Ha most meghalok, akkor is teljes életem volt

Harmincz Rita – Világutazó, A sárga ruhás lány

 

Miért szerettél volna világutazó lenni?

Azért, hogy megtapasztalhassam hogy milyen érzés szabadon úgy utazni, hogy az embernek van ideje. Én csupán arra vágytam, hogy kipróbálhassam, milyen úgy utazni, hogy nem kell két hét után hazajönnöm. Korábban is sokat jártam külföldön, de a nyaralás időtartamát korlátok közé kellett szorítanom, és mindig úgy búcsúztam el az adott helytől, hogy még csak alig érkeztem meg.

Mi hozta el a fordulatot, hogy kitörj a keretek közül?

Thaiföldön jártam a barátnőmmel, amikor összetalálkoztam olyan fiatalokkal, akik hónapokon át vannak úton. Ekkor láttam először, hogy az álmom mégiscsak megvalósítható.

Azon törtem a fejemet, hogy ők vajon hogyan engedhetik meg maguknak? Hiszen utazni sokba kerül!

De annyira erős volt bennem a vágy, hogy ezt kipróbálhassam, hogy bármit képes lettem volna ezért megadni. Mivel megtakarított pénzem nem volt, gondoltam eladom a lakásomat.

Ez elég radikálisan hangzik. Mit szólt ehhez a környezeted?

A szüleim és a barátaim nem értették, meg is próbáltak lebeszélni róla. 2013-ban még stagnált az ingatlanpiac, saját magam hirdettem, és nem tudtam azonnal túladni rajta. Ezzel párhuzamosan, ahogy telt az idő, úgy halványodott bennem ez a fellángolás.

Tehát maradtál itthon…

Igen, egészen egy éven át. Ekkor újból útnak indultam, a munkából kiszakadva Sri Lankára utaztam. Hátizsákkal kirándulva, couchsurfinggel, ismeretlenek otthonában járva megtapasztaltam ismét a szabadság érzését, de két hét múlva ugyanabba a csalódottságba futottam bele, mint régen. Még csak most kezdtem el felfedezni a szigetet, és már menni is kell haza? Tudtam, hogy nem várhatok tovább az álmaim megvalósításával. Amint hazaértem, bementem egy ingatlanirodába és egykettőre el is adtam a lakásomat.

Volt bármi időtáv a fejedben?

Az első célállomáson, Nepálon túl nem terveztem előre semmit. Az anyagi keretet a hitel visszafizetése után megmaradt pénz jelentette, ebből tudtam gazdálkodni.

És ha felélted, akkor kell majd hazajönnöd?

Nem feltétlenül. De azt nem tudtam, hogy miből fogok majd megélni, ha elfogy a pénzem. Úgy voltam vele, hogy majd megoldom, útközben találok munkát, mert az csak másodlagos. A legfontosabb, hogy utazhassak.

Eladtad az eddigi legnagyobb vagyontárgyadat, felmondtál a munkahelyeden. Mennyire volt nehéz ez a lépés?

Nem éreztem, hogy lenne vesztenivalóm. Korábban éltem már külföldön hónapokon-éveken át távol a családomtól, és tudtam, hogy ők megvárnak, és ha hazajövök, akkor minden ugyanúgy megy majd tovább. A munkahely pedig csak egy munkahely, hiába szerettem ott dolgozni.

Nem féltem attól, hogy mindenemet eladtam, az se zavart, ha a végén semmim sem marad. Inkább úgy voltam vele, hogy ha most hirtelen meghalnék, akkor sajnálnám, meg sem próbáltam az álmaimnak élni.

Egy pillanatra sem volt Benned megingás?

Csak az elindulás előtti pillanatokban. Amikor megvettem az egyirányú repjegyet, még semmit nem éreztem. Pár nappal előtte elkezdtem pakolni, már volt bennem némi izgalom.

De az utolsó napokban beugrott, hogy mekkora hülyeséget csináltam.

Ráadásul alig maradt időm, még találkozni szerettem volna csomó emberrel, enni a hazai ételekből, egyszóval élvezni az itthoni életet. Kicsit halálközeli állapothoz hasonlítanám. Viszont amint felszálltam a repülőre, el is múlt.

Végleg?

Később, amikor feszegettem a határaimat, vagy magányos pillanataim voltak, akkor felmerült bennem, hogy biztosan normális vagyok-e. Nem, de nem is baj (nevet). A mai napig néha megkérdezem magamtól, de fél óra múlva elillan és megyek tovább.

Évek óta Balin élsz. Hogyan találtad meg a helyedet?

Négy hónapig utaztam intenzíven, országról-országra, és elfáradtam, csak pihenni szerettem volna a tengerparton. Mivel nem akartam szállásra költeni, olyan lehetőséget kerestem, ahol házőrzőnek állhattam. Így kerültem Balira és ott is ragadtam.

Mennyire tudsz most vég nélkül utazni?

Az utazás az életem és a munkám, így folyton utazom, csak most már családostul. Mivel Indonéziában minden sziget más és más, ezért nagyon változatos célpontokba tudunk eljutni egész évben.

