“Arra kell menni, amerre a félelmeink is vannak”

Krausz Zoltán – Vállalatépítés

Krausz Zoltán / Életút

Krausz Zoltán közgazdász egyetemi végzettséggel, valamint szervezetfejlesztő-szupervízor és coach képesítéssel is rendelkezik. Pályafutását az Accenture stratégiai tanácsadó cégnél kezdte, majd a T-Systemsnél üzleti tanácsadási igazgatójaként dolgozott. Ezt követően a MVM Zrt.-nél létrehozta és vezette a Projekt Portfólió menedzsment szervezetet, majd a Centrál-Fund Zrt.-nél turnaround és középvállalati növekedési befektetések végrehajtásával és kezelésével foglalkozott.

Legnagyobb szakmai sikerének azt tartja, hogy nulláról új üzleteket és kompetenciákat épített fel, pl. az MVM portfólió menedzsment szervezet, illetve a vallalatepites.hu-t. Hisz abban, hogy az ismeretlen, sokszor félelmetesnek tűnő kihívások rejtik a legnagyobb fejlődési és felfedezési lehetőséget. Szereti ezeket az utakat bejárni és arra használni ezt a tudást, hogy másokat támogasson korábban elérhetetlennek tűnő célok elérésében. 5 év múlva egy egyedülálló, a régióban is ismert vállalatépítési módszertan és hozzá kapcsolódó közösség alapító-vezetőjeként látja magát. Túrázással és vízisportokkal töltődik.

Az egy viszonylag gyakori eset, hogy a multis környezetből kilépve valaki coachként vagy kávézótulajdonosként folytatja, de nálad egészen másképpen alakultak a dolgok…

Az elmúlt két évtized alatt háromszor is újraterveztem a karrierem, de az kétségtelen, hogy ezek közül a harmadik váltásom volt a legjelentősebb. Stratégiai tanácsadóként kezdtem, aztán arra gondolva, hogy nem lehetek egész életemben tanácsadó, kitaláltam, hogy „vezetőként” folytatom, majd vezetőként már az üzletágépítést és a szervezetfejlesztést céloztam meg; ezzel foglalkoztam a T-Systems-nél és az MVM-nél is. Ezt követően pedig – mert újra valami olyasmit akartam csinálni, amit korábban még nem – egy magántőke alapnak kezdtem el dolgozni. Ezen a területen fél évtizedet töltöttem el. Ezek ugyan remek évek voltak, de amikor már azt éreztem, hogy újra váltanom kellene, egy útkeresős időszak következett. Végül kiléptem a „bérből és fizetésből” élők világából és az útkeresés eredménye a vallalatepites.hu lett.

Voltak terveid, vagy csak ugrottál?

Bevállalom a nagy és kockázatos döntéseket is, viszont alapvetően egy tervező típusú ember vagyok. A döntések és a cselekvés előtt nagyon alaposan körbejárom az adott témát. A tőkealapnál töltött utolsó félévem során már kezdett körvonalazódni a jövőképem. De ez volt az első olyan váltásom, amikor intézményes-céges keretrendszer nélkül folytattam. Vagyis százszázalékban én voltam felelős a tervezésért, a bevételekért, összeségében a teljes bizniszért. És tényleg azt csinálhattam, amit igazán szeretek: mások által lehetetlennek hitt dolgokat létrehozni.

Erre mondanál példát?

Ilyen „lehetetlen küldetés” például informatikai cégen belül létrehozni egy üzleti tanácsadás üzletágat, vagy egy állami holdingon belül felépíteni egy olyan szervezetet, ami valóban képes kontrollálni a beruházások menetét. Ezek a tapasztalatok segítettek abban is, hogy létrehozzam a saját vállalatépítési programomat annak a hazai magántulajdonú vállalati rétegnek, amelyik a sztereotípiák szerint nem eléggé nyitott és így nem is fizet az ilyen típusú szolgáltatásokért. Tehát egy nehéz piacról volt szó – én pedig mégis belevágtam.

