Pentz Csaba és Pentz-Fodor Bea (Manka) – Kifli és Kocsma, Kifli és Rezeda
Pentz Csaba és Pentz-Fodor Bea, vagy ahogy mindenki ismeri, Manka, karrierje az IKEA-ban indult. A közel két évtizednyi közös munkahely után ugyanúgy a kereskedelemben, de eltérő cégeknél folytatták – Csaba a Metronál, Manka az Intersportnál volt áruházvezető. Csaba innen váltva indította el a Kifli és Kocsmát 2014-ben, míg Manka hat évnyi előkészület után ült át a Kifli és Rezeda névre keresztelt esküvői dekorcégébe. Mindkettőjüknek megvan az új szenvedélye, de egymást mindig támogatva, folyamatosan jelen vannak a másik vállalkozásában is.
25 éven át voltatok multis környezetben. Mi adta a szikrát a váltáshoz?
Csaba: Az évek előrehaladtával egyre többször éreztem, hogy hiába dolgoztam 10-11 órát, valójában nem csináltam semmit. Gyártottam rengeteg prezentációt, amit előadtam az igazgatóságnak, de alapvetően alig tudtam a vevők igényeire rugalmasan reagálni. Az utolsó figyelmeztető jel az volt, amikor vásároltam egy vérnyomásmérőt otthonra.
Manka: Nálam fokozatos volt az átmenet, én imádtam a munkahelyeimet. 2012-ben a testvérem esküvőjére készítettem dekorációt és annyira jó volt a fogadtatása, hogy hobbiszinten elindultam ebbe az irányba. Amikor pedig Csabi megnyitotta a kocsmát, akkor ott is elkezdtem besegíteni. Egy idő után már egyszerűen nem fért bele a három munkahely a napi 24 órába, ezért kénytelen voltam rangsorolni és eljöttem az Intersportból.
De ne szaladjunk előre, honnan jött a kocsma ötlete?
Csaba: Nekünk a vérünkben van a vendéglátás. A balatoncsicsói házunkban a legkisebb edényünk is 10 literes, mindig jönnek-mennek a barátok, állandó a nyüzsgés. Ezért is kezdtem el üzlethelyiségeket nézegetni – azt nem tudtam, hogy pontosan mit keresek, kocsmát vagy bisztrót – de felkészülésként beiratkoztam szakácsiskolába.
Manka: Aztán rátaláltunk erre a helyre. Koszos volt, fűtetlen és egy éve üresen állt. Közel van a lakásunkhoz, régebben jártunk itt vendégként. Emlékeztünk rá, hogy sose ment jól, mi viszont egyből megláttuk benne a fantáziát. Az IKEÁ-nál eltöltött közel húsz év ebben valószínűleg segített! (nevet)
Egy másik kocsma és étterem közvetlen közelében van és nem is pörgött korábban. Mitől tudtátok, hogy nektek sikerülni fog?
Csaba: Egyrészt kiszámoltunk, hogy mekkora a környék vonzáskörzete, több tízezren laknak Remeteszőlősön, Pesthidegkúton, Nagykovácsiban, Máriaremetén együttvéve. Másrészt bíztam abban, hogy tudom, mi kell a vendégnek –
végülis a pult másik oldalán volt 35 évnyi tapasztalatom arról, hogy mitől szerethető egy kocsma.
Manka: Utólag belegondolva óriási szerencsénk volt abban, hogy pont a jófej emberek találtak meg bennünket. Gyakorlatilag szájról-szájra terjedt a hírünk, hogy itt szeretetet, kiszolgálást, közösségi élményt kapsz.
Nem tartottatok a konkurenciától?
Csaba: A verseny igazából nagyon jó dolog, mert egymást erősítve vonzza a vendégeket. Gondolj akár csak a Ráday utcára vagy a bulinegyedre. Össze is fogtunk velük, közös kocsmatúrát szervezünk, magazint adunk ki. Nekünk az a célunk, hogy a környékbeliek ne menjenek be a városba, hanem közülünk válasszanak.
Hogyan kezdtetek bele? Egyáltalán, honnan tudtátok, hogyan kell egy kocsmát üzemeltetni?
Csaba: Gyors döntés volt. Amint aláírtuk a bérleti szerződést, rögtön felmondtam a munkahelyemen. Szerencsémre a Metronál nagyon sok vendéglátóssal voltam kapcsolatban, áruházigazgatóként láttam azt, hogy mire kell figyelni egy üzleti terv megírásánál, milyen előírásoknak kell megfelelni. De persze mindent én sem tudtam. Ezért a teljes felújítás előtt elhívtuk azokat a barátainkat, ismerőseinket, akik járatosak a szakmában, és tudják, milyen a mindennapi rutin egy kocsmában.
