Visszahoztam a gyerekkoromat

Lehoczky Léna – Lenoushka Interiors

Lehoczky Léna a budapesti Közgázon szerzett diplomával előbb a dohányiparban, majd a gyógyszeriparban dolgozott marketingesként négy éven át. Lakberendezői tanfolyamot végezve 2012 óta építi a saját márkáját, Lenoushka néven először díszpárnák gyártásába és tervezésébe fogott bele, de rövid idő után falakba ütközött. Ahelyett, hogy feladta volna, új irányt vett és végül a lakberendezési tanácsadás hozta meg a régen várt áttörést. Három gyereke mellett a folyamatos továbbképzésre is talál időt, nemrég a New York Institute of Art + Design online kurzusát teljesítette.

Elmeséled, hogyan lettél marketinges?

A szüleim hatására egyszerre van meg bennem a reál dolgok és művészetek iránti nyitottság. A gyerekkoromat meghatározta, hogy Édesanyámmal együtt olvastuk a Burda magazint, varrtunk, alkottunk, anyagboltokba jártunk Szentpéterváron, a nagymamám pedig kötni tanított, miközben Édesapám a bankszakmában dolgozott. A pályaválasztáskor végül a művészet volt a meghatározó, filmesztéta szerettem volna lenni, de ebből gyorsan kiábrándultam. Egyrészt az egyetem nagy csalódás volt, másrészt pont ebben az időben váltak a szüleim. Édesanyám példáján keresztül szembesültem azzal a kérdéssel, hogy egyedülálló nőként, bölcsész fizetésből milyen nehéz lenne önállóan megélnem. Így elkanyarodtam a korábbi vágyaimtól, felhoztam magam matekból és felvételiztem a közgázra. A marketing iránti érdeklődésem itt alakult ki és diplomázás után ezen a vonalon haladva sikerült bekerülnöm a British American Tobacco management trainee programjába. Nagyon szerettem ott dolgozni, rengeteget tanultam, szuper csapat jött össze, még ma is tartom velük a kapcsolatot.

Mikortól jött a képbe a lakberendezés?

Ez nagyon régóta bennem motoszkált. Amikor a férjemmel megismerkedtem, már akkor mondtam neki, hogy igazából lakberendező szeretnék lenni. De ezek csak álmok voltak, éveken át nem történt semmi, hiszen volt egy jól fizető állásom, amiben sikeres voltam. Az első lépést várandósan, Bálinttal a hasamban tettem meg, beiratkoztam egy tanfolyamra. Sokáig vártam erre a pillanatra, mégis rossz élményt hozott. Papírra rajzoltuk tussal terveinket, szoftverek használata helyett. Olyan volt, mintha visszamentünk volna a XIX. századba.

A sulit végül a második gyereked, Juli születését követően befejezted, képzett szakember lettél. Ez egy jó pillanatnak tűnik a váltáshoz.

Egyszerűen hangzik, de több dolog keresztülhúzta az elképzeléseimet. Az egyik alapvető ok, hogy rajtam kívül senki sem hitt a lakberendezői karrierben,

így a külső elvárások szépen lassan felülírták a belső motivációimat.

Meggyőztem magamat, hogy mégis az a legjobb döntés, ha visszamegyek napi 8 órában a multivilágba. Ám az élet két gyerekkel már jóval bonyolultabb. A feleség, anya szerepek mellé egyszerűen nem fér bele a karrier is, egy hobbiról nem is beszélve. Eljöttem a cégtől, hogy 4 órás munkát találjak, először marketingesként, aztán bármilyen irodai feladatra nyitottan. Két éven át kerestem, hiába. Rettenetesen idegőrlő időszak volt.

Így jött el 2012. februárja…

Egészen pontosan február 6-a. Aznap reggel felkeltem és azt mondtam, lakástextil kollekciókat fogok tervezni. Egy órával később megvolt a márkanév, Lenoushka, délután pedig nekikezdtem megtervezni a párnákat, függönyöket.

Egyik pillanatról a másikra minden összeállt, megtaláltad a célodat. Hogyan fogadta a családod?