Erős pozíciókat töltöttél be, de mégis ugrottál egyik területről a másikra. Míg másokban talán megszületett volna a „helyem vagyok!” érzése és a biztonságra, az állandóságra törekendek, Te egyre nagyobbakat váltottál és végül mindenféle háló nélkül kiléptél a piacra. Mi hajt téged?

Felfedező, úttörő típusú embernek tartom magam, az a vágy vezet, hogy új dolgokat tárjak fel, majd azok megismerése után megmutathassam a hozzám hasonlóan gondolkodók számára is. A középvállalatok tulajdonosaival is ezen az úton járunk: olyan tabukat döntünk le és olyan messzire jutunk, amelyeket korábban elképzelhetetlennek hittek. A saját határaik átlépésének pedig megvannak az üzletileg mérhető sikerei, eredményei is.

“Mindig azzal foglalkoztam, hogy megtaláljam a „működésképtelen” dolgok működési módjait, ami nem mindig egy könnyű feladat.”

„Úgysem lehet megcsinálni” – sokan ilyenkor mennek a fejjel a falnak, mert csak azért is megcsinálják. Ez számodra vörös posztó, felhívást jelent keringőre?
Én nem az „úgyse mersz a kútba ugrani!” elve szerint gondolkodom. Nyilván a kihívást is erősen érzem ezekben a helyzetekben. De leginkább az visz előre, hogy nem tudom elképzelni, hogy egy adott problémára nem létezik valamilyen megoldás. És eddig még nem is találkoztam olyan nehézséget jelentő problémával, amire ne lehetett volna valamilyen megoldást találni.

Nem gondolkodik mindenki így, hiszen különböző okok miatt az emberek lehetnek szkeptikusak, elutasítók – hozzájuk hogyan viszonyulsz?

Senkitől sem várhatom el, hogy osztozzon a hitemben, de azt sem engedhetem meg magamnak, hogy ez korlátozzon a céljaim elérésében. A vállalatépítésben is ugyanezt az elvet követem és ez az oka annak is, hogy a „vállalkozásból vállalatot” programot nem a hagyományos módszerekkel értékesítem. Sokkan inkább azon dolgozom, hogy megtaláljam azokat a cégvezetőket és tulajdonosokat, akik szeretnének eljutni valahová a cégükkel. Nagyon sok olyan emberrel találkozom, akik köszönik szépen, jól vannak – és ez rendben is van így, ez egy óriási értéket jelent. Viszont azt is tudom, hogy mivel nem akarnak többet vagy mást annál, ami éppen van, a vállalatépítés terén nem fogunk közösen dolgozni.

“Azokhoz konvergálok, akik szeretnének valami nagyobbat építeni, csak valamilyen növekedési korlátba ütköztek.”

Én tehát megyek velük és teszem a dolgom, az eredmények pedig magukért beszélnek.

Azt mondtad, hogy amit csinálsz, az nem tanácsadás, de nekünk mégis annak tűnik, tehát végül is mivel foglalkozol?

Egy integrált szemléletű, az Észak-Amerikai piacon is ritka szolgáltatásról van szó.

“Alapvetően a tizenöt-háromszáz fős, félmilliárd és húsz milliárd közötti árbevételű középvállalatokkal dolgozom vállalatfejlesztési projekteken.”

A nagyvállalatokkal ellentétben – ahol akár öt-tíz évre van szükség a jelentős változásokhoz és eredményekhez – az említett cégméretben két-három év alatt komoly üzleti eredményekben mérhető csodákat lehet tenni. E cégek ugyan gyakran látják a fejlődési lehetőségeiket, de maga a szervezet már nagyobbra nőtt annál, hogy csak a saját belső tudásukra támaszkodva szintet tudjanak ugrani. A program éppen azért viseli a „vállalkozásból vállalatot” nevet, mert a közös munka során feltárjuk és elhárítjuk a növekedés előtt álló akadályokat és olyan működési modellt alakítunk ki, ami károsodás nélkül segíti a szintugrást.

