“Mit keres egy exbankos szekercével a háztetőn?”

Péter Csaba – Ács

Péter Csaba / Életút

Péter Csaba külker közgazdász és logisztikai mérnök végzettséggel rendelkezik. Karrierjét a Hungariocamion / Waberer’s-nél kezdte, majd a GEFCO-nál és a Raiffeisen Banknál dolgozott, végül ácsként elindított vállalkozást. Korábbi munkájából a Waberer’s-nél egy ultrahatékony angol-francia autóipari körfuvar-rendszer felállítására a legbüszkébb. Krédója, hogy ”legyél mindig fair játékos”. Szabadidejében olvas, utazik és termálvízben ücsörög. Öt év múlva „pont ugyanígy” látja magát.

 

A sikereit a nagyvállalati szektorban mindig is elismerték, csak éppen nem az általa megálmodott karrierpályával – így fogalmazott Péter Csaba a szokatlan váltása okait firtatva. A logisztikai- és a bankszektorban közel két évtizedet eltöltött szakember rendhagyó körülmények között ébredt rá arra, hogy merre vezet a szakmai életútja. Ritkán látott alapossággal és alázattal tanulta ki az ácsmesterséget és évek óta sikeresen viszi a vállalkozását.

Mióta dolgozol ácsként?

Most már bő négy éve.

Emlékszel még az első önállóan teljesített projektedre?

Egy volt bankos kollégának készítettem egy sorházas belső teraszt… később két ottani szomszéd is megbízott a saját terasza megépítésével.

Mit adtak, adnak ezek az évek azokhoz képest, mint amiket a nagyvállalati szektorban, a logisztikában és a banki világban töltöttél el?

Az volt a célom, hogy mindazt, ami nem feküdt számomra a nagyvállalati világban, elengedjem és megkapjam mindazt, ami onnan hiányzott – és ezt ácsként meg is tudtam valósítani.

Két nagy tényezőt említesz. Mi az, ami nem működött korábban és mi az, amire akár emberileg, akár szakmailag rátaláltál?

A vállalati közegben az aktuális vezetőim valahogy mindig a sales irányába toltak, pedig ezt a területet a számos tréning ellenére sem éreztem igazán a magaménak. Nem okoztak gondot a hideghívások és egyik kapcsolódó feladat sem, de mégis azt éreztem, hogy nem a számomra ideális területen és szerepkörben mozgok. Emellett szerettem volna elengedni a nagyvállalati kultúrát is, mert noha mindig azt gondoltam, hogy vállalati környezetben szeretnék dolgozni és karriert építeni,

“a hosszú évek alatt rájöttem, hogy az mégsem nekem való, mert nem rendelkezem azokkal a személyiségjegyekkel, amelyek ahhoz szükségesek, hogy valaki az ilyen nagy szervezetekben képes legyen előre-, felfelé törni és taposni.”

Nem voltam eléggé okos sakkjátékos az emberi játszmákhoz és ahhoz sem, hogy tudjam, mikor és kivel kell szépen beszélnem, ha előre akarok jutni. Erre akkor jöttem rá igazán, amikor a bank legértékesebb főosztályán a legsikeresebb értékesítőként sem kaptam lehetőséget az előre lépéshez. Így utólag ezt meg is értem, mert tényleg nem tudok beleilleszkedni abba a körbe, ahol a karrierépítés fontossága előnyt élvez a jól elvégzett munkával szemben. Számomra az utóbbi bír értékkel. Ezek az élmények és tapasztalatok világítottak rá arra, hogy ez nem az én világom.

Egyébként logisztikusként, banki szakemberként napi szinten mivel foglalkoztál?

