A harcos és a jó zsaru

Dr Mihalik Zsuzsanna és Schneider Balázs – All You Can Move Sportpass

Cukrász, ékszerész, pék – a legtöbben olyan területre váltanak, amit már jól ismerünk. Balázs és Zsuzsa úgy építette fel az All You Can Move-ot (AYCM), hogy nem volt előttük példa. Ők voltak az elsők a világon.

Az ötletgazda, Schneider Balázs, testnevelés-rekreáció szakon végzett, majd az induló RTL híradó csapatában helyezkedett el. Az átalánydíjas sportszolgáltatás gondolata – aminek a keretében minden nap egy szabadon választott sportlétesítményt lehet használni, az átlagos bérletek feléért-harmadáért – akkor pattant ki a fejéből, amikor munka mellett szeretett volna továbbra is különböző sportokat űzni.

Még alig indult el a hobbiprojektje, amikor megismerkedett Mihalik Zsuzsával. A szerelemből házasság lett, és Zsuzsa a Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettesi székét feladva hamarosan üzlettárs is lett. Az eltelt 19 év alatt megéltek sok hullámvasutat, meg kellett küzdeniük a piac bizalmáért, de végig hittek saját magukban. Ma már 700-nál is több elfogadóhely van a rendszerükben, és egy komolyabb városnyi, közel 50.000 sportolni vágyó felhasználó használja a kártyájukat, az éves forgalmuk pedig eléri a 3 milliárd forintot.

 

Az All You Can Move előtt nem létezett ehhez hasonló program. Honnan jött az ötlet?

Balázs: Elsőre meglepőnek hangozhat, de nem üzleti céllal indítottam el. Szerettem volna a főiskola elvégzése után is rendszeresen sportolni, ehhez kerestem lehetőséget. Mivel a kollégák is hasonló cipőben jártak, így a munkahelyem támogatásával kialakítottam házon belül egy olyan programot, ahol a belépőkártyánk felmutatásával a leszerződött létesítményeket látogathattuk. Először a RTL gyártócégei kapcsolódtak be, és utána láttuk, hogy erre lenne nagyobb igény is. Egyre többen érdeklődtek, egyre több mozgásfajtát – például középkorú nőknek szóló tornát – vontunk be. De hiába volt házon belül nagy a kereslet, a további terjeszkedéshez tudtuk, hogy a munkáltatókat kell meggyőzni – itt jött a képbe Zsuzsi.

De amikor belevágtál, akkor még nem is ismertétek egymást.

Zsuzsa: Emlékszem, hogy az első randinkon mesélt Balázs az ötletéről, és teljes hülyeségnek tartottam (nevet). Aztán összejöttünk, és a program időközben beindult, láttam, hogy van rá érdeklődés. Felvetettem Balázsnak, hogy keressünk meg vele más cégeket is, de ő nem akart ezzel foglalkozni. Viszont kaptam tőle egy laptopot, amin elkezdtem az anyagi részét kiszámolni, nyomon követni. Így indultunk el.

Ebben az időben léptél ki a Turizmus Zrt-től., méghozzá felsővezetői pozíciót feladva. Honnan tudtad, hogy ez lesz a Neked való új kihívás?

Zsuzsa: Leginkább az újdonság része vonzott. Úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy ott szeretek dolgozni, amit még nem tudok. A turizmusban már hosszú évek óta benne voltam, úgy éreztem, hogy amit lehetett, elértem a szakmában. Arra is rájöttem, hogy a nehezen mozgó szervezetek – tele leiratokkal, értekezletekkel – nem az én világom. Úgy léptem ki a cégtől, hogy fogalmam sem volt, merre menjek tovább. Olyan sokat noszogattam Balázst, hogy induljon el a programjával nagyban, hogy ekkor megfordította a kérdést és felvettette, hogy csináljam meg én.

Balázs: Már akkor láttam, hogy az üzletben is jól kiegészítenénk egymást, benne megvan az, ami belőlem hiányzik. Ahol nekem végem van, ő ott kezdődik. Olyan képességei vannak, amik nekem egyáltalán nincsenek, például az értékesítés, a hideg hívások nekem mindig is nehezen mentek. Ezért felajánlottam neki, hogy csatlakozzon a céghez.

Aminek a főhadiszállása akkor még a 28 négyzetméteres lakás nappalijában volt. Te viszont csak három évvel később követted Zsuzsát. Mi adta a sorsdöntő pillanatot, hogy elbúcsúzz az RTL-től?

