“Egy új élet kezdete volt”

Nagygyörgy Miklós – Apamegén

Nagygyörgy Miklós az Apamegén és az Apaépítