Bármiből meg lehet élni, ha hiszel benne

Dr Ragány Angéla, szín- és stílustanácsadó

Jónevű diplomával a zsebében az ismeretlenbe váltott, és a gyerekkori álmoknak teret engedve végre a divattal foglalkozik.

Korábban azt mondtad egy interjúdban, hogy gyerekként nagyon érdekelt a divat, a színek világa, mi vitt mégis a jogi pályára?

16 évesen más szemmel láttam még a világot. A kedvenc tantárgyaim jelölték ki az utat számomra, szerettem nagyon a történelmet és a magyart, így került képbe a jog. Mivel a bátyám is jogásznak tanult, és úgy gondoltam, hogy ebből jobban meg lehet élni, mint a divatból, ezért ide felvételiztem.

Mennyire volt ez testhezálló számodra?

Az egyetemet nagyon szerettem, nemcsak a közösség, de az órák miatt is, számomra a vizsgákkal együtt is buli volt az ott töltött öt év. Az első rossz érzés a diplomázás után, már a munkahelyemen ért, amikor a szakma szárazabb oldalával találkoztam. Felmerült bennem, hogy talán mégsem nekem való ez a karrier, de végül túllendültem azzal, hogy majd úgyis belejövök. Végül megtaláltam benne azt, ami vonzóvá tette. Sokat utaztam, bejártam egész Európát, ismert politikusokkal találkoztam, ami egy huszonéves számára nagyon menő volt.

Mikor fordult meg a fejedben, hogy mégis váltanál?

Mivel ezek mind külsőségek voltak, egy idő után egyszerűen meguntam. Amikor pedig 29 éves koromra a minisztériumba kerültem, azt vettem észre, hogy egész más dolgok kötik már le a figyelmemet, és a munkámat már csak becsületből végzem, mert örömöt nem igazán találtam már benne.  Szinte fizikai fájdalmat jelentett az, hogy jogi kérdésekkel és szerződésekkel kellett foglalkoznom.

Végül mi adta meg a kellő lökést a váltáshoz?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de azzal indult, hogy elrontották a hajszínemet.

Előzetesen nem volt semmilyen tervem, hogy a jogászkodás helyett mit csinálnék szívesen. Ez az ominózus félresikerült helyzet teljesen váratlanul történt, és mint minden nőt, engem is először elszomorított. Viszont én egy lépéssel továbbmentem, mert szerettem volna megérteni, hogy miért nem áll jól az egyik, miért mutat jobban egy másik szín rajtunk. Elkezdtem bújni a netet, rengeteget olvastam róla, és azt vettem észre, hogy nagyon élvezem ezt a témát. Lenyűgözött az, hogy ugyanaz az ember odafigyeléssel, más sminkkel és más színekkel mennyivel fiatalosabban, jobban tud kinézni.

Ez még jelenthette volna azt is, hogy innentől másként kezdesz öltözködni. Hogyan lett ebből az új szakmád?

Azt éreztem, hogy ha nekem ilyen sokat jelent, akkor nők ezreinek is hasonlóan fontos lehet. Egyre több időt foglalkoztam a témával, végül arra ébredtem, hogy ez már nemcsak hobbi, de komolyabbra kellene fordítani. Elvégeztem az egyik hazai intézmény képzését, ami gyakorlati tudást még nem adott, ezért gyakornokként csatlakoztam egy stylisthoz és ez adta meg a végső lökést, hogy én is belevágjak.

Honnan tudtad, hogy erre lesz kereslet? Hiszen a pár évvel ezelőtt még attól tartottál, hogy a divatból nem lehet megélni.

Sokat beszélgettem erről az ismerőseimmel, elkezdtem más szemmel nézni az embereket és úgy láttam, hogy ebben társadalmi szinten el vagyunk maradva. Megveszik az adott esetben nekik tetsző ruhadarabokat, azokat összepárosítják, de a legtöbben nem találják meg a hozzájuk illő színárnyalatot. Az anyagi oldalt tekintve biztató volt, hogy kevesen ugyan, de már akkoriban is dolgoztak főállású színtanácsadóként. Határozottan úgy láttam, hogy minőséget képviselve lesz helyem a piacon.

Volt benned bármilyen bizonytalanság?

Óvatosan ugrottam ki a korábbi állásomból, először 8-ról 6 órára, majd onnan 4 órára csökkentettem a munkaidőmet, így lett 2 szabadnapom, amikor gyakornokként, másodállásban dolgozhattam. Fél év után létrehoztam egy honlapot és Facebook oldalt, ezzel hivatalosan is elindultam az új pályámon. Viszonylag rövid idő után, egy Index interjúnak köszönhetően olyan ismertséget szereztem, aminek hála tele lett a naptáram.

A gyors siker ellenére voltak-e nehezebb pillanataid?