Balázs: Az RTL mellett én is végig ott voltam Zsuzsa mellett, mivel szabadon tudtam beosztani a munkaidőmet, így rugalmasan foglalkozhattam az AYCM-mel, akár napközben is. Emellett az is szempont volt, hogy imádtam a csapatot a tévénél, sokukkal a kezdetek óta ott voltunk. De nagyjából 10.000 tagnál jött el az a pont, hogy a két munkahely teendői már nem fértek bele a napi 24 órába, és túl nagy volt a tét a vállalkozásban. Ezért 14 év után muszáj volt elengednem az RTL-t.

Zsuzsa: Úgy is fogalmazhatunk, hogy 3-4 évnyi unszolásba telt, amíg Balázs váltott. Utána még, ha jött egy-egy nehézség, megkaptam, hogy otthagyta a biztonságos állását miattam (nevet).

Meg tudom érteni Balázst, hiszen ez egy teljesen új üzleti modell, termék volt, amiben mindig rejlik kockázat is. Mi volt a visszajelzés azoktól, akiket leendő partnerként megkerestetek?

Balázs: Három különböző oldal érintett az AYCM-ben – egyrészt a munkavállalók, másrészt a munkaadók, harmadrészt a sportlétesítmények. A dolgozók az elejétől látták, hogy ez egy előnyös juttatás nekik, így őket nem kellett győzködni. A többiek viszont egyáltalán nem hittek benne. Azt mondták, hogy ez egy humbug, hiszen nem lehet ennyiből kihozni, annyira olcsó, hogy ebben biztosan valami átverés van. Még aki jóindulatú volt, az is megkérdezte tőlünk, hogy a hónap végén tutira ki tudjuk majd fizetni nekik a számlát? Egyszóval falakba ütköztünk a bizalmatlanság miatt.

Mi hozta az áttörést?

Balázs: Rájöttünk, hogy ha ismert nagyvállalatokat kezdünk el bekapcsolni a rendszerbe, segít abban, hogy a kártya mások által is elfogadottá váljon. Az első nagy ugrást ezért két magasan jegyzett cég, az Accenture, majd pedig az Ernst & Young munkaadói partnerré válása jelentette.

A második nagy előrelépést meglepő módon a 2008-as válság hozta. Ezidőtájt a legtöbb szervezet megszüntette a dolgozói extra juttatásokat, mi viszont erre alapozva kitaláltunk egy teljesen új konstrukciót. A lényege az volt, hogy a munkáltató adta a kártyát, de nem ő fizette – így ezt könnyen be tudták vezetni a cégek, és mindenkinek a kedvére volt. A vállalatok fel tudtak ajánlani egy juttatási lehetőséget – hiszen továbbra is csak a cégeken keresztül lehetett hozzánk csatlakozni – a munkavállalók pedig egy széles szolgáltatási csomaghoz jutottak hozzá.

Zsuzsa: Érdekes, hogy ma a vidéki cégeknél tapasztaljuk ugyanazt, mint a kezdetekkor a fővárosban – még bizalmatlanok, meg kell őket győzni arról, hogy miért lesz jó, ha ilyen juttatást adnak, és nem átverés, nem fogunk eltűnni egyik pillanatról a másikra.

19 év alatt volt olyan pillanat, amikor azt hittétek, hogy mindent elbukhattok?

Balázs: Persze, ezt minden nap megéljük. Ráadásul már nemcsak rólunk van szó, hanem 35 másik emberről is, akinek munkát adunk. Kívülről úgy tűnik, mintha közvetítőként mi csak a pénzt számolnánk. De a valóságban mi komoly kockázatokat vállalunk. Mivel ez egy átalány szolgáltatás és egy évre előre megállapítjuk az árakat a sportlétesítmények és a tagok felé is, ezért a rizikót mi futjuk, bármi is történjen. A rendszer lényege emiatt a statisztikákon és minél precízebb felhasználói előrejelzésen alapul, amit a közel két évtized alatt fejlesztettünk magas szintre. Másrészt nagyban függünk a törvényi szabályozástól, a cafeteria módosítása, szigorítása bármikor feje tetejére állíthatja az üzleti terveket.

Zsuzsa: Volt olyan évünk, amikor elszámoltunk magunkat és nagyon olcsón adtunk egy létesítményt a csomagban. A rákövetkező évben, amikor ezt a veszteségünket ledolgozhattuk volna, jött az áfaemelés, és ismét mínuszosak lettünk.

Mi volt a reakciótok két ennyire mély ütésre?

