Godó Viktória – Gingalló Csokoládéműhely
A család, az etyeki közösség és a kreatív érdeklődés játssza a főszerepet ebben a karrierváltási történetben. És persze egy jó adag csokoládé.
Viki a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diploma után kontrollerként kezdett el dolgozni. A banki munkaköre kevés teret engedett arra, hogy kreativitását kifejezze, de hobbiként az alkotás jelen volt a mindennapokban – esténként üveget, kerámiát festett, sütit sütött.
Az első gyerek születésekor érezte úgy, hogy nem fog visszatérni eredeti szakmájához, hanem olyan hivatást keres, amivel Etyeken tud foglalkozni, rugalmasan alakíthatja az időbeosztását és kreativitásában is kiteljesedhet.
Hat évvel később, harmadik gyereke születése után fogalmazódott meg benne, hogy kézműves csokikat és bonbonokat készítsen. Az első tanfolyamot 2012-ben végezte, majd chocolatier képesítést szerezve, két év otthoni kísérletezés után elindította a Gingalló Csokoládéműhelyt.
A Gingalló célja, hogy a kreativitást, minőséget, természeteshez való ragaszkodást valósítsa meg a csokoládé területén.
Hogyan jutottál el arra a pontra, hogy feladod a korábbi karrieredet?
Nálam a karrierváltás családi indíttatású. Fiatalkoromban elképzeltem egy ideált, hogy lesz egy férjem, két gyerekem, és közben gazdasági területen fogok dolgozni. Azonban 2006-ban Adél lányom születésével rá kellett jönnöm, hogy nem úgy mennek a dolgok, hogy valamit eltervezünk és ennek megfelelően fog megtörténni. A lányom Down-szindrómával jött világra és sokat betegeskedett, több figyelmet igényelt, mint egy átlagos kisgyermek, és ez mindent megváltoztatott jövőbeli terveim kapcsán.
A kislányomra fókuszálva felértékelődött a pillanatok megélése – rájöttem, hogy az életemben a most sokkal előrébb való, mint a korábbi hosszú távú elképzeléseim megvalósítása.
Egy percig nem volt kérdés, hogy Adél fejlesztésére kiemelt figyelmet és energiát fordítsunk, ezáltal hamar egyértelművé vált, hogy a bankba nem fogok visszamenni. Született két testvére is, így a család még nagyobb jelentőségűvé vált az életemben.
Rájöttél arra, hogy a családra és pillanat megélésére szeretnél koncentrálni. Hogyan mentél tovább?
A gyerekekkel 6 éven keresztül voltam otthon, ez idő alatt mindig ott járt a gondolataimban, sőt néha emésztett is, hogyan lesz tovább. Közben rájöttem arra, hogy a korábbi munkám az adatokkal, elemzésekkel nagyon indirekt, közvetlen hatást nem fejtek ki, és ez már nem motiváló számomra.
Ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy olyannal kellene foglalkoznom, ami több örömet ad. Mindig is érdekeltek a kreatív, alkotó folyamatok, gyerekkorom óta festettem, sütöttem, imádtam azt az érzést, amikor valami elkészült, és megvolt az a titkos vágyam is, hogy valami sajátot hozzak létre.
Többfajta hobbid volt, miért választottad mégis a csokoládét, amivel nem is foglalkoztál korábban?
Volt több ötletem az útkeresés során, de egyikről sem gondoltam, hogy az lenne a megfelelő, vagy kedvem lenne hozzá. Nyitott szemmel jártam, igyekeztem minél több inspirációt gyűjteni és így jutottam el a kézműves csokikhoz. Elmentem egy kóstolóra és rögtön éreztem, hogy nekem való, az első találkozásnál beszippantott ez a világ.
Megszületett a döntés, hogy ez lesz a Te utad. Hogyan kezdtél hozzá?
Elkezdtem az interneten utánolvasni, hogyan kell bonbont és csokit készíteni, hol lehet ezt megtanulni. Akkoriban tartották az első Édes napok fesztivált, kimentem feltérképezni a piacot. Ezt követően elmentem tanfolyamra is, ahol az alapvető lépéseket tanultuk meg. Utána egy éven át otthon gyakoroltam, kísérleteztem – nagyon sok bonbont el kell készíteni ahhoz, hogy piacképes legyen. Amikor mindent kiszorított a konyhából a csoki, akkor vált egyértelművé, hogy létre kell hozni a vállalkozást és belevágtunk egy etyeki ház műhellyé alakításába.
Kontrollerként dolgoztál a korábbi munkahelyeden, mennyire volt precízen megtervezve a jövő?
Összességében elég intuitívan, tervezés nélkül történt minden – nagyon erősen bennem volt az érzés, hogy csak el kell kezdenem és menet közben úgyis kitalálom, hogyan legyenek a következő lépések.
Volt egy alapvető üzleti tervem az elején, de például a kóstolók és a bonbonkészítő foglalkozások is csak később jöttek.
Mennyire volt könnyű alkalmazotti létből önállóvá válnod?
Nem vagyok az a vállalkozó típus, egy korábbi kollégám meg is jegyezte, hogy abszolút nem is tudná ezt rólam elképzelni. (nevet)
Alkalmazottként a vállalkozói életformáról nem voltak pontos ismereteim, tapasztalat és háttér nélkül inkább csak egy rózsaszín köd volt előttem. Fogalmam sem volt, hogy ennyi feladattal jár az önállóság! Amellett, hogy a csokikat, bonbonokat elkészítem és kóstolókat is tartok, rengeteg adminisztratív feladatom van, ezen kívül gondoskodnom kell az alapanyagok és eszközök beszerzéséről, és próbálok a marketingre is egy kis időt szakítani.
