Jilly Krisztina

Jilly Krisztina / Életút

Jilly Krisztina a Semmelweis Egyetemen szerzett diplomát rekreáció szakon, majd marketing és pénzügyi OKJ-s képzéseken fejlesztette tovább magát. Dolgozott rendezvényszervezőként, nyomtatókat forgalmazó cégnél, szerepelt az Éjjel-nappal Budapest sorozatban és a Konyhafőnökben, de vállalt munkát personal chef-ként is. Ma már az instagram együttműködések mellett saját marketing cégét viszi és új vállalkozásokat alapít. Hisz abban, hogy „soha ne add fel, de azért, ami nem megy, azt nem kell erõltetni”. Hegymászással töltődik.

 

A Hello Biznisszel közös sorozatunkban olyan történeteket mutatunk be, ahol interjúalanyaink az új karrierjükben kiemelkedő szerepet játszanak a digitális eszközök és fejlesztések. Ha Neked is van ilyen ismerősöd, írd meg nekünk!

Jilly Krisztina

Egy kicsit hamarabb gyújtsd be a rakétákat – ezt javasolta neked Liptai Klaudia a Mesterszakács című műsorban. Megfogadtad a tanácsát?

Sikerült begyújtanom a rakétákat, de végül nem a cukrász-vonalon. Ha valamit szeretnék csinálni, akkor azt csinálom is, méghozzá 120 százalékkal. Ami viszont nem érdekel igazán, azt kisebb hévvel csinálom, vagy el is engedem.

Az mindig is egy érdekes kérdés, hogy valamit miért teszünk meg, vagy miért nem – téged mi motivál, miért kelsz fel minden reggel az ágyból?

A munka miatt, bár ez egy nagyon összetett kérdés, hiszen a pénzért is dolgozunk, ami viszont más dolgok miatt lehet fontos az életünkben. Nekem a munka az a szabadságot is jelenti – illetve azt az érzést – hogy elutazhassak oda, ahová csak szeretnék. Relatíve szegény családból jövök – az édesapám egyetemi professzor, az édesanyám is egyetemi dolgozó – és egész életemben azt motivált, hogy egy olyan közeget építsek magam köré és egy olyan életszínvonalat érjek el, amiben megélhetem ezt a szabadságot és amivel adni tudok másoknak, például szüleimnek is.

Ezek generációs ugrásokra is alkalmas hajtóerők, de közben azért figyelsz arra, hogy ne feszítsd túl a húrt, ne égj ki?

Az én életemben nagyon érdekesen alakul az „egyensúly” kérdése. Alapvetően három, a család, a munka és az egészség területein egyensúlyozom. De olyan még nem történt, hogy ezen a három területen egyszerre lett volna rendben minden. Ha éppen boldog vagyok a családi életemben, a párkapcsolatomban és egészséges vagyok, akkor a vállalkozásomban vannak kihívások. Ugyanakkor az élettapasztalataim szerint, ha jön egy mélyperülés, akkor azt mindig egy szárnyalás követi.

Jilly Krisztina

És most mivel foglalkozol, mi a munkád, a státuszod?

Szerteágazó a tevékenységem, de összességében vállalkozóként határozom meg magam. Van egy marketing ügynökségem, illetve egy ruhás- és ingatlanos vállalkozásom is. Utóbbi kettő még meglehetősen új.

Viszont van közel nyolcvanezer követőd is az Instagramon, a kérdés az, hogy az influencer-lét hogyan fér bele a vállalkozói énedbe, előbbit használod-e az utóbbiban?

Nem az influencerkedés a fő profilom, de az igaz, hogy ez manapság egy jó bevételi forrást jelent. Éppen ennek köszönhetem, hogy a marketing, mint szakma és mint vállalkozás ilyen komolyan megjelent az életemben. A televíziós szerepléseim miatt viszonylag felkapottá vált a nevem, ami sok követőt és együttműködéseket hozott magával. Aztán elkezdtem beszélgetni a cégekkel, egyre több ötletem volt arra, hogy mit hogyan lehetne másképpen, jobban csinálni és ezek az elgondolások működtek is. Aztán azon kaptam magam, hogy én csinálom a cégek marketingjét, amivel ők sok pénzt keresnek. Én viszont mindezt baráti alapon csináltam. Elvégeztem egy marketing-képzést, majd újra tárgyaltuk az együttműködéseket, és azonnal lett közel féltucat ügyelem, akik egy részével a mai napig együtt dolgozunk.

El tudtad választani ezeken az üzleti tárgyalásokon, hogy mi szólt a szakmai énednek és annak a vélt- vagy valós képnek, ami rólad a nyilvánosságban kialakult? Kellett azt kezeled, hogy mi szól a szakembernek és mi a celebnek?

Ez sosem volt téma, hiszen a 25-35 éves korosztály ismer és követ, az ügyfelek viszont jellemzően már túl vannak negyeden, így nem igazán vannak képben a televíziós időszakomat illetően. Ez nem jelent kihívást, a női mivoltom viszont annál inkább: sokszor azért jön egy-egy ügyfélmegkeresés, mert valójában engem akarnak megismerni, méghozzá nőként.

