“A Feneked a gyengém idézte elő az ősrobbanást”

Marsalkó Dávid – Halott Pénz

Fotók: Túri Márton / Újraterveztem

Közel húsz éve, 2004-ben kezdtél el a zenével foglalkozni, de hosszú ideig nem igazán kaptál megerősítést abban, hogy jó, amit csinálsz. Mi segített téged abban, hogy mégis kitarts öt éven keresztül?

Ez az időszak egy új időszámítás volt az életemben, mert valóban, ekkor találtam ki a Halott Pénzt, mint művésznevet, illetve 2004-ben kezdtem ez az egyetemi tanulmányaimat is a Pécsi Tudományegyetemen. A zene már középiskolásként is foglalkoztatott, néha „zenélgettünk” is a haverokkal. Ám ezekben az években, összességében egy évtizeden át az élsport határozta meg az életemet. Teniszezőként napi három edzésem volt a hétvégi versenyek mellett. Az útkeresés időszakát éltem, sokakkal ellentétben én még nem tudtam, hogy mivel szeretnék igazán foglalkozni.

Azért jelentkeztem a pécsi közgázra, mert úgy gondoltam, hogy a közgazdaságtan egy eléggé nagy halmazt jelent ahhoz, hogy azon belül megtaláljam a számomra izgalmas területet. A statisztika és a hozzá hasonló tárgyak szenvedést okoztak, de a filozófia, a pszichológia, a marketingpszichológia kifejezetten érdekelt. Ekkoriban több dolog is összeért: abbahagytam az élsportot és ezzel véget ért az addigi megszokott rutin és napirend is, emellett az egyetemi évek meg inkább a munkába járásra kezdtek hasonlítani. Ezt nem élveztem, nem találtam a kapcsolódási pontokat és a zene volt az a valami, ami elkezdte kitölteni a keletkezett űr.

“Vettem tízezer forintért egy szintit és egyre jobban elmerültem a zenében – vagy talán belemenekültem.”

Miközben tényleg nem voltak sikerélményeim a kisebb egyetemi bulis fellépések mellett, azt még nem tudtam, hogy mit is akarok csinálni. Mégis nagyon jó érzéssel töltött el a zenélés.

Tehát a zene egy hiányállapotra jelentett számodra egyfajta gyógyírt. Mikor értél el arra a pontra, amikor a zene ennél többé vált és látszott, hogy valami nagyobb is lehet belőle?

Ezek a pillanatok még várattak magukra. Az első Halott Pénz nagylemez 2009-ben, a második rá egy évre jött ki. Az első videóklip 2011-ben jött ki az Angard című számra és ez volt az első olyan pillanat, ami azt üzente, hogy a Halott Pénzzel történik valami és több energiát kellene beletennem. A Feneked a gyengém című szám egy év múlva jött kis és idézte elő azt az ősrobbanást, ami után először fordult meg a fejemben, hogy a még mindig szóló projektként futó Halott Pénzt zenekarrá fejlesszem. Történt egy olyan áttörés, ami után már nagyobb dolgokban is gondolkozhattam.

Az egyetem közgazdász-marketing diplomát szereztél, nem is volt alternatíva számodra, hogy „rendes állásban” helyezkedsz el?

Volt egy ilyen, igaz, rövid szakasz is az életemben. A diploma megszerzése után felköltöztem Budapestre és a Ludwig Múzeumban helyezkedtem el pénzügyi tervezőként. Maga a terület nem igazán érdekelt, de ezt a Ludwig Múzeum adta közeg nagyrészt feledtette velem. Alapvetően egy művészetközeli területen dolgoztam, nagyon sok kiállításon jártam, nagyon jó emberekkel ismerkedtem meg. Közben viszont arra jöttem rá, hogy a pénzügyi terület nem az én utam és szerettem volna inkább a marketing világában kipróbálni magam, immár egy reklámügynökségnél. A múzeumi pályafutásom másfél év után véget is ért, mert sikerült felvételt nyernem egy akkoriban neves ügynökséghez.

“Jó volt a közeg, végre a szakmámban dolgozhattam, de mégis jött a felismerés: nem láttam magam tíz év múlva, ahogyan „reklámosként” dolgozom egy ügynökségben.”

