek: nem a cél a fontos, hanem az utat élvezem. Ezért sem vágyom vissza a korábbi életembe.

A biztonság hamis illúziója mikor veszett el számodra, talán 2002-ben, amikor agydaganatot diagnosztizáltak nálad?

Egyértelműen ez volt az a pillanat, pedig a legtöbb pénzt az életemben éppen ebben az időszakban kerestem. A százhektáros farmomon a lovaimat néztem, amikor felhívtam az orvos barátomat, hogy segítsen értelmezni a kezemben lévő orvosi lehetet. Akkor derült ki, hogy agydaganatom van és egyáltalán nem lehetett tudni, hogy mennyi időm – hetek, hónapok? – vannak még hátra. Búcsúzkodjam a családomtól, vagy tervezzek a jövőre? Egy nemzetközi szaktekintély agysebészhez jelentkeztem be, aki annak ellenére sem tudott három hónapnál korábban fogadni, hogy – ahogyan akkoriban mindent – próbáltam pénzzel megoldani a dolgot. Azt a választ kaptam tőle, hogy mindegy hogy mennyi pénzem van, sokan mások is odaadnák az egész vagyonukat az egészségükért és az életükért, de a vizsgálat sorrendjén nem tud változtatni.

“Ekkor döbbentem rá, hogy az egész vagyonom kevés ahhoz, hogy akár csak egy perccel is korábban találkozzam a doktorral.”

E három hónap bizonytalanságában megváltozott számomra a pénz értéke és sokkal inkább az egészségem, a családom, a barátaim felé fordultam és ők adtak nekem erőt a helyzetben való helytálláshoz is. Rájöttem arra is, hogy egy ember életében a pénz csak a sokadik a sorban. Később Böjte Csaba testvérrel volt egy beszélgetésem ahol az élet értelme is szóba került, én pedig azt mondtam: számomra a legfontosabb az egészség. Erre Csaba testvér azt válaszolta: látott ő már kerekesszékben apát a gyerekeivel boldogan kosarazni, ahogyan látott nagyon gazdag és egészséges embert is boldogtalannak. Vagyis az élet értelme a boldogság, aminek persze része az is, hogy egészségesek vagyunk.

Amikor szerencsésen felgyógyultál. Megfogadtál valamit, változtattál az életszeméleteden?

Amikor láttam, hogy a pénzemmel és a kapcsolataimmal nem tudom megoldani a problémát, egy még nagyobb hatalomhoz, az Úrhoz fordultam. Azért imádkoztam, hogy mentse meg az életemet, amiért mindent, a vagyonomat is odaadnám. Miután visszakaptam az egészségemet, mindent elfelejtettem; újra azt hittem, hogy én vagyok a legokosabb a világon és folytattam, ahol korábban abbahagytam.

“Még egy agydaganat is kevés volt ahhoz, hogy a megváltozott gondolkodásmódom véglegessé váljon. Egy újabb pofon térített észhez, amikor elveszítettem a vagyonomat.”

Az Úr megadta, amit kértem tőle korábban és köddé vált a vagyonom. Később több dologba is belekezdtem, amivel pénzt lehet keresni, de aztán megtértem és minden olyan tevékenységről lemondtam, ami az Úrnak nem tetsző. Az életem azóta sínen van. Erdélyben élek, a gyerekkori álmaim színhelyén, azzal foglalkozom, ami számomra a boldogságot jelenti. Nekem is megvannak a napi gondjaim, de már nem a direkt pénztermelő munkában látom a megoldásokat.

Vajon minden esetben meg kell várni egy-két hatalmas pofont az élettől, ami jelezheti, hogy az addigi út fenntarthatatlanná vált? Ráadásul az embernek ott a családja, a barátai, a partnerei, akik mind figyelmeztethetik arra, hogy esetleg változtatni kellene.

Nem is a fenntarthatatlanság felől közelítenék, hiszen kívülről úgy látszott, hogy minden jó irányba halad, sikertörténetet látunk. Az az életmód egy életen át tarthatott volna, mert nagyon is kényelmes volt; csak nem érzékeltem, hogy ez számomra nem jó. Ilyenkor az emberről sokan azt hiszik, hogy mivel nagyon gazdag ezért okos is, így senki sem ad neki tanácsot. Egyetlen egy ember – egy teológus végzettségű, de jól menő vállalkozó barátom – figyelmeztetett arra, hogy nem jó az irány.

A vagyon és a szerencsejáték szervező cégeim elveszítése után új területre léptem, amikor létrehoztam egy vállalkozást arra, hogy a felnőtt iparban hirdetési hálózatot építsek ki a befektetőimmel. Alapvetően az volt a célunk, hogy hirdetéseket vegyünk és adjunk el a felnőttiparban. Emellett megkeresett egy székelyföldi barátom is, aki Romániában – ahol ez nem állami monopólium – akart belevágni a szerencsejáték szervezésébe. Partnernek kért föl és jutalékos rendszerben dolgoztunk volna. Amikor mindezt elmeséltem a már említett teológus barátomnak, ő csak annyit mondott: fel kellene hagynod mindezzel, mert ezek az Úr számára nem tetsző dolgok. Nagyon szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, de valami mégis elindult bennem; talán van egy másik életút is.

