Nem az a kérdés, hogy mit nyitsz, hanem az, hogy meddig bírod

Horváth Attila – Kupak és Dugó

 

Hogyan lett a bor az első számú hobbid?

Ahogy elkezdtem megismerkedni a borral, mind jobban kíváncsivá tett, hogyan készül, mitől lesz jó az ital, mit kell tudni az egyes fajtákról. Először beiratkoztam a WSET borszakértői tanfolyamára, majd a Corvinus Egyetem szőlész-borász képzését is elvégeztem. Ez egy jó tízéves időszak volt, ezalatt jártam a borvidékeket, kerestem az újdonságokat, a kevésbé ismert pincészeteket.

Áttérve a dohányiparra, mi hozta el a váltás igényét? Jobban kezdett vonzani a bor?

Elsőre meglepő, de a két dolognak – az egyre komolyabb hobbimnak és az újratervezésemnek – nem volt egymáshoz köze.

Igazából az volt a kiváltó ok, hogy megszületett a kislányom és értelmetlenné vált a korábbi munkám.

Nem éreztem azt, hogy valódi célja lenne, hogy kicsit is megválthatnám a világot, azzal, hogy prezentációkat gyártok. Arra is rájöttem, hogy a hátralévő húsz aktív évemben szeretnék saját lábra állni és valamit önállóan létrehozni.

Ami a borhoz fog kapcsolódni…

Ekkor még mindig nem volt meg a fejemben, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Abban voltam csupán biztos, hogy el szeretnék jönni, minden más képlékeny volt.

Megszületett a kislányod, a feleséged GYES-en volt, ilyenkor szoktak az emberek még jobban vigyázni az állásukra. Nem volt Benned bizonytalanság, félelem?

A havi fizetés, a szuper autó a mérleg egyik oldalán volt, a másikon pedig az, hogyan megyek haza a nap végén. Ha a munkád miatt nem tudsz teljesen odafigyelni a gyerekedre, mert közben pörögnek a számok a fejedben, akkor valójában egy aranykalitkában élsz.

Őszintén szólva nem tudtam, hogyan alakul a jövőm, nagy levegőt vettem és kiléptem az ismeretlenbe.

Másnap reggel teljesen felszabadultan, új emberként ébredtem és azóta is tart ez az érzés. Persze olyan szempontból nehéz volt, hogy a vállalkozás beindításához később hozzá kellett nyúlni a tartalékainkhoz, és emiatt csökkent a korábbi létbiztonságom.

A párod mindehhez hogyan állt hozzá?

A feleségem nagyon támogató volt. Évek óta téma volt már otthon a hogyan tovább, mi az a karrier, ami nekem is jó és a családnak is elfogadható, meddig lehet még a stresszt fokozni. Aztán egyik este úgy mentem haza, hogy most érkezett el a pillanat a váltásra. Ő azt mondta, hogy „végre!”, aludjak rá párat, és ha továbbra is így érzem, akkor nyugodtan mondjak fel és majd megoldjuk. Akkor már nagyon érezhetően ráült a mindennapi életünkre a munkából hazahozott stressz.

Említetted, hogy nem volt egyértelmű a bor, mint új karrier. Miután kiléptél, hogyan találtad meg újból önmagadat?

Az első fél évet otthon töltöttem, hármasban a kislányunkkal, ez idő alatt nem dolgoztam, csak a családomra koncentráltam és igyekeztem minél többet befelé figyelni. Mindent eldobtam azért, hogy a nulláról elkezdhessek egy belső újraépítést, kitaláljam, milyen irányba szeretnék elindulni.  Főleg olvastam, mellette sokat beszélgettem a feleségemmel és jártam kineziológusnál is. Végig arra a kérdésre kerestem a választ, hogy egyrészt mit akarok, másrészt mire lehetek képes.