A korábbiakhoz képest sajnos nem sokat változott a helyzet. „Lányom, varrónő lettél? Párnákat adsz majd el?” A szüleim nem értették a döntésemet és szerintem kicsit szégyenkeztek is miatta. Még a férjem is – aki végig támogatott az útkeresésben – az első pillanatra meglepődött az ötleten.

Te viszont hittél benne.

Igen, de ez kevésnek bizonyult. Egy év után gyakorlatilag csődbe jutottam, a végén már félállásban helyezkedtem el, hogy abból is finanszírozzam a céget. Rájöttem, hogy kimerítettem egy keretet, itt meg kell állni és nem lehet továbbmenni.

Mi okozta a bukást? Hiszen profi marketinges voltál.

Ez egyben előny és hátrány is volt. A multivilágból érkezve csak tökéletesen hatékonyan tudtam elképzelni a működést. Rögtön kft-t alapítottam, mindent kiszerveztem, PR-osokat vettem fel – pedig ekkor még azt sem tudtam, hogy lesz-e elég vevőm és miből termelem ki ezt a rengeteg költséget. Nagyvállalati marketinges eszközökkel próbáltam elindulni, sorra jelentek meg rólam a cikkek az újságokban, de ez szinte egyáltalán nem hozott vásárlókat. A legnagyobb hibának azt tartom, hogy nem számoltam ki előre, mennyi ideig és mennyi pénzt kell a siker elérésig befektetnem – csak álmodtam egy nagyot és nekiálltam. Ez a hozzáállás utólag nézve hatalmas mellényúlásnak bizonyult.

Belekezdtél az álmod megvalósításába, de falakba ütköztél. Hogyan tudtad ezt feldolgozni, ezen túllépni?

Mélyrepülés volt számomra, teljesen a gödör aljára kerültem. Az segített, hogy a férjemmel ebben az időszakban eldöntöttük, vállalunk még egy gyereket. Így az anyaság volt számomra az az út, amiben tudtam alkotni. Másrészt pszichológushoz fordultam, hogy ezt a kudarcot feldolgozzam, mert éreztem, hogy a Lenoushkát nem lehet elengedni. Hiszen ez volt a harmadik gyerekem, Milán a negyedik (nevet).

Két évvel később jött is az újragondolt vállalkozás, a „Lenoushka 2.0” ötlete. Miben volt ez más, életképesebb?

Feltettem magamnak a kérdést: mi lenne, ha ugyanezt csinálnám, de termelés helyett csak szolgáltatnék? Akár igény szerinti textil tervezésről, vagy teljes otthonok kialakításáról lenne szó. Azt még nem tudtam, hogy működőképes lesz-e, úgy voltam vele, hogy nekifutok.

De tanulva a korábbiakból, most kicsiben indulva, zéró marketing költéssel és cég nélkül.

Egyedül a honlapomat kellett átalakítanom, hogy a korábbi kollekcióim mellett a kezdődő projektjeim is láthatóak legyenek.

Azért ez marketingesként elég radikális lépés. Hogyan tudtál így vevőket szerezni?

Jó, azért ez így nem igaz, de nagyon kicsiben kísérleteztem az online hirdetésekkel. Hamar rádöbbentem, hogy a potenciális ügyfeleim nem a Google-on, vagy Facebookon keresnek lakberendezőt, ez a műfaj sokkal inkább a személyes ajánláson alapszik.
Szerencsére már megvolt az a szaktudásom, aminek köszönhetően a függönyökkel, textíliákkal kapcsolatban az elején megkerestek és ehhez kapcsolódóan érkeztek további megbízások is. Az igazi nagy ugrást egy üzleti networking szervezethez, a BNI hálózatához való csatlakozás jelentette – itt olyan emberekkel tudtam megismerkedni, akikből a vevőim lettek vagy ajánlani tudtak ismerőseiknek. Ők hívták fel a figyelmemet arra a piaci potenciálra is, hogy az orosz nyelvtudásomat jobban kihasználva kiemelkedhetnék a hazai mezőnyből.

Az orosz nyelvtudásod mellett mi az a plusz, amit a többiekhez képest nyújtasz?