A férjem nagyon sokat segít a folyamatos ösztönzésével, támogatásával, nélküle ezt nem is tudnám elképzelni. Azt szokta mondani, hogy ez neki is önmegvalósítás, még ha én is csinálom.
Azt említetted, hogy intuitívan haladtál a vállalkozás felépítésével. Milyen terveid voltak arra, hogy kinek adod majd el a csokijaidat?
Ezt is másként hozta az élet, mint eredetileg elképzeltem, az induláskor abban gondolkoztam, hogy gourmet üzletekbe kell majd a csomagolt csokoládékkal bekerülnöm. A fordulat akkor történt, amikor még javában a műhely kialakításán dolgoztunk. Az egyik barátunk, aki bortúrákat szervez Etyekre, felvetette, hogy a turistáknak kínált programját színesítené csokikóstolóval – ez megtetszett nekünk, ezért az éppen tervezési fázisban lévő műhelyet már úgy alakítottuk ki, hogy kóstolókra is alkalmas legyen.
Rájöttem, hogy a kóstoló tudja azt a személyes élményt megadni, aminek hatására másként fognak gondolni a csokira és nagyobb eséllyel is vásárolnak nálunk, mintha csak kint lenne a polcokon a termékem.
Egyébként aktívan nem foglalkozom vevőszerzéssel, inkább engem szoktak megtalálni. Volt olyan, hogy valaki azért hívott fel, mert rákeresett Etyek nevezetességeire. Az év minden szakában sok céges csoport jön, a tanév végén diákcsoportok is, a bortúrák kapcsán szintén sokan felkeresnek, illetve az etyeki gasztronómiai rendezvények (Borangoló, Piknik – a szerk) ideje alatt is számos vendégünk van. Sokat számít a helyi közösség, a legtöbb borásszal jóban vagyok, ők is a viszonteladóim.
Nagy részben Etyeknek köszönhető, hogy a Csokoládéműhely megtalálta a vendégkörét.
Utólag visszanézve nagyon szépen összeállt az üzleti modell az etyeki gasztronómiára, kóstolókra építve. Volt-e menet közben olyan pont, olyan nehézség, amikor azt érezted, hogy mégsem fog menni?
Az elején hajlamos voltam elkeseredni, ha már két napja nem hívtak érdeklődők. A férjem ilyenkor nagyon sok bátorítást adott, segített átlendíteni ezeken a helyzeteken, mostanra pedig én is jobban kezelem ezt a kiszámíthatatlanságot. Az is nehézséget jelentett, hogy a kezdetekkor nem fogadtam el a saját korlátaimat, nem tanultam mások tapasztalatából vagy épp nem kértem segítséget. Volt olyan téli szezon, hogy jócskán túlvállaltam magam, és emiatt csak 4-5 órákat aludtam. Így persze a végére teljesen kimerültem.
Mára ezeket a szükségleteket jobban felismerem, ami nagy könnyebbséget ad. Ahhoz még kicsi a Gingalló, hogy minden feladatra alkalmazzak egy külön embert, de most már legalább van egy kolléganőm, ez sokat számít.
Mi az, amit legjobban élvezel a mostani munkádban?
Nagyon izgalmas ennyi féle emberrel találkozni, előadást tartani, átadni nekik a csokoládé iránti szeretetet – valószínűleg ez amiatt is van, hogy középiskolás koromban tanár szerettem volna lenni. Hihetetlenül sok energiát tudnak adni a közvetlen visszajelzések, amikor látom, hogy mennyi örömöt szerezhetek egy kóstoló során is, vagy ha megkeresnek külföldről, hogy kóstolták a csokimat és küldenék-e Párizsba egy csomaggal.
De önmagában a készítés is feltölt, sosem tudok betelni azzal az érzéssel, amikor a kész bonbonokat látom – ez egy igazi flow élmény számomra. Mint ahogy az is, hogy a Gingallót organikusan, lépésről lépésre fejleszthetem.
Van-e bármi, ami ennyi pozitívum mellett mégis hiányzik a korábbi munkádból?
Szoktam ugyan találkozni emberekkel, de nincsen egy állandó csapat, egy társaság körülöttem, akikkel például ki lehet menni ebédelni. Ami szintén hiányzik, hogy nincs idő megállni, csak úgy leülni valakivel kávézni, mert minden percem be van osztva. Nincsenek olyan keretek, amit munkaidőnek nevezhetnék és amin kívül letehetném a munkát úgy, ahogy alkalmazottként lehetséges. Folyamatosan gondolkozom a munkatervezésen, mindig a Gingallón jár az eszem.
Honnan nyersz inspirációt a munkádhoz?
Számomra maga az etyeki közeg, a találkozások adnak rengeteg új ötletet. Például egy etyeki sörmanufaktúrától megkerestek, ahova a megnyitóra vittem csokit – később jött egy ötlet, hogy lehetne közös sör-csoki kóstolót tartani. Az ízekkel való ismerkedés során megkóstoltam a malátát és ebből inspirálódva egy új csokifajtát fejlesztettem ki.
A rengeteg kóstoló után szereted még a csokit?
Még nem telítődtem. (nevet) De a családom is inkább amiatt panaszkodik, hogy kevés csokit kapnak. Annyira sok dologgal foglalkozom napközben, hogy kifejezetten figyelnem kell arra, hogy vigyek nekik is haza kóstolót.
Mit tanácsolsz azoknak, akik dédelgetnek valamilyen álmot egy ötlettel, munkával kapcsolatban, de nem mernek belevágni?
Érdemes utánajárni a részleteknek, beszélgetni másokkal, hogy ne csak a saját példáján keresztül tanuljon az illető. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha valaki szorgalmas, megbízható, jó szakember, akkor előbb-utóbb fel fog épülni az üzlete és meg fog tudni élni.
