“Láttam, hogy necces lesz, de belevágtam!”

Szabó Szonja – Art by Heart

Fotók: Túri Márton

Ha a jövő szakmáit illető várakozásaidat nézzük, a falfestés nincsen közöttük. Korábban a marketing területén dolgoztál, miért ebbe az irányba indultál el?

Lehetséges, hogy a jövőben a robotok talán a festők munkáját is elveszik majd (nevet – a szerk.). A festés alapvetően egy gyerekkori szerelem volt, egy hobbi és valójában egy véletlennek köszönhetően lett belőle biznisz. Egyetemistaként többször is költöztem Budapesten egyik albérletből a másikba és az egyik olyan csúnya volt, hogy mindenképpen kellett vele kezdeni valamit. Ezekre a falakra kerültek föl az első festményeim.

Mikor látszott, hogy a hobbin túl ebben benne van az üzlet lehetősége is?

Az említett albérlet faláról készült fotó nagy sikert aratott a Facebook-on. Jöttek a visszajelzések és a kérések a barátnők, családtagok részéről. Viszont még ekkor sem vettem komolyan a dolgot. Aztán 2016-ban kaptam egy felkérést egy ismerősön keresztül arra, hogy csináljam meg egy belvárosi Airbnb-lakás falát. A Pinterest-fotót nézve azonnal láttam, hogy ez necces lesz és igazából azt sem tudtam, hogyan kell falat festeni, hogyan kell árazni, de rávágtam, hogy „persze, megcsinálom!”. Két hétig vért izzadtam, de határidőre elkészültem és rendesen ki is fizettek. Akkor gondolkodtam el először azon, hogy a falfestésben megvan az üzleti potenciál is. Ekkoriban nagyon sok mindent csináltam: dolgoztam egy irodában, a mesterképzést végeztem az egyetemen és még festettem is. Mindez sok volt egyszerre, így néhány hónap után arra jutottam, hogy kilépek az iroda világából és belevágok a festésbe. A családból ugyan nem tagadtak ki, de nagyon meglepődtek, amikor bejelentettem a döntésem (nevet – a szerk).

Így, néhány hónapnyi idő után látszódott, hogy ebből meg lehet alapozni vagy tartani egy egzisztenciát?

Akkor nagyban könnyítette a helyzetemet, hogy nem kellett még felelősséget vállalnom egy családért, „mindössze” csak az egyetemista életvitelemet kellett finanszíroznom. Tudtam biztosítani egy alacsonyabb életszínvonalat és volt egy féléves tartalékom is, így bele tudtam vágni…

Amikor egy művész hirtelen elkezd pénzt kapni mondjuk a festményeiért, esetleg rendelnek tőle, megesik, hogy elveszíti az inspirációját, elszáll az ihlete. Veled megesett ilyesmi?

Az elején még nem, de később – amikor egy picit amolyan futószalagszerűnek tűnt a munka – megérintettek hasonló érzések. Minden nap dolgoztam, nem hagytam szüneteket, hónapról hónapra új rekordokat akartam felállítani, pedig ez a munka szellemileg és fizikailag is megterhelő tud lenni. Aztán az ember ezt megtanulja fejben menedzselni főleg akkor, ha a megfelelő megrendelővel hozza össze a sors.

Azért a megrendelőidet talán nem csak a sors hozza meg neked – hogyan szerzed őket?

Alapvetően nagyon jól működik a szájról-szájra ajánlás, de hiába van mögöttem már több száz munka, a hirdetésekre most is nagyon támaszkodom. Van Instagram- és weboldalam, de a mai napig a Facebook a legerősebb lábam ebből a szempontból. Bizonyos fokig szerencsém is van, hiszen a munkám látványos, jól megmutatható. A Facebook oldalam 2017 januárjában indult el, jelenleg több mint tizennyolcezer követője van. Egyébként sokat hezitáltam a Facebook oldal elindításán, mert az járt a fejemben, hogy azzal mindenki megtudja majd, hogy mibe vágtam, és így milyen ciki lesz ennyi ember előtt kudarcot vallani.

Viszont az ilyenfajta nyilvánosság erős motivációt is jelenthet.