Lehet jól kezelni egy ilyen helyzetet?

Nem tudom, de ha valaki tudja, akkor az jelezze számomra is (nevet – a szerk).

Ahhoz képest, hogy rekreációs szakon végeztél, magas szinten sportoltál, igencsak messzire sodort az élet. Mik voltak a legfontosabb döntési pontok?

A gimnáziumi évek alatt már válogatott rúdugró voltam. Akkor még csak annyit tudtam, hogy mindenképpen szeretnék utazni, bár végül ez nem valósult meg olyan mértékben, mint reméltem. Végül azért kötöttem ki az akkori Testnevelési Főiskolán, mert alapvetően nem voltam jó és szorgalmas tanuló – mondom ezt a négyes átlagok ellenére is – így a műszaki- és hasonló egyetemek szóba sem kerülhettek és végülis logikus volt, hogy sportolóként a TF egy jó lehetőséget jelent számomra, ahol sikeresen meg is szereztem a diplomámat. Közben azonban hiába voltak beszélgetéseim az Magyar Olimpiai Bizottsággal, egyszerűen céltalannak éreztem magam, ráadásul a TF-fel nem sikerült megegyezni bizonyos dolgokat illetően, így végül abbahagytam az aktív sportolást. Közben elkezdtem MLM-rendszerben dolgozni, rövid idő alatt nagyon sokat tanultam arról a sales vonalon, hogy hogyan lehet professzionálisan felkelteni az ügyfél igényét arra, hogy ő akarjon vásárolni. Ezt követően rendezvényszervezőként dolgoztam, amit nagyon szerettem – és ekkor jött egy megkeresés az RTL Klubtól az Éjjel-nappal Budapest kapcsán, amire igent mondtam.

A nyilvánosságot megjáró emberek nem kis része megy tönkre, hiszen ahol fény van, ott árnyék is. Érzékeny embernek tűnsz, hogyan tudtad kezelni a helyzetet és megőrizni a jólléted?

Mivel alapvetően valóban egy galamblelkű ember vagyok, az elején gondot okoztak a negatív kommentek és visszajelzések, amik valahogy mindig a legfájóbb pontjaimon értek – például, hogy nagy az orrom, vagy hogy egyáltalán hogyan nézek ki. Voltak mélypontjaim, ám egy pszichológus segítségével sikerült előre lépnem. Az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy igazán tudatosítsam, hogy ki is vagyok és mit csinálok. Ehhez persze sok önszeretetre – mivel mindig is csúnyának gondoltam magam – és önelfogadásra is szükség volt.

Jilly Krisztina

Hogyan hat rád a kudarc?

Valószínűleg a sportolói múltam miatt a mélypontokon vagy kudarcélmények során nagyon „élessé” válok és nagyon keményen beleállok az adott helyzet megoldásába, így az ilyen helyzetek után mindig egy meredek emelkedés következik. Bekapcsol bennem valami és hetek alatt szó szerint birodalmakat építek. Például az egyik párkapcsolatom után nagyon megzuhantam lelkileg, ám ebből a mélypontból és az ott lévő fájdalomból erőt merítve egy hónap alatt felépítettem egy vállalkozást. Igaz, közben nagyon keveset aludtam…

És amikor jó a flow, meg tudod élni a sikert, vagy inkább elővigyázatos vagy?

Amikor elérek egy-egy olyan pontra, amikor azt érzem, hogy sikeres vagyok, mindig azzal szembesülök, hogy mennyi mindent nem tudok még és mennyi lehetőség áll még előttem. Minél többet tudok, annál inkább látom a hiányosságokat is. Ha tíz éve megkérdezted volna, hogy mit gondolok a jelenlegi életemről, akkor azt válaszoltam volna, hogy ez egy álomélet… de most, hogy megélem, inkább a fejlődés lehetőségét látom magam előtt és ez nem csak a munkára igaz. Vagyis a sikert a „klasszikus módon” nem tudom megélni.

Hogyan fogod össze a vállalkozásaidat?

Van egy csodálatos asszisztensem és van mögöttem egy remek alvállalkozói kör is. Nem szerettem volna céges csapatot építeni, mert miután mindegy ügyfél más az igényeitsz és emélyiségét illetően, így jobban meg tudom oldani, hogy az adott ügyfél a megfelelő szakmai kezekbe kerüljön. Vannak ugyan előnyei is, de fix emberekkel nem tudnék ennyire rugalmas lenni.

Említetted, hogy egyes vállalkozásaid még alakulófélben vannak, ezekről tudhatunk valamit?

A body webshop indulása mögött egy nagyon vicces sztori húzódik meg, ugyanis ezt egy barátnőmmel találtuk ki három gin tonic elfogyasztása után. Egyik este arról beszélgettünk, hogy milyen nehéz jó bodyt vásárolni, mert ami elérhető, az vagy jól néz ki, de rossz az anyaga, vagy az anyaga jó, de rosszul néz ki… Néhány nap múlva el is indítottuk a céget, a szép és kényelmes body-k már gyártásban vannak.

Ha érdekel, hogyan folytatódik Jilly Krisztina története, olvasd tovább a cikket a Hello Biznisz oldalán: tovább olvasom!