Az elején, azokon a napokon, amikor még nem voltak ügyfeleim, elgondolkoztam, hogy jó döntést hoztam-e. Hiszen a korábbi jól fizető állásomban hozzá voltam szokva egy életszínvonalhoz, és ez hirtelen veszélybe került. Azon törtem a fejemet, hogy mit tudnék jobban csinálni, ezért elkezdtem magam képezni több témában, például kommunikáció terén, hogy az ügyfelekkel jobban tudjak majd bánni.

Ez nagyon előremutató stratégia, de nem érezted azt néha, hogy visszafordulnál?

Korábban sokat foglalkoztam önismerettel, így tisztában voltam a saját félelmeimmel, ami nálam az anyagi biztonság és a lehetséges kudarc volt.

Végiggondoltam, hogy mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Ha mégsem jön össze az új karrierem, akkor úgyis könnyen találok másik jogászi állást, de legalább  elmondhatom, hogy ezt is kipróbáltam.

Ez a belső megerősítés olyan fajta lazaságot adott, hogy innentől már nem féltem az ismeretlentől, és az egész átmenethez mindvégig pozitívan és motiváltan tudtam hozzáállni.

Volt olyan dolog, amire az önismeret nem tudott előre felkészíteni?

Váratlanul ért az az új életforma, ahol a magad főnöke vagy, és nem kapsz előre meghatározott kereteket.  Az elején vitt előre a lelkesedés, nagyobb létszámú csoportjaim voltak és hétvégéken is dolgoztam, sokszor megállás nélkül, ami egyszerre volt felemelő, de nagyon kimerítő élmény is. De rá kellett jönnöm, hogy én sem adhatok vég nélkül, nekem is vissza kell töltenem valamikor. Ha nem tudok pihenni és nincs időm inspirálódni, akkor hamarosan ki fogok égni. Ezért szigorúbb lettem saját magammal szemben, a hétvége csak a családé, és kevesebb vendéget fogadok egy alkalommal.

Ami szintén nehézséget jelentett, hogy hiába szerettem volna tervezés helyett érzelmi alapon dolgozni, ki kellett lépnem a komfortzónámból. A férjem mutatott rá, hogy milyen nagy segítséget jelent, ha látom, hogy miből származik bevételem és mit kellene esetleg elengednem. Az elején számos olyan együttműködésem volt, ahol a nap végén rájöttem, hogy csak a másik fél járt jól vele. Most már tudatosabb vagyok, és előre meghatározom, hogy nekem mibe éri meg belevágni, nem kezdek bele bármilyen kooperációba.

Egy megbecsült diplomával a zsebedben teljesen ismeretlen területre váltottál. Hogyan fogadta a környezeted ezt a lépést?

A férjem mindenben támogatott, végig mellettem állt, a szüleim és a barátaim ugyan nem ellenezték, de láttam rajtuk, hogy nem értették, miről szól ez az egész. Fél év után látták, hogy a tervem tényleg működik és azóta már más szemmel néznek a színtanácsadásra. Sőt, most már Anyukám is kikéri a tanácsaimat és sokkal jobban néz is ki, mint régebben, hiába lett közben idősebb.

A szakma megítélése, ahogy egyre ismertebb lett, nagyon sokat változott. Sokan csak azt látják kívülről, hogy milyen könnyű és szerethető ez a munka, hiszen egész nap színekkel, ruhákkal foglalkozom, ezért egyre többen tanulnak stylistnak. Ugyanakkor, szeretem hangsúlyozni, hogy az én feladatom az adásból és a segítésből áll, sokszor napi szinten 6-7 órát folyamatosan beszélek és csak arra figyelek, akivel épp vagyok. Az ügyfeleim legtöbbször a személyes ajánlások útján jönnek, nem szórólapos hirdetésekből, ezt pedig hosszú évek kitartó munkájával lehet elérni.

Milyen jótanácsot adnál annak, aki váltáson gondolkozik?

Nem véletlenül vonzódunk bizonyos dolgokhoz, mert ami iránt érdeklődünk, abban nagy valószínűséggel tehetségesek is vagyunk.

Ha pedig így van, akkor miért élnénk le egy életet úgy, hogy bejárunk az irodába, szenvedünk a napi munkától, és közben teljesen boldogtalanok maradunk?

Hiszen helyette valami másban kibontakozhatnánk, ha nem tartanának vissza a félelmeink.

Azt javaslom, hogy nemcsak a rossz példákat, a sikertelen sztorikat kell meghallgatni, hanem a pozitívokra is figyeljünk oda, mert segítenek legyőzni az aggályainkat és erőt tudunk meríteni a saját váltásunkhoz. Az anyagiak miatt pedig nem szabad aggódni, az én példám is mutatja, hogy bármiből meg lehet élni, ha hiszel benne.