Ez igaz. De mivel mindenkitől azt a visszajelzést kaptam akkoriban, hogy meghülyültem, nem ezért jártam egyetemre és hogy ebből nem lehet megélni, tényleg volt bennem egy olyan motiváció is, hogy csak azért is bebizonyítom, hogy ezt meg lehet csinálni.

Benned megfordult olykor az a gondolat, hogy ülhetnél egy fancy ügynökség irodájában kampányokat tervezve a falfestés helyett?

Megtörtént, hogy a korábbi egyeztetések ellenére megérkeztem az adott lakásba ahol tíz fok volt, se fűtés, se villany nem volt és még a falat is nekem kellett kiglettelnem. Ilyenkor átszalad az ember fején: te nem vagy normális. De közben pedig nagyon sok pozitív visszajelzést kapok arról, hogy milyen sokat adnak a munkáim. Ez a másik és az erősebb oldala a történetnek, ami óriási erőt ad akkor is, ha éppen le akarnak fagyni az ujjaim.

Sokan futnak bele abba, hogy a környezetük nem támogatja őket a változásban, te hogyan kezelted a kétkedőket?

Alapvetően inkább konfliktuskerülő vagyok, nem álltam bele a parttalan vitákba. Talán megesett párszor, hogy sírtam is, de úgy vagyok vele, hogy a véleményét mindenki elmondhatja. Szerintem amikor valakinek van egy jó ötlete – főleg még fiatalon, amikor még nem terheli annyi felelősség a vállát – akkor vétek nem megpróbálni annak a megvalósítását. De egyébként is úgy gondolom, hogy mindenkinek van az életében legalább egy olyan ötlete, amiből hatalmas bizniszt lehet csinálni, csak a környezete húzza vissza. Vagy éppen hiányoznak az anyagi feltételek, de nekem ebből a szempontból szerencsém volt, mert a falfestés nem egy magas tőkeigényű munka, „csak” az egyes technikák megismerése, a kísérletezés igényel néhány százezer forintos invesztíciót. Onnantól kezdve minden rajtam – a hozzáállásomon és munkámon – múlik.

Szerinted mitől akartak megvédeni téged azok, akik nem voltak lelkesek a váltásodat illetően?

A legtöbb ember ismeretlen dologgal találkozva a „járt utat a járatlanért el ne hagyd” elv alapján kezd gondolkodni, aminek persze néha megvan a helye, de hosszú távon rosszul hat a bátorságra és a kreativitásra is. Ha most arra gondolok, hogy a lányom tizennyolc év múlva azzal áll elém, hogy ő mondjuk kutyák sétáltatásából szeretne megélni, biztos meglepődnék én is. Vagyis szülői fejjel megértem a reakciókat. Magam is úgy gondolom, hogy az érettségi alapvető, de azok közé tartozom, akik csalódtak a felsőoktatásban és nem biztos, hogy a gyerekem mindenáron az egyetem felé tolom majd. Ha van egy jó ötlete és ahhoz nem kell diploma… merthogy az észt és az EQ-t nem a diplomával osztják és diploma nélkül is lehet sikeres az ember.

Az öt évvel korábbi énedhez képest most mást jelent neked a siker?

Maximalista vagyok és nem tudom, hogy valaha fogom-e magam elégedettnek érezni. Ez egy hiányosságom, amin dolgozom is. Sok minden átértékelődött bennem, ilyen a kudarcokhoz való hozzáállás is. Korábban a dac és a lendület vitt előre, ma már tudom, hogy vannak hullámvölgyek is, amiből ki lehet jönni és menni tovább.

Alkalmazottként a felelősség olykor szétterül, de vállalkozóként egészen más a helyzet. Hogyan éled meg, hogy szó szerint minden rajtad áll?

A legnagyobb problémám az irodai munkával az, hogy a személyes teljesítményem – mennyit teszek bele – nem számít olyan sokat. Dolgozhatok többet, jobban és gyorsabban, mint a kollégáim, de nem lesz több a fizetésem, nem mehetek korábban haza. Ez már nem motivált. Most pedig – még akkor is, ha esetleg nem is fizetnek a falfestésért – minden az én döntésemen múlik. Ha fizetnek, ha nem, minden az én felelősségem. 