Hoztam három tálca sört és kezdődhetett az ötletelés.
A barátaink révén azzal is tisztában voltunk, hogy legalább egy évnyi tartalékkal szabad csak belevágni – azaz egy éven keresztül mindent be tudjál szerezni, minden alkalmazottat ki tudjál fizetni, minden költséget fedezni tudj – akár úgy is, hogy közben nincs semmi bevételed.
Ennyi felkészülés után ért bármilyen váratlan nehézség?
Csaba: Voltak mélypontok az elején. Máig emlékszem, hogy a nyitás után, 2015. január 18-án a bruttó forgalmunk 2800 Ft volt. Mit mondjak, nem voltam feldobva… De az, hogy Manka továbbra is fix fizetést kapott, adott számunkra egy biztonsági hálót, legalább a lakbért és a megélhetésünket tudtuk fedezni.
Manka: Sokat köszönhetünk annak, hogy multis környezetben elméletben és gyakorlatban is edződtünk a váratlan helyzetekre. A projektmenedzsment szemlélet, a tervszerű gondolkodás, a kontrolling mind abban segített, hogy bármi is jöjjön szembe, felkészülten tudjunk reagálni.
Mit tartasz inspirálónak a házastársad sztorijában?
Csaba: Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy miután beleszeretett a virágkötésbe, fogta magát, elment kitanulni és belevágott. Ezt azért is értékelem ennyire, mert elég halogató típus vagyok.
Manka: Én pedig arra, hogy mennyire szeretik és elismerik Csabit a vendégek. Minden évben rendezünk szülinapi bulit és egyszerűen nem tudjuk taxival sem hazavinni az ajándékokat. A törzsközönség úgy búcsúzik el tőle esténként, hogy mindjárt jövünk!
Mi volt az a legfontosabb támogatás, amit a másiktól kaptál?
Csaba: A biztonsági háló, amit Manka adott. Soha életemben nem voltam olyan szegény, mint az első néhány évben (nevet).
Manka: Számomra a Csabitól érkező elismerés, az, hogy még éjszaka hazaérve sem felejti el megdicsérni az elkészült csokraimat. Ha pedig túlvállalom magam, akkor is teljes nyugalommal mondja, hogy semmi gond, megcsináljuk. Amikor csak tud, jön velem az esküvőkre, segít a kiszállításban.
Manka, Te végül tavaly májusban léptél ki, és most már csak a virágkötésre és a kocsmára koncentrálsz. Felmerült benned, hogy jobb lett volna hamarabb váltani?
Amikor Csabi felmondott, szívem szerint mentem volna én is, de úgy voltam vele, hogy mind a ketten azért ne ugorjunk fejest. Mostanra stabil lábon áll a kocsma és a virágkötésből is van annyi megrendelésem, hogy nyáron egy teljes állást kiad. Gyorsabban felfuttatni a virágbizniszt? Ezt azért nem szerettem volna, mert úgy be kellett volna vállalnom több tucatmunkát, erősen nyomott áron.
Én igazából a kreativitást élvezem a legjobban a dekorkészítésben, azt szeretem, ha kifejezetten a stílusom miatt keresnek, és nem az akciós árak miatt.
Rátaláltatok a szenvedélyetekre és meg is tudtok élni belőle. Éreztek mégis bármiben visszalépést?
Csaba: Most kevesebbet keresünk, de ez nem éljük meg lemondásként, mert azok a dolgok estek ki, amik nem igazán számítottak. Hitelem nincs, a világot már bejártam, új fényképezőgép vásárlása helyett inkább vigyázok a jelenlegire.
A metrós bőrfotelhez képest most több fizikai munkát végzek és jobban el is fáradok a nap végére, de ezt tudtam, erre készültem. Ugyanakkor ez egy non-stop feladat, amit nehezen tudsz csak úgy magad mögött hagyni. Három év után, tavaly nyáron mentünk el először vakációzni, szerencsére a vendégeink jól fogadták, hogy kilenc napra bezártunk. És lehet, hogy viccesen hangzik, de nagyon hiányzik a kocsmázás is, ezért amikor csak tehetjük, meglátogatjuk a barátainkat a bárjukban.
Végezetül milyen jótanácsot tudtok adni azoknak, akik újraterveznének?
Manka: Egyből három dolgot mondanék. Először is, kérdezz. Keress fel szakmabelit, igyekezz minél többet megtudni tőle. Ingyen van és a legrosszabb, ami történhet, hogy nem válaszol. A második, hogy nem kell feltalálnod a spanyolviaszt. Ha nem tudsz valamit, akkor vedd körül magad olyan emberekkel, akik értenek hozzá. Harmadjára pedig, hogy nem a nagy ötletek számítanak, hanem az idő. Ha nem csinálod meg most, megteszi más helyetted.