Zsuzsa: Túlélő alkat vagyok, egy napig hagyom magam szomorkodni, de utána megfogom az eke szarvát, mert az élet megy tovább. Az áfaemelés például azt hozta ki belőlem, hogy rá kell lépni a gázpedálra, még több céget be kell vonnom, és ezzel minimalizálhatom a veszteséget.

De említek egy másik példát is: egyik évben pedig a tíz legnagyobb létesítmény tagsága ingott meg. Ebben a helyzetben sem ijedtünk meg, hanem felgyűrtük az ingujjunkat, és kitűztem a célt: további száz termet, sportközpontot kell bevonni, hogy ellensúlyozzuk a lehetséges mínuszokat.

Az már ennyi beszélgetésből is jól érezhető, hogy nagyon különböző személyiségek vagytok, egyikőtök a megfontolt, a másikótok a dinamikus, kockázatvállaló. Hogyan tudtok így hatékonyan dolgozni, hogyan osztjátok fel a feladatokat?

Balázs: Zsuzsi azt élvezi a legjobban, amíg valami újdonságot kell létrehozni, és mindig nagyon jó meglátásai, víziói vannak. Ehhez hozzátartozik, hogy néha másokat meg kell győzni, akár meg is harcolni a sikerért, de ez is könnyen megy neki, mert velem ellentétben kifejezetten éltetik a konfliktushelyzetek. Ugyanakkor a visszatérő, állandó problémák már untatják őt, azokat veszem át én. Csiszolni, megtalálni a jó megoldást, akár az üzemeltetésben, vagy a szervezet napi működésében, ezt élvezem én igazán.

Végső soron a sikerünk titka az, hogy ketten vagyunk. Zsuzsi kitűzi a célt, harcol érte, de néha el is tud szakadni a valóságtól, én pedig vissza tudom hozni a földre, miközben a részletek kidolgozásával foglalkozom. Ezt mi serkentő feszültségnek éljük meg, amiből az optimális megoldás, végső soron az AYCM meg tudott születni. De látjuk a másik oldalát is az állandó véleménykülönbségnek, ezért bő egy éve szétválasztottuk a feladatköröket, én az operatív munkáért, technikai fejlesztésekért felelek, Zsuzsi pedig a salest és marketinget vezeti. A főbb irányokat természetesen egyeztetjük, de kevésbé szólunk bele egymás döntéseibe.

Ugyanakkor a tárgyalásokra a mai napig ketten megyünk el. Egyrészt így tudjuk egymást támogatni, másrészt sosem lehet tudni, hogy az üzletfeleknek éppen melyikünk stílusa lesz szimpatikusabb. Ezt az első pillanatokban észrevesszük, és háttérbe húzódva hagyjuk a másikat sikeresen érvényesülni a megbeszélésen.

A cégen belüli gyakori nézeteltérések hogyan hatottak a magánéletetekre? Nem tette nehézzé a mindennapokat, hogy a családban és az üzleti ügyekben is ugyanaz a partneretek?

Zsuzsa: Én azt, hogy házastársakként közös vállalkozást viszünk, abszolút pozitívan élem meg. Pont emiatt a családi kötelék miatt van egy erős bizalom kettőnk között, nem kell a társam viselkedésén agyalnom, azt kutatva, hogy mikor játszmázik vagy támad hátba.

Balázs: Az, hogy otthon is az üzlettársammal együtt vagyok, azért előnyös, mert ő biztosan megérti a céges problémáimat, vele mindig meg tudom osztani, hogy mi nyomaszt.

Végezetül milyen jótanácsot tudtok adni a karrierváltáson gondolkozó olvasóinknak?

Balázs: Bármibe is vágsz, hinned kell benne. Ha elhiszed, hogy értesz hozzá, akkor bátorsággal fogsz hozzáállni, és sikerrel veszed az akadályokat. A magabiztosság messziről látható az emberek arcán.

Zsuzsa: Azt én is lényegesnek tartom, hogy hinned kell magadban. De amit nem szabad elfelejteni, hogy szorgalom is kell hozzá. Dolgoznod kell a sikerért, mindennap kell érte tenned, lehet, hogy eleinte az éjszakákat is be kell majd áldoznod. Ha pedig mégsem lesz életképes a vállalkozásod, akkor az ötleten kell finomítanod.

Balázs: Ezzel együtt Magyarországon azért jó vállalkozni, mert még nincs mindenből százszámra konkurencia. Könnyebb olyan területet találni, ahol még kevesen vannak jelen, és hamar ki lehet tűnni, ha a kiválóságra törekszel.