Most nem csak a kisbabával vagy otthon, de van egy covid-helyzet is. Ez hogyan alakította át a mindennapjaid?

A covid nem érintette meg a vállalkozásomat; ahogyan az emberek beszorultak a lakásaikba, szembesültek az unalmas falaikkal, így nekem nagyon sok munkám volt. Számomra nagy motivációt jelent, hogy a teljes munkafolyamatot én viszem évig: felveszem a kapcsolatot az ügyfelekkel, lelevelezzük az igényeket, majd találkozunk személyesen is, majd én festek és látom a gyerekek reakcióit is. A személyesség nagy lendületet ad. Nem delegálok, de nem is tudnék a munka jellege miatt. Mit adjak ki a kezemből? A levelezést, a kapcsolattartást, a marketinget, a festést? Végülis minden az én személyemhez kötődik. A legnagyobb kihívásom jelenleg az, hogy az első gyerekemmel kapcsolatos teendőket hogyan egyeztessem össze a vállalkozásommal. Szerencsére van segítségem a férjem és nagymamák személyében.

Anyaként hogyan egyezteted össze a munkát és minden mást?

Ahogyan említettem, van segítségem, de azért erősen limitált az elvállalható megbízások száma. Egy-egy nap tudok festeni. A babám születése előtt két héttel festettem utoljára, majd a születése után nyolc héttel először. Új kereteket szabtam az életemnek, így például éjjel válaszolok az email-ekre, stb. Nyilván sokkal bonyolultabb most a helyzet. A vállalkozásomat illetően most nem a fejlődésen, hanem a szinten tartáson van a hangsúly.

Laikusként hogyan képzeljük el, hogy szakmailag fejleszted magad?

Ha az ember kitapasztalja, hogy miképpen és milyen anyagokkal dolgozzon, akkor onnantól már nem kell annyit kísérletezgetnie. Viszont mindig jönnek újabb technikák, amiket kipróbálok – erre a kanapé mögötti falat használom (nevet – a szerk). Egyébként nem is biztos, hogy a falfestés esetében művészeti szempontból érdemes megfogalmazni a fejlődést, hanem sokkal inkább az ügyfél felől. Kulcsfontosságú, hogy meg tudom-e érteni az igényeit és a vágyait úgy, hogy nem is mindig tudja pontosan az ügyfél, hogy mit és hogyan képzel el. Nagyon fontos, hogy megismerjem a személyiségét, a lakása alapján ráérezzek a stílusára, majd ketten összerakjuk azt, ami végülis a falra kerül. Ebben van egy kicsi pszichológia is. Fontosak a festékanyagok, a technika és a rutin, de nagyon nagy hangsúlya van a kommunikációnak is.

Volt már olyan, hogy elkészültél egy fallal, de az valamilyen oknál fogva nem tetszett a megrendelőnek, elbizonytalanodott?

Egyszer megtörtént ez is. A megrendelő alapból bizonytalan volt, majd rábökött az egyik lehetőségre. A kész falra nézve viszont azt mondta, hogy „ez nagyon jó, de nem tudok vele együtt élni”, így másnap saját kezűleg lefestette a egész falat, majd rendelt tőlem egy másik motívumot.

Mit tanácsolnál azoknak, akik váltásban, új karrierútban gondolkodnak?

Könnyű lenne azt mondani, hogy akkor „vágjon bele”, de úgy gondolom, hogy nem mindenki való vállalkozónak, főleg, ha brandet is kell építeni hozzá. Ahogy szó volt róla: magad hozol minden döntést, annak minden következményével együtt. Azzal számolni kell, hogy hiába teszed bele ugyanazt a munkát, az eredmények lehetnek eltérőek. Szükség van kitartásra, stressztűrésre, mert jönnek a pofonok is. Ez egy nehezített pálya. Mielőtt valaki vállalkozónak csapna föl, az anyagiakon kívül azt is nézze meg, hogy lelkileg készen áll-e a nehézségek elviselésére és ha úgy érzi, hogy nem, akkor a vállalkozói lét nem az ő útja.

Ha érdekesnek találtad Szabó Szonja és az Art by Heart történetét, olvass további inspiráló sztorikat, böngéssz a több mint 70 karrierváltó történet között: tovább olvasok!