Amire kikristályosodott, hogy a sör- és borkülönlegességekkel szeretnék foglalkozni, még mindig nem tudtam, hogyan kezdjek bele. Aztán egyszercsak felhívott egy ismerősöm, hogy egy üzlethelyiségbe bérlőt keres és hirtelen összeállt a kép. Úgy voltam vele, hogy lehet, hogy nem ez a tökéletes megoldás, de indulásnak jó lesz, vágjunk bele. Utólag ki is derült, hogy csupán köztes állomás volt.

Még ne szaladjunk ennyire előre. Miből gondoltad, hogy a Kupak és Dugó boltra lesz igény, hiszen sört és bort számtalan szakkereskedésben lehetett már akkor is kapni?

Azt láttam, hogy ezek az üzletek az én mércém szerint átlagos választékot tartanak. Úgy gondoltam, hogy a tíz év alatt összegyűjtött tapasztalatból, kapcsolatokból egy izgalmasabb és különlegesebb kínálatot tudnék nyújtani és bíztam benne, hogy lesz erre egy fogékony réteg.

Készítettél bármilyen piackutatást, hogy működni fog vagy csak az érzéseidre hagyatkoztál?

Elemezhettem volna, de sokkal fontosabbnak tartom, hogy ha igazán hiszek abban, amit csinálok, és bízom magamban, hogy megvannak hozzá a képességeim, akkor ki tudok jönni bármilyen gödörből.

Voltak gödrök?

Komoly nehézségem nem volt, a bolt alapvetően rögtön elindult, mert a környéken nem volt hasonló jellegű üzlet, és ugyan még alacsony volt a bevételem, biztató volt a kezdet. Bár a kezdeteket némileg nehezítette, hogy éppen a bolt nyitásával egyidőben vártunk kisfiunk megszületését, de gyorsan beigazolódott, hogy mennyivel könnyebb egyensúlyt találni a munka és a magánélet között, ha a magad ura vagy.

2017 tavaszán kiegészültetek a Római-parti Kupak és Dugó bárral. Ha jól elindult a kereskedés, miért volt erre szükség?

Nyaranta sokat jártam a Rómaira és úgy éreztem, hogy lenne igény a műanyag poharas fröccsöknél prémiumabb minőségre, ahol nem az út szélén, a porban ülünk. Egy sörözés alkalmával vetettem fel régi barátomnak, Fecinek (Kéri Ferenc – a szerk.), hogy szeretnék a bolt mellé nyitni egy vendéglátóhelyet itt, ahol megkóstolják az emberek az italokat, majd az üzletben meg is vehetik. Kiderült, hogy ő is szeretne egy büfét a Római-parton, sőt az evezős egyesületének van is egy erre alkalmas helye, de egyedül nem vágna bele.

És rögtön bele is trafáltatok…

Nagyon erős volt az első szezonunk a bárral, és ez gyorsan válaszút elé is állított, mivel egy boltra és egy szórakozóhelyre is igaz, hogy csak akkor megy jól, ha napi szinten ott van a tulajdonos.

Mérlegre kellett tennem, hogy hova szeretnék koncentrálni hosszabb távon, miben tudunk áttörést elérni, anyagilag biztosabb lábakra kerülni és legfőképp mi áll közelebb a szívemhez – és nyert a vendéglátás.

Az üzlet elengedése mennyire volt nehéz?

Nem ment könnyen, pár héten át kapaszkodtam bele, mert mégis ez volt az új karrierem kezdőpontja, az első gyerekem. Aztán az élet megoldotta helyettem, mert a tulajdonos eladta a helyiséget, és ha nagyon ragaszkodtam volna hozzá, akkor sok befektetéssel egy teljesen új helyen kellett volna újrakezdenem. A boltra a mai napig úgy tekintek, hogy hiába csak egy évig üzemelt, további lehetőséget adott arra, hogy végiggondoljam, mivel is szeretnék foglalkozni, e nélkül nem találtam volna rá a vendéglátásra.

Mi az, amit legjobban élvezel az új szakmádban?

Ha látom az emberek arcán, hogy tetszik nekik, amit kigondoltam és összeraktunk. Főként ajánlásokon keresztül sikerült az elérnünk, hogy egy stabil törzsközönségünk legyen, aminek hála három hétre előre telt házas foglalásaink vannak. Ennél jobb érzést nem tudok elképzelni.