Emellett vannak olyan cégtulajdonosok is, akik már nem akarnak a napi ügyekkel foglalkozni vagy a családjukkal szeretnének több időt tölteni és e céljaik érdekében önjáró vállalatot szeretnének építeni. De téma lehet a cégutódlás kérdése, illetve akár a céget évtizedek óta közösen tulajdonló üzleti partnerek közötti közvetítés is. Emellett pedig – miután egyre több magyar középvállalat jelenik meg a Budapesti Értéktőzsdén – a tőzsdei értettség megállapítása is egy hangsúlyos terület. 

Mindenhez mégsem érthetünk, viszont úgy tűnik, mintha amolyan egyszemélyes hadseregként mennél előre, vagy esetleg van egy mozgósítható csapatod?

Teljesen igazad van és nem csak, hogy nem érthetünk mindenhez, de én nem is szeretnék mindent csinálni. Így negyven fölött úgy gondolom, hogy az ember foglalkozzon azzal, amihez igazán ért és amivel értéket tud teremteni. Az első időszakban még valóban egyedül dolgoztam, de mára kialakítottam egy szakmai ökoszisztémát, amiben nyolc-kilenc olyan kompetencia van jelen, amikre egy vállalatépítési folyamat során mindenképpen szükség lehet. Például a megfelelő fejvadász ajánlásával támogatjuk a vezetőkiválasztást, a gyakran problémás HR-t, vagy megoldásokat javaslunk akkor is, ha elakad a vállalatirányítási rendszer bevezetése.

Ismered a vállalati közeget, így a buktatókat, fájdalompontokat is, esetedben talán egyfajta rablóból lesz a legjobb pandúr felállásról is szó lehet… ez mennyi fontos és mennyire segít téged az üzleti sikereidben?

Ezek nélkülözhetetlen tapasztalatok már csak amiatt is, mert Magyarországon az ötmilliárd forintos árbevételű cégeknek sokszor nincsen kapcsolata azokkal a szakmailag felkészült szakemberekkel, akikre egyébként pedig szükségük lenne.

“Egy cégvezetőnek nincsen ideje és energiája arra, hogy felkutassa a sokadik fejvadászt, IT szakértőt vagy egy speciális szakismerettel bíró ügyvédet, én viszont figyelmébe ajánlom a legjobbakat.”

Tehát az is a munkámhoz tartozik, hogy kapcsolatot teremtek, hidat építek közöttük a különböző szereplők között. Viszont ahhoz, hogy jól be tudjunk tölteni egy ilyen összekötő szerepet, ismernünk kell az adott „országot” és a benne élők gondolkodásmódját. Én pedig mindegyik „országban” éltem már.

A barátaid, a munkatársaid – és főleg a családod, akik életére jelentős hatással vannak a döntéseid – hogyan álltak ahhoz, hogy bizonyos időközönként markánsan irányt váltottál?

A feleségem bátornak tart, de közben tudja azt is, hogy minden nagy döntésemet illetően körültekintően járok el; bevállalok komoly kihívásokat jelentő dolgokat, elrugaszkodom a peremről, de kezelhetetlen kockázatot keveset vállalok. A barátaim és a munkatársaim felől megbecsülést és elismerést kaptam. De ott van a fejükben az is, hogy „Zoli úgyis a saját útját járja és ha arra akar menni, akkor arra fog menni”.

Felfedezőnek nevezted magad, vagyis számodra a komfortzónán kívüli létezés egyenlő azzal, hogy a komfortzónán belül vagy?

Inkább úgy mondanám, hogy

“szerintem arra kell menni, amerre a félelmeink is vannak, mert a legérdekesebb, a legnagyobb fejlődési potenciállal kecsegtető dolgokat ott fogjuk megtalálni.”

Viszont ez az út nem mindig komfortos és nem minden pillanata tejben vajban fürösztés: voltak álmatlan éjszakák és sokszor a fogaimat is össze kellett szorítanom.

…

Ha érdekel, hogyan folytatódik Krausz Zoltán és a Vállalatépítés története, olvasd tovább a cikket a Hello Biznisz oldalán: tovább olvasom!

Közel 100 karrierváltó interjúnk között itt böngészhet.