Ezt követően mi történt?

A beszélgetés után éppen egy tulajdonosi értekezletre kellett mennem ügyvezetőként beszámolni a  befektetőknek a felnőttipari és a román cég ügyeit illetően. Amikor ezt megtettem, bejelentettem, hogy visszalépek, minden beruházásból kiszállok. Soha olyan könnyednek nem éreztem magam, mint akkor, valóságos eufóriában ültem be az autómba, ami addig tartott, amíg otthon el nem meséltem a feleségemnek, hogy mit és hogyan döntöttem.

Egy ilyen döntés során mennyire kap szerepet a racionalitás?

Ha valaki racionálisan gondolkodik, ilyen lépeseket nem tesz meg egyik napról a másikra. Ha nem hiszem, hogy az Úr megsegít, akkor talán én se viszem végig azokat az éveket úgy, ahogyan megtettem. Józan gondolkodású ember a semmiért nem dobja el a jövőjét, hanem fokozatosan megy át az egyik életéből a másikba.

És amikor másnap felkeltél, tudtad, hogy merre mész tovább?

Csak annyit tudtam, hogy az Úr útján megyek tovább. Mindent újra kellett kezdenem, hiszen semmim sem volt; se pénzem, se ingatlanom, se autóm.

Innen hogyan vezetett az utad Böjte Csabához?

Elkezdem sorra hívni az olyan ismerőseimet, akiknek szerintem voltak olyan lehetőségei, amelyek számomra is jók lehetnek, de mindenki udvariasan hárított. Viszont az egyik barátom külkereskedelmi képviselőként dolgozott Afrikában, így abban állapodtunk meg, hogy a kapcsolataimat megmozgatva segítek számára vállalatokat, cégeket toborozni. Mindenhol volt kit felhívnom, így össze is jött ötven, köztük néhány igen nagy vállalat, akikkel heteken át tárgyaltunk az afrikai lehetőségekről. Jelentős részük bele is vágott, őket én fogadtam kint Afrikában. Ekkor ismerkedtem meg egy itthoni vállalat topmenedzserével, akinek több mind ötezer hektáros farmja volt kint. Szerette volna, ha neki dolgozom, de a munka csak egy év múlva indult volna, így egy évig fizette a rendelkezésre állást, majd fél évet dolgoztam Afrikában.

Innen hazatérve hívott föl Máté Bence fotós – akit  gyermekkorától ösztöndíjjal támogattam addig míg saját lábra nem állt – hogy szeretne valakinek bemutatni. Ekkor találkoztam először Böjte Csaba testvérrel, aki elmondta, hogy Bencével azt tervezik – aki más országokban már sok fotós vadlest csinált – hogy medvelest építenek Erdélyben. Az volt a céljuk, hogy megváltozzon a medvékről kialakult kép és az árvaházban lakó gyerekek számára megmutassák, hogy helyben is van alternatíva a jó életre, nem kell elmenni külföldre mosogatni. Gyakorlatilag azonnal kezdeni kellett. Azóta kint vagyok Erdélyben.

Böjte Csaba nagy hatású ember, átadott neked valamit az életszeméletedet illetően? Fontos volt, hogy ő kért föl a munkára?

A legfontosabb szerepe Bencének volt, mert mindig is szerettem, amit csinált és akkor egy olyan dologra kért, amit a gyerekkori álmaim színhelyén tudok megvalósítani. És igen, Böjte Csaba testvér személye is nagy súllyal esett a latba. Erre az együttállásra nem lehetett nemet mondani. Böjte Csaba nyitotta föl a szemem azzal kapcsolatban, hogy a boldogság a legfontosabb az életben. Később már nem tudtunk nagyon sok időt együtt tölteni, mert hihetetlenül elfoglalt ember. De félévig ott éltünk Tusnádfürdőn az árvaházban a gyerekekkel, akiktől nagyon sok szeretetet kaptunk a feleségemmel és a kisfiammal és áttételesen ezt is Csaba testvérnek köszönhetjük.

A feleségem nagyon nehezen szokta meg az új helyzetet. Korábban egy öt fős személyzet állt a rendelkezésünkre a villámban, fedett medence, jakuzzi, szolárium, borospince, fedett lőtér várt minket. Én magam is egy X5-ös BMV-ből ültem át egy kis Corsa-ba, de mindez nekem nem okozott fájdalmat, mert az álmaimhoz vezető utat jelentette.

Ha neked nem is fájt mindez a változás, másoknak minden bizonnyal igen. Ezen hogyan tudtál segíteni?

A gyerekeim számára alapvetően nem számított, hogy milyen ajándékot kapnak, vagy hogy milyen autóval viszem őket iskolába. Viszont a feleségem nem fogadta el az új életünket és ez a mai napig nehézséget jelent neki. Számára a biztonságot leginkább az anyagiak testesítik meg, azonban az utóbbi időszakban erősen hullámzik a bevételeink alakulása.