A logisztikai vonalon az értékesítés, az ügyfélkezelés, a megrendelések és az azokhoz tartozó folyamatok menedzselése volt a dolgom, később pedig nagy nyugat-európai cégekkel dolgoztam együtt. Ezt követően egy francia multinál – a Peugeot és a Citroen leányvállalatánál – folytattam, ahol én feleltem a közép-kelet-európai országok sales tevékenységének koordinációjáért. A 2008-as év egyfajta intermezzót jelentett, akkoriban a nagyvállalati területen sok mindennel foglalkoztam, majd következett a Raiffeissen Bank, ahol az értékesítés, az ügyfélkezelés és az ügyfélügyletek bonyolítása volt a feladatom.  

Azt mondtad, nem találtad a helyed, de ennek ellenére mégis közel két évtizeden át nem mozdultál – mi tartott a rendszeren belül és miért nem ugrottál hamarabb?

Ennek két fő oka volt. Az egyik, hogy nem volt semmilyen elképzelésem arról, hogy mi mást csinálhatnék, nem volt alternatívám. Már húsz évesen is az volt a célom, hogy egyszer céges- vagy vállalati igazgató leszek valahol a logisztikai szektorban. A maradásom másik oka pedig az volt, hogy noha bárhol is dolgoztam, a sikereimet mindig is elismerték, csak éppen nem az általam megálmodott karrierpályával. Ezek a tényezők tartottak a vonalon, aztán a bankos időszakomban történt valami, ami megmutatta számomra, hogy igen is van alternatívám.

Egy szerethető felismerésre vagy konfliktusra gondoljunk?

Alapvetően egy parasztgyerek vagyok és olyan családból származom, amelyikben az értelmiségi vonal nem, ellenben a kétkezi munka hagyománya nagyon is erős. A nagyapám és az ezermester nagybátyám édesapja is ács-kőműves mester volt. Hat évvel ezelőtt a nagybátyám elhatározta, hogy felújítja a még most is az édesanyám által lakott szülői ház több mint kétszáz négyzetméteres tetőszerkezetét, ám a munkára felfogadott ácsmester végül mégsem jött el, így ő egyedül vágott bele a munkába.

“Erre kivettem két hét szabadságot és én is felmentem a tetőre. Azt megelőzően sosem végeztem kétkezi munkát, ám sosem voltam ügyetlen. Ott a tetőn jöttem rá arra, hogy ez a munka nekem mennyire tetszik. Kint vagyok a szabad levegőn, mozgok… ez az élmény adta a kezdő löketet a váltáshoz.”

Sokan vannak, akikben egy ilyen élmény elindít valamit és nem hagyja őket a gondolat. Neked mik voltak a következő lépéseid?

Ugyan sok évet töltöttem el a sales területén, mindig is igyekeztem az operációban is részt venni. Szerettem pörgetni az ügyeket, megszervezni, menedzselni és ellenőrizni a folyamatokat, megszervezni azt a flow-t, ami a sikeres munkavégzéshez szükséges. Ezzel a szemlélettel álltam az „ács-kérdéshez” is. Ahogy az elmúlt évek alatt oly sokszor, ekkor is késztettem egy üzleti tervet, számba vettem, hogy mennyi pénzre, milyen eszközökre lesz szükségem.

“Alaposan lekutattam a témát, elvégeztem a megfelelő OKJ-s tanfolyamot, illetve kerestem és találtam is egy olyan ács-tetőfedő szakembert, aki a mentorom volt az első időszakban.”

Tehát az ötlet megfoganása utáni évet szervezéssel és tanulással töltöttem, miközben a hétvégéken és a szabadságok idején segédmunkásként ismerkedtem a szakmai alapjaival a nagyon készséges és korrekt mentorom támogatásával. Az ügyfélköröm is adott volt, hiszen az ismeretégi köröm tele volt építkezni akaró, terasztetőre vágyó, fizetőképes emberrel. Miután mindezt számba vettem, láttam, hogy működni fog a dolog.

A segédmunkás lét, és az, hogy újra junior vagy egy területen, megérintette az egódat?