Egyébként örömmel tekintek vissza erre a hasznos időszakra. A pénzügyek és a reklámok területén olyan tapasztalatokra tettem szert, aminek nagy hasznát veszem a Halott Pénz életében is. Ez egy olyan zenei produkció, aminek a tagjai a zenélésből élnek, pont úgy működik, mint bármelyik másik cég. Célokat jelöl ki, vannak pénzügyei és marketingje, tervezésre és elemzésre van szükség benne.

Olyan embernek tűnsz, aki ha felismeri, hogy nincsen a helyén, nem ragad le évekre, hanem felvállalva döntései következményeit, kiugrik a helyzetből és újratervez… jól érezzük?

Tényleg így van. Ha azt érzem, hogy változtatnom kell, akkor gyorsan döntök.

“Arra jöttem rá, hogy nem szabad évekig benne maradni a számunkra nem megfelelő helyzetekben, mert az évek és velük együtt a lehetőségek is nagyon gyorsan elszállnak.”

De szerintem az sem árt, hogy miközben elhatározunk valamit, döntést hozunk és cselekszünk, valahogy számunkra kedvezően rendeződnek össze a dolgok és azokat fel is ismerjük.

Még a budapesti ügynökségnél dolgoztam, amikor megkerestek egy pécsi marketinges cégtől éppen akkor, amikor azon gondolkoztam, hogy hogyan is tudnám a zenekart pécsi zenészekből felépíteni. Így 2012-ben visszaköltöztem Pécsre és tényleg minden a helyén volt. Megfelelően alakult a szakmai életem és a Halott Pénzzel kapcsolatos terveim is a fejemben voltak. A napi munka mellett kezdtem el összerakni és működtetni a zenekart, bár fizikailag ez egy nagyon megerőltető helyzet volt. Egyszer oda is állt elém a főnök azzal, hogy nagyon szeretnek emberileg és a munkámmal is elégedettek, de döntenem kell.

Nem csodálkozunk: két karrier egyidejű építése csak úgy viszi az energiát, ami ugye hiányzik az élet más területein. Említetted, hogy kimerültél, milyen helyzetben voltál ekkor, milyen nehézségekkel küzdöttél meg és mi segített a nagy döntés meghozatalában?

Az a típusú ember vagyok, aki igyekszik minden helyzetben helyt állni. Szerettem a munkámat, de közben a Halott Pénz is fontos volt számomra. Hétről hétre heti három-négy alkalommal koncerteztünk az ország számos pontján és noha azt hittem, hogy majd bírom fizikailag ezt a kettős terhelést, ennek éppen az ellenkezője történt. Folyamatosan beteg voltam, egy náthából sem tudtam rendesen kijönni, teljes kimerültségi állapotban kórházba kerültem. Akkor hoztam meg azt a döntést, hogy a viszonylag biztos jövedelmet feladva a bizonytalan zenészlétet választom. Az anyám majdnem szívrohamot kapott…

Ahhoz képest, hogy alapvetően nem ragadsz bele azokba a helyzetekbe, amelyekben nem érzed komfortosan magad, itt jó ideig a két végén égetted a gyertyát. Az ébredező siker, vagy a „mindent kibírok” gondolata altatta el a figyelmed?

Valóban, a sportolói múltamból fakadóan, illetve egyfajta fiatalos lendülettel azt gondoltam, hogy mindent kibírok és korábban ilyen formában a fizikai határaimmal sem szembesültem.

„A második helyezettre nem emlékeznek” mondta ezt egyszer édesapád. Mivel ez egy nagyon erős mondat, egy felhívás a nagy teljesítményre, adódik a kérdés: ez mit jelent számodra és mennyire határozta meg az életed?

Szeretném azt mondani, hogy nem igazán, de valójában nagyon is meghatározó volt. Ez a mondat egyike az apám laza nyomasztásainak, amiket a versenyekre való utazgatásaink során hallgattam. Az apám fotóművész, de mindig nagyon komoly monológokat nyomott és hatással van az emberekre. De igen: az ilyen mondatok gyerekként is kemények voltak, de felnőtt emberként is súlyos terhet jelentenek.

“Teljesen egészséges gondolatnak tartom, hogy annak is örüljünk, ha a gyerekünk a nyolcadik helyen végez, de az apám ezt nem így látta. Szerinte mindig, minden áron az első helyre kell törekednünk. Ez a gondolat állandóan a fejemben csengett, nem hagyott aludni, „bizonyítanom kell, mindig győznöm kell, nem veszíthetek”.”