A medveles és a túráztatás évről évre egyre jobban működött, idénre már az előző évi bevételek ötszörösét vártuk. Először csak alkalmazottak voltunk a vállalkozásban fizetésért és jutalékért, de tavaly év végén kivásároltuk a többi tulajdonost a megtakarításainkból és bizakodva vártuk ezt az esztendőt. A pandémia azonban mindent keresztülhúzott, 2020 októberére gyakorlatilag megint csődbe mentünk. Ám a Jóisten újra megsegített, hiszen ebben az időszakban írtam meg a könyvemet, aminek most a bevételeiből élünk. A feleségem napi 16-18 órákat dolgozik a könyv értékesítésén, a bevételek pedig mérséklik az ő nehezebb perceit is. Az én álmaim nem az ő álmai; nekem elég egy húszéves terepjáró és egy szakadt nadrág, de ezek őt nem teszik boldoggá. Azt hiszem, ha újra erőre kap a turizmus, akkor ő is boldogabb lesz.

Amikor beütött a koronavírus, hova fordultál, mit tettél?

Amikor kiderült, hogy nem tudunk kimenni Erdélybe a covid-helyzet miatt és nem tudjuk elkezdeni a szezont, még inkább bizonyosságot tett az Úr, hiszen erőt és ihletet adott a könyv megírásához. Ebből van most a bevételünk. Mindeközben egy barátommal belekezdtünk egy nagyszabású vállalkozásba is, ugyanis azt tervezzük, hogy extrém szálláshelyeket építünk Erdélyben a medvelesem közelében. Ennek első lépese a Ceausescu-les autentikus felújítása volt. Emellett úgynevezett cölöpházakat is tervezünk, amelyek felérnek a fák lombkoronájába, a kétszemélyes, privát jacuzzival elátott, minden igényt kielégítő házakat pedig lombsétánnyal kötjük majd össze a Ceausescu medvelessel. A szomszédok nagyon messze vannak, de egy erdei aszfaltút jól megközelíthetővé teszi a helyet. Én magam jelenleg egy négycsillagos apartmanban lakom, de mindig is egy ilyen kajibára vágytam mint a diktátor volt vadászlese. Egyébként, ha most kinyitom az ajtóm, szinte méterekre van az erdő és a lakásba is többször bejöttek már a medvék.

A legtöbb ember fél a medvéktől, te hogyan tanultál meg bánni velük?

Ők tanítottak meg rá, ők jöttek oda hozzám még akkor, amikor a lest építettük.

“Két árva boccsal kezdődött a kapcsolat, akik mindig ott voltak a közelünkben és egyre közelebb merészkedtek. Megesett, hogy ellopták az uzsonnás táskámat is, de fokozatosan összebarátkoztunk, egyre jobban megszoktuk egymást.”

Megtanítottak arra, hogy nem kell félni a medvéktől. Én látom őket a lesből is, és biztosan tudom, hogy nem akarnak megölni, megenni bennünket. Ha a távoli úton közeledik egy kerékpáros vagy egy autó, menekülnek be az erdőbe.

Jól érezzük, hogy van egy missziód?

Az elsődleges misszióm az, hogy a családom boldog legyen. De van egy másik is: szeretném az emberekkel megismertetni a medve igazi – és nem a másik – arcát. Ne csak az a kép éljen az emberek fejében, amit a médiában olvashatunk róluk. Lássuk meg a saját szemünkkel, hogy milyenek is valójában ezek az állatok. De közben segítek az egyik erdélyi barátomnak is, aki húsz éve a medvék visszavadításával foglalkozik, nagyon sok medvebocs köszönheti neki az életét. Befogjuk a medvéket  – ha veszélyesnek nyilvánították a jelenlétüket – és megmentve a kilövéstől, átköltöztetjük őket máshová.

A szerencsejáték, a felnőttipar bizonyos szempontból szürke zóna, talán nem haragszol meg, ha azt mondjuk: sok embert, akik itt költenek, ezek a dolgok inkább lefelé visznek és nem megemelnek. Az, ami veled történt és amit teszel azóta is, lehet-e egyfajta vezeklés?

A szerencsejáték szervezés nem tartom alvilági tevékenységnek, éppen olyan üzlet, mint bármi más. De az igaz, hogy jó keresztény ember nem csinál ilyet. Viszont most felnyitottad a szemem: valószínűleg megérdemeltem, ami történt, és így, megfizettem a múltért.

Szin János, a medvepásztor

Mit tanácsolnál azoknak, akik bármilyen ok miatt váltanának, új utakat keresnének?

Azt, hogy legyenek bátrak. Folyamatosan kóstoljanak bele egy másik életbe, merjék megfogalmazni a vágyaikat és azokat fokozatosan, de egyre nagyobb intenzitással valósítsák is meg. Ahogyan én csináltam, úgy szinte lehetetlen.

Szin János, Medvepásztor című könyve ITT vásárolható meg online.

Fotók forrása: Szin János, Munoz Benjamin

Ha érdekesnek találtad Szin János Medvepásztor történetét, olvass tovább inspiráló sztorikat, pl. Csókay András idegsebész történetét: tovább olvasok!