Biszak Sándor – Az Arcanum alapítója

Biszak Sándor / Életút

Biszak Sándor az ELTE vegyész- és könyvtárszakán végzett. Később az INFOKER Kisszövetkezetnél kezdett el dolgozni, majd 1989-ben megalapította napjainkig működő ARCANUM-ot. Szerinte a kultúránk akkor fejlődhet, ha a közös tudásunkat és identitásunkat hordozó emlékeinkből minél többet tudunk eljuttatni a lehető legtöbb emberhez. Mindezt úgy, hogy a befogadókban a továbbgondolkozás igényét is elősegítjük. Hobbija a tenisz és a kirándulás.

A Hello Biznisszel közös sorozatunkban olyan történeteket mutatunk be, ahol interjúalanyaink az új karrierjükben kiemelkedő szerepet játszanak a digitális eszközök és fejlesztések. Ha Neked is van ilyen ismerősöd, írd meg nekünk!

Biszak Sándor, az Arcanum alapítója

Naponta jönnek létre mennek csődbe vállalkozások százai, hogyan lehet harminc évig a piacon maradni úgy, hogy közben volt egy rendszerváltás is?

Így a hatvanon túl – és egyre közeledve a nyugdíjhoz – én is fel szoktam tenni magamnak ezt a kérdést, de választ nem tudok rá adni. Valóban a rendszerváltás idején alakultunk meg és óriási szerencse, hogy nagyrészt sikerült együtt fejlődnünk az informatika világával. Azt hiszem, mindig időben éreztük meg a változásokat és így reagálni is tudtunk azokra.

Emlékszem, én még mágnesszalagon kezdtem el programozni, majd floppy lemezen dolgozni. Aztán a kilencvenes években jött a CD és a DVD, most pedig egy fél petabájtos szerverparkkal dolgozunk.

Az internet adta lehetőségeket viszonylag későn fedeztük föl és kezdtük el kihasználni. Nagyon sokáig hittem a CD-ben és ez nagyon nehezen változott meg bennem. Az Arcanum mindig is a tartalom és nem a technológia felől közelítette meg az ismeretterjesztést. Akkor léptünk előre ezen az online terén, amikor már kellő mértékben megjelentek a valós felhasználói igények és lehetőségek is. Jelenleg is azzal a szoftverrel dolgozunk – digitalizálunk, rendszerezünk – amit három évtizede fejlesztettünk. Annyi különbség van, hogy a jelenlegi verzió már mesterséges intelligencia támogatással is bír. Hiszünk a folyamatos megújulásban.

De voltaképpen mit is csinál az Arcanum, a papíron fellelhető tudást digitalizáljátok?

A folyamat során beszerezzük a dokumentumokat (könyvek, lexikonok, folyóiratok, térképek, stb.) lapraszedjük, nagy sebességű szkennerekkel szkenneljük. Ezt követően automatikus szövegfelismerést alkalmazunk (OCR – optical character recognition) és pdf-eket készítünk belőlük, végül az anyagokat publikáljuk. Emellett ennek a folyamatnak a biztosításához szoftvert fejlesztünk, szervert építünk, mesterséges intelligenciát használunk fel a feldolgozáshoz. Végül az anyagokat promótáljuk és ügyfélszolgálatot is biztosítunk.

Négy nagyobb termékünk az előfizetős Arcanum Digitális Tudománytár (ADT), az ingyenesen elérhető Hungaricana ami 150 közgyűjtemény (könyvtár, levéltár, múzeum) közös terméke NKA finanszírozásban, az ingyenesen elérhető Mapire ami régi európai és egyesült államokbeli térképek kereshető digitalizált változatait tartalmazza, valamint a szintén ingyenes Arcanum Kézikönyvtár ami a régi CD-inket tartalmazza, köztük az 50 költő összes versét.

Miben volt másabb, könnyebb vagy nehezebb ’89-ben vállalkozni, mint napjainkban?

Az előző rendszer megszűnése után nagyon sokan kezdtünk vállalkozni. Ebben egyszerre volt benne, hogy vállalkozni menő dolog, illetve az is, hogy olyan dolgokat csinálhattunk – gondolok itt termékekre, szolgálatásokra – amikre a nagy állami vállalatok nem voltak képesek. Az egy más világ volt, ma már sokkal inkább le vannak osztva a szerepek. Nehéz lenne ma egy digitális tudománytárral kilépni a piacra. Egyébként érdekes volt a helyzet, mert akkoriban mi magunk is a Szabadalmi Hivatallal alapítottuk meg a céget, ebből nőtt ki később az Arcanum.

Milyen formában és milyen jellegű adatokkal, tartalmakkal kereskedtetek akkoriban és hogyan vált önállóvá az Arcanum?

1989-ben a Szabadalmi Hivatallal alakultunk. Első időszakban a hivatal volt a megrendelőnk, majd felfigyelt ránk a Nemzetközi Szabadalmi Hivatal is és nekik is dolgoztunk elsősorban CD-ROM-ok kiadásán. A cég 1992 körül kettévált és az egyik csapat maradt a külföldi, mi pedig a hazai piacon. 1996-tól működik az Arcanum adatbázis a jelen formájában.