Ezzel a legkevésbé sem volt problémám. Mindig nagy tisztelettel néztem az utcaseprőket is, hiszen ők pontosan olyan fontos munkát végeznek, mint a banki tisztviselők. A szakmai életutam során sem a „karrierépítés” vitt előre, hanem a fontos munkavégzés és a felelősségvállalás vágya. Mások viszont – az ácsok, segédmunkások – csodálkoztak azon, hogy egy „bankár” mit is keres itt a tetőn. De ez engem sosem zavart.

És mi volt a reakció az multis kollégák részéről, hogy például nem egy kávézót nyitottál, hanem felmentél a tetőre?

Összességében a hitetlenkedés és a csodálkozás volt a reakció. Amikor az akkori főnökömnek jeleztem a kilépési szándékomat és megválaszoltam a „melyik bankban folytatod…?” kérdését, a válaszomat hallva meg sem tudott mukkanni. Senki sem tudta elképzelni, hogy mi húzódik meg a döntésem mögött, így kérdezni sem igazán tudtak. Azt viszont megkaptam, hogy milyen bátor vagyok amiatt, hogy a bizonytalant választom a biztos helyett, ám én nem hiszem, hogy bátor lettem volna; alaposan átgondoltam és a váltás kis kockázatúnak tűnt.

A döntéseid a családodra is kihatnak, milyen volt a fogadtatás?

A családom maximálisan mellettem állt, főleg, hogy pontosan levezettem számukra a vállalkozás hátterét. A feleségem elfogadta a döntésemet, de ő egyébként sem egy olyan ember aki irányítani akarná az életemet.

A kockázatvállalási hajlandóság személyiségfüggő és az aktuális élethelyzet is hatással bír rá – nem szeretnénk a zsebedben turkálni, de mégis, az aktuális körülményeid mennyire támogatták a váltási szándékodat?

Ebből a szempontból a váltás csekély kockázattal bírt, és miután mindenkitől azt hallottam, hogy nincsen megbízható kétkezi szakember, el sem tudtam képzelni, hogy ne működne a dolog.

“Ráadásul én olyat tudok nyújtani a megrendelőimnek, amit nagyon kevés kétkezi szakember: a szakmai tudásomhoz hozzáteszem az irodai világban megismert és elsajátított kultúrát is. Tehát az ember adott szava az szentség és tudom azt is, hogy milyen fellépéssel, megjelenéssel kell odamenni azokhoz az emberekhez, akik szeretnének sok pénzt elkölteni egy igényes ácsmunkára.”

Pontosan tudtam, hogy mindez számomra versenyelőnyt jelent. A kockázatot mérsékelte az is, hogy a szakmai múltam és a kapcsolatrendszerem okán akár már másnap vissza tudtam volna menni egy bankba vagy céghez. Mindez egzisztenciálisan sem hordozott nagy rizikót, a váltásra ugyan elköltök néhány millió forintot, de a szerszámokat, eszközöket aztán el is lehet adni.

A Gallup globális kutatása szerint az munkavállalók nyolcvan százaléka utálja a munkáját, a Pew Research Center tavalyi felmérése szerint az emberek jelentős részének pedig kiemelten fontos, hogy „értelme” legyen a munkájának, az életének… ha ezt átfordítjuk rád, akkor számodra mennyire fontos az, hogy értelmes dolgokkal töltsd az időd?

Ez volt az egyik fő oka annak, hogy kiszálltam a banki világból. Nagyon leegyszerűsítve, akkor arról szólt a munkám, hogy a számítógépen virtuális milliárdokat tologattam ide-oda minden fizikailag megfogató látszat nélkül, ha pedig azok a szerverek megsemmisülnek, akkor azok a milliárdok sem léteznek tovább. Ehhez képest most építek egy olyan tetőt, amivel nagy örömöt szerzek a vevőnek és konkrétan látom is az eredményét a munkámnak.

Ha érdekel, hogyan folytatódik Péter Csaba története, olvasd tovább a cikket a Hello Biznisz oldalán: tovább olvasom!