Térjünk át arra, hogy végül hogyan találtad meg, miből tudsz megélni. Egyszer azt mondtad, hogy ebben nagy szerepe volt annak, hogy jókor mentél világgá.

Ez így igaz, mert akkoriban érezhető volt egy erős vágy az emberekben, hogy otthagyjanak csapot-papot és elinduljanak, de még nem voltak erre példák. Én nemcsak megléptem, de írtam is erről egy blogot, ahol követni lehetett, hogy mi lesz ebből a próbálkozásomból. Sikerül-e vagy visszafordulok?

Szerintem azért lett ennyi követőm, mert kicsit saját magukat látták bennem.

Aztán 2016-ban megkeresett egy utazási iroda, hogy kísérjek utakat Balira, ebből láttam, hogy a tudásom, tapasztalatom másnak is hasznos lehet. Nem sokkal később – egy motorbalesetet utáni lábadozás során – megírtam az első könyvemet, aminek gyorsan nagy keletje lett az olvasóim körében. Ezt a pénzt visszaforgatva már olyan szemmel folytattam az utazásaimat, hogy az adott célpont másokat is érdekelhet-e, tudnék-e oda csoportot vinni. Legyen érdekes, egzotikus, de ugyanakkor nehezen megközelíthető, ahol kell a helyismeret és szükség van egy biztos pontra.

Az első könyvem még spontán élménybeszámoló volt, a második már egy tudatosabb felkészülés után született meg, kutatómunkával, interjúkkal megalapozva. Most dolgozom a harmadik könyvemen. Emellett online marketinggel és utazási tanácsadással is foglalkozom, amihez mind a blogom adja a hátteret, erre alapozva tudom mindezt eladni.

Szabadúszó lettél, ráadásul külföldön. Hogyan éled meg a bizonytalanságot?

Ha itthon lennénk, sokkal nehezebb lenne, mert jóval többe kerülne az élet – lakás, élelmiszer, sorolhatnám. Indonéziában ennek a harmada elég, még akkor is, ha utazol. Budapesten nem lehetne albérlettel együtt havi százötvenezer forintból megélni.

Az elmúlt évek során megtanultam az aggódásomat elengedni. Rájöttem, hogy valahol ígyis-úgyis lesz szállásom, csak arra kellett figyelnem, hogy rendszeresen írjak egy blogposztot, amiben megörökítem a mindennapjaimat. Ebben az életformában nagyon szeretem, hogy megválaszthatom, mivel foglalkozzak. Ha egy irodában dolgoznék, ezt biztosan nem tehetném meg.

Közben lett egy biztos pont az életedben, férjhez mentél, sőt, nemrég kislányod is született. Hogyan tudod a családot az állandó utazás életformájával összeegyeztetni?

Volt egy időszakom még Magyarországon, amikor azért nem mertem utazni, mert

hátha éppen akkor toppan be a nagy Ő a fehér lován, amikor épp nem vagyok otthon. Aztán átgondoltam és azt mondtam, hogy ha most érkezik meg, akkor bizony rossz helyre jött!

Mert én sem vagyok jó helyen, hiszen leginkább utazni szeretnék. Ha viszont a saját utamon járok és ott találkozom vele, akkor nagy valószínűséggel ő is hasonló értékeket fog vallani, mint én. És így is lett!

A kislányunk érkezésével sem tervezek előre, továbbra is rugalmasan állunk a jövőhöz. Nem az a kérdés, hogy megtehetünk-e valamit, hanem az, hogyan tehetjük meg. Nincsen sok tárgyunk, néhány hátizsákban magunkkal tudjuk vinni az életünket.

Van olyan pillanat, amikor hiányzik a korábbi életed?

Ha hazajövök és visszagondolok a régi lakásomra és benne a tárgyaimra. De nagyon gyorsan eszembe jut, hogy nincs is mindarra szükségem. Ami nem fér bele a két hátizsákomba, az nem is kell. Annyi felesleges kacatot halmoztam fel régen, nehéz is volt tőlük megválnom. Fura mód pont ez segített rávilágítani, hogy bármikor bármit elveszíthetek, és a tárgyak helyett kezdtek valódi értékké válni az igazán fontos dolgok: az idő, a férjem, és most már a gyerekem.

Mit tanácsolnál a hat évvel ezelőtti önmagadnak, aki még bátortalanul meghirdette a lakását?

Ne várj egy évet!

És azoknak, akik most gondolkoznak újratervezésen?

A halálos ágyadon nem az fog számítani, hogy milyen autód, házad van, hanem, hogy milyen élményekkel gazdagodtál, mire emlékszel, milyen emberi kapcsolataid vannak. Kövesd a szívedet, ne a pénztárcádat. Ne az legyen a célod, hogy milliókat halmozol fel a bankban, hanem élvezd is az életet, mert mire ráeszmélsz, elrohan melletted.

Ha tetszett a cikk, olvasd tovább az inspiráló történeteinket! Ismered például a Búzalelke történetét?