Az induláskor még floppy-n, majd CD-n és DVD-n lehetett elérni a digitalizált tartalmakat. Ezek meglehetősen nagy váltások technológiailag, felmerült bármikor is, hogy valami másba fogsz inkább?

Egyáltalán nem merült fel ilyesmi, magától értetődő és egyértelmű volt nem csupán a technológiai-technikai fejlődés maga, hanem az is, hogy mi ezt lekövetjük és alkalmazkodunk.

Persze azért számomra sem könnyű mindent elfogadni, hiszen igencsak nehezen éltem meg, hogy a felhasználóink egyharmada mobilon olvassa a tartalmainkat. Ez azért A4-es méretű folyóiratok és könyvek esetében érdekes dolog.

Az utóbbi időkben a matematikus fiammal – aki egyben a fő programozónk is – igencsak sokat beszéltünk és vitatkoztunk arról, hogy vajon szükséges-e az oldalainkat mobilra optimalizálni. Végül meggyőzött.

Szerinted várhatunk-e még olyan nagy korszakváltásokat, mint amiket az Arcanum is megélt?

Úgy gondolom, hogy talán a keresés formája fog megváltozni a jövőben, mégpedig a mesterséges intelligencia fejlődése és térnyerése okán. A nagy adattömegben való keresés során megjelenik majd a hangalapú keresés lehetősége. Feltesszük a kérdést a gépnek és a gép a választ fogja megmondani nekünk. A Google-nél erre vannak komoly kísérletek és már működő rendszer is. Mi a Google rendszerét használjuk, a magyar nyelvre adaptálva. Van arra esély, hogy ez néhány éven belül ez megszülessen.

Elmondásod szerint egy kicsit későn ültetek fel az „internet-vonatra”, ennek volt valamilyen következménye a cégre nézve a piacon?

Nem érzékeltem semmilyen negatív hatását, akkor még nagyon ment a CD, nem volt semmilyen kényszerítő erő arra, hogy az internet és az online felé mozduljunk el. A nagy áttörést az Arcanum Digitális Tudománytár hozta meg úgy hat-nyolc éve olyannyira, hogy néhány esztendeje elértük a tizenöt millió digitalizált oldalt és így a tudománytár gyakorlatilag megkerülhetetlenné vált. Ma már nem azt mondják a felhasználók, hogy hiányzik valami, hanem éppen ellenkezőleg: immáron túlságosan is sok az elérhető adat.

Biszak Sándor, az Arcanum alapítója

Kik az ügyfeleitek?

Az előfizetőink alapvetően két csoportra oszthatóak, intézményekre és magánszemélyekre. Intézmények közül a teljes hazai felsőoktatás, közgyűjtemények és az akadémiai szféra. Magányszemélyek esetében a helytörténetkutatók, családfakutatók, újságírók, könyvszerzők, illetve különféle szakterületek képviselői (pl. sportújságírók, könnyűzenészek, sakkozók, stb.).

Hol tartotok a digitalizált oldalszámokban napjainkban?

Az Arcanum-on mintegy harmincegy millió oldal érhető el – főleg folyóiratok, de egyre több könyv is kereshető –, a Hungaricana oldalon tizenöt millió, míg a szaktars.hu oldalon közelítünk a tízmillió oldal felé.

Utóbbit közösen fejlesztjük és csináljuk tizenöt könyvkiadóval. Összességben mindegy ötvenmillió oldalról van szó, ami nem kevés, de érdemes tudni, hogy a külföldi newspaper.com oldalon mindegy ötszázmillió oldal elérhető.

Biszak Sándor, az Arcanum alapítója

Elképesztően messze kerültél az eredeti végzettségedtől, hiszen az ELTE-n diplomáztál vegyészként 1984-ben. Hogyhogy nem egy laborba vezetett az utad?

Már az egyetemen kiderült, hogy a vegyészkedés nem nekem való, „nem állt jól a kezemben a kémcső”, így elméleti vegyész lettem a kvantumkémia területén. Az egyetem után a Richter Gyógyszergyár könyvtárában helyezkedtem el és a könyvtár, mint olyan, azonnal lenyűgözött. Százötven ország harmincezer lapjával találkoztam ott, köztük a nagy múltú, több mint 100 éve megjelenő Chemical Abstracts-szel is, amely a magyar Beton című folyóiratot is szemlézte.

És innen jött az ötlet a katalogizálásra, a digitalizálásra?

1983-ban ez a Chemical Abstracts kivonatgyűjtemény felkerült az internetre és én a Richtertől fel tudtam hívni a kaliforniai Palo Alto-t egy tárcsás telefonon és egy számítógép és egy nyomató segítségével le tudtam kérni pl. a magyar nyelvű beton cikkeket tőlük. Tehát ha egy magyar szabadalmat akartam keresni, akkor felhívtam Palo Altot, mert jobban feldolgozták az elmúlt évtizedek adatait, mint Magyarországon.

Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy “Gyerekek, ilyet azért mi is tudunk csinálni!” és így készítettünk először egy magyar szabadalmi adatbázist, ami 20 db floppylemezen elfért. Erre figyelt fel a Szabadalmi Hivatal, jelezte hogy ezt ki kellene adni CD-n és emiatt alapítottuk a céget.

Ha érdekel, hogyan folytatódik Biszak Sándor és az Arcanum története, olvasd tovább a cikket a Hello Biznisz oldalán: tovább olvasom!