Nyilván ennek van egy motivációs oldala is, de súlyos terhet is jelent.

Mondtad, hogy az édesanyád majdnem szívrohamot kapott a karrierváltásod hallatán, de aztán egyszer mégis felvitted őt a színpadra. Az édesapád állt már veled kint a közönség előtt?

Fizikailag nem, de mivel a szövegekben megjelenik egy-egy gondolata, ő is „jelen van”. Például a „nem szürkének születtél” mondás is tőle származik.

Az évek során a zenekar is egy professzonális gépezetté vált, ahol alkotóként, frontemberként, vezetőként is jelen voltál és vagy, viszont 2018-ban pedig jött egy mélypont, egy kiégés. Nehéz volt a csomag?

A 2012-től kezdődő időszak nagyon sűrű és bonyolult volt, ám összességében minden jól alakult, lépésről lépésre mentünk előre, ’18-ban megcsináltuk az első teltházas Budapest Aréna koncertünket is. Egészen addig láttam a célokat, láttam, hogy hová tudunk fejlődni, ám a koncert után mégis kiüresedtem. Hasonlított ahhoz az érzéshez, mint amikor megnézed az utolsó részt életed sorozatából és a végén felteszed magadnak a kérdést: akkor most mi is van? Néhány hónapig mélyponton voltam, majd megírtam az Amikor feladnád című számot, ami segített kilépnem ebből az állapotból.

A Covid nagyon keményen érintette a zeneipart is, a Halott Pénz hogyan viselte ezt az időszakot?

Tavaly júniustól már koncertezünk, volt két teltházas Budapest Part koncertünk is, ez pedig egy kicsit feledtette velünk a járványidőszakot, persze valójában nehéz ezt csak úgy félretenni.

“Ez a közel két éves bezárkózás viszont lehetőséged adott arra is, hogy többet legyünk a családjainkkal és olyan dolgokkal is foglalkozzunk, amikre egy intenzív turnézással teli időszakban nincs igazán lehetőség.”

Azon voltunk, hogy kihozzuk a helyzetből a legjobbat: új dalokat írtunk, stúdióztunk, majd egy teljes audiovizuális koncepcióval felépítve kihoztunk egy új albumot is.

A Halott Pénz számára hol van még fejlődési-, növekedési lehetőség a hazai körülmények között, mi jelentheti még a sikert az Aréna után?

Kis országról lévén szó, a haza piac tényleg eléggé szűkös, viszont koncertezünk a határon túli magyar lakta területeken is, ami óriási örömmel tölt el bennünket. A legnagyobb sikert számomra az jelenti, hogy élvezem, amit csinálok, ugyanis ez korábban nem volt rám jellemző. Hiába jöttek a sikerek, hiába értem el a céljaimat, másnap már csak a következőre fókuszáltam, mert csak a feladatokat láttam, érzelmileg nem éltem meg az eredményeket. Zenekari szinten talán az lehet a legnagyobb célunk, ha a szövegeimnek, a zenénknek évtizedek múlva is lesz jelentősége. Ha jelent majd valamit a gyerekeinknek, esetleg az ő gyerekeiknek. 

Egy korábbi interjúban a szintén pécsi Lovasi András azt mondta, hogy akit hátba lehet csapni egy kocsmában, az nem sztár. Tehát a kötelező kérdés: a sztárság tekintetében hogyan látod magad?

Egyetértek Lovival, Magyarországon nincsenek sztárok. Ismert emberek vannak. Ismert zenész vagyok, de az ismertségem nem a celebeskedésből, a bulvárból, hanem a zenénkből, a koncertjeinkből fakad.

Sokan vannak, akik nem érzik jól magukat az adott helyzetükben, unják vagy nem szeretik, amit csinálnak, nekik mit javasolnál?

A helyes döntésnek számos aspektusa van, hiszen egészen másképpen fest az élet a húszas- vagy a diákéveink alatt, mint amikor már felnőttként számlákat kell fizetnünk és gyerekeket nevelünk. Viszont alapvető dolognak tartom, hogy olyan dologgal foglalkozzunk, amit szeretünk csinálni, ami egyfajta boldogságérzetet ad számunkra. Ha idáig eljutunk, akkor az életünk egyéb területei is jobban kisimulnak.

Ha érdekesnek találtad Marsalkó Dávid interjúját, olvass további inspiráló sztorikat, böngéssz a közel 100 karrierváltó történet között: tovább olvasok!