Leginkább a multivilágból megtanult munkaszervezést, hatékonyságot: az ügyfelek nagyra értékelik, ha egy összeszedett, precíz emberrel tudnak dolgozni, aki nemcsak megadja az árajánlatot, de később be is tartja az ígért kereteket.

Mikortól tudtál ebből az új munkádból megélni?

A megélhetést nyilván családilag kell nézni és férjem közben folyamatosan dolgozott, de egy év elteltével látszódott, hogy megvan az a mennyiségű projekt, amire már lehet építeni. Persze miután a költségeket levontam és a babysittert is kifizettem, még ez is kicsit veszteséges volt.

Most, hogy már pörög az üzlet, mi a legnagyobb kihívás számodra?

Annyi év küzdelem után most az jelenti a fejtörést, hogy nem tudok eleget tenni a megbízásaimnak. Még úgy sem, hogy éjfélig dolgozom és a hétvégéim is a munkáról szólnak. Az fáj benne a legjobban, hogy alig vagyok a családommal, nagyon mínuszos lettem anyaságban. Régebben naponta főztem rájuk, most ez már nem fér bele, a gyerekekért sem tudok elmenni az iskolába, vagy a közös programokon résztvenni. Hiába, ha valamit szenvedéllyel csinálsz, hajlamos vagy a kereteket elfelejteni.

Miért nem mondasz vissza ügyfelet?

Ez nem olyan egyszerű! (nevet) Nehéz ellenállni annak az érzésnek, hogy valaki felhív, mert tetszik a munkád és szeretne veled dolgozni. És ott vannak a pénzügyi okok is, mert akkor tudnék könnyen nemet mondani, több projektre előre látnék, és biztosra tudnám, hogy fél év múlva is lesz megbízásom. A visszautasítás helyett inkább az időzítést próbálom menedzselni, és ha lehet, későbbre halasztani.
A hosszabb távú, fenntartható modellen már jó ideje töröm a fejem. Megoldást jelenthetne, ha aktív munkától független bevételeim is lennének – például, ha az anyagokat vagy bútorokat, berendezéseket tőlem lehetne megvásárolni. A másik lehetőség, ami felmerült, hogy egy asszisztenst, vagy csapattagokat alkalmazzak, akik terhet vennének le a vállamról. Jelenleg a szükséges alapanyagok után is én szaladgálok. Ha ehelyett az ügyfélszerzésre, a koncepcióalkotásra tudnék jobban koncentrálni, az mindenképp hatékonyabbá tenne. Ehhez azonban céget kellene alapítanom, amiről már megtanultam, hogy komoly költségeket, a munkaerő megtalálása, betanítása pedig rengeteg időt jelent.

Néha az is eszembe jut, hogy a családi harmónia megteremtéséhez nem nekem kellene alkalmazottat felvennem, hanem én mehetnék el annak.

Az, hogy a gyerekkori vágyaimat követve végre lakberendező lettem, fontosabb, mint hogy mindezt vállalkozóként vagy beosztottként csinálom. Kíváncsi vagyok, egy év múlva hol leszek majd.

Innen is drukkolunk Neked. Lezárásként milyen tanácsot adnál a karrierváltáson gondolkozó olvasóinknak?

Szerintem a felnőttkorunk egyik nagy feladata, hogy megpróbáljuk visszaemlékezni arra, mik is szerettünk volna lenni. Sokszor elfeledkezünk róla, mert a szüleink mást mondanak, vagy más irányba sodor az élet.
Hallgassunk a megérzéseinkre, én is igyekszem minél jobban felerősíteni és követni a döntéseimben. Ha már valaki gondolkozik a váltáson, unja a jelenlegi munkáját, akkor szerintem nem kérdés, hogy ezt meg kell lépnie. De mielőtt belevágnánk, alaposan számoljuk végig és kicsiben induljunk el. Olyan ez, mint amikor elkezdesz egy magot csíráztatni. Mindennap csak egy kevés vizet kell adni, és türelmesen nevelgetni. Ha viszont nyakon öntjük például egy drága PR kampánnyal, akkor elúszhatnak a jövőbeli terveink.