Volt bármilyen nehézségetek, vagy olyan helyzet, ami sok stresszt okozott?

Néha kidől egy-két fa és elmegy az áram, vagy eltörik egy cső és ömlik a víz, de ez benne van. Persze minden évben tartunk az árvíztől, de legfeljebb a teraszt kell újjáépítenünk, minden más mozgatható. Azt mondjuk nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz majd munkaerőt találni – egy hirdetésre bejön negyven önéletrajz, felhívsz tízet, eljön egy-kettő az interjúra, a próbanapra pedig senki.

 

Összességében a multiban sokkal feszültebben éltem meg a kihívásokat, mert nem feltétlenül volt lehetőségem a körülményeken változtatni. A Kupak és Dugóval ez eltűnt, sőt, azóta igyekszem tudatosabban is hozzáállni, hogy semmi értelme előre stresszelni, úgyis megoldódik.

Alapvetően biztonsági játékosok vagyunk, az anyagi kockázatot igyekeztünk minimalizálni. Nem ugrottunk bele rögtön nagy költségű dolgokba, saját konyhát is csak idéntől viszünk, hiszen soha nem tudhatod, hogy hány évet kell kibírnod. Nem az a kérdés, hogy mit nyitsz, hanem hogy meddig bírod. Tisztában voltunk vele, hogy az első évben bejövő pénz csak arra lesz elég, hogy továbbmenjünk. Mi nagyjából három év megtérüléssel számoltunk a korábbi tapasztalataink alapján, és úgy tűnik, ezt tudjuk is tartani.

A családod hogyan fogadta, hogy nyaranta nincsen se hétvége, se szabadnap?

Sokkal többet dolgozom, mint bármikor korábban, és tudtam is, hogy mire vállalkozom. De hiába vagyok fizikailag kevesebbet otthon, amikor hazamegyek, akkor fejben 100%-ig rájuk tudok koncentrálni, és ezt a feleségem is érzi. De ők is sokat vannak a Kupak és Dugóban, a feleségem segít a beszerzésben, adminisztrációban. Az első évben még a hét minden napján dolgoztunk, ma már a hét fős csapatunknak hála jobban meg tudjuk osztani a munkát. Középtávon szeretnénk azt elérni, hogy még több feladatot átadjunk, mert hiába csináljuk szívvel-lélekkel, azért mindenről mi sem szeretnénk lemondani a hely kedvéért.

Honnan tanultátok meg a vendéglátás csínját-bínját?

A bárnál volt egy elképzelésünk, beletettük a szívünket és nyomtuk neki. Persze az elején viszonylag sok volt a többletköltségünk, dobtunk ki söröket, pukkantak meg borok, a két decit három decinek csapoltuk, de ez belefér. Inkább legyen a mi kárunk, mint a vendég járjon rosszul.

A melegkonyha már nehezebb kérdés volt, ehhez abszolút nem értettünk, ezért vártunk vele ennyit. Végül tavaly megpályáztuk fél évre a Szabó Ervin könyvtárban a büfé üzemeltetését, így ugyan egyszerre két helyen kellett helytállnunk, de megérte, mert az előírásokat és a szakmai fogásokat megtanultuk.

Milyen jótanácsot tudnál adni azoknak az olvasóinknak, akik hasonló cipőben járnak, mint Te 2016 környékén?

Sok olyan emberrel találkozom a mai napig, aki arról panaszkodik, hogy mennyire rosszul érzi magát a munkahelyén. Én erre azt szoktam mondani, hogy ha valóban így van, legyen bátor és nézzen szembe a kérdéssel, vizsgálja meg a lehetőségeket. Ha ragaszkodik a biztonsághoz, akkor keressen egy másik céget, de ha kockázatvállalóbb és szívesen állna a saját lábára, akkor a kulcs, hogy bízzon magában és higgye el, hogy menni fog. A saját példánkból kiindulva is látom, hogy ez a magabiztosság a legnehezebb helyzeteken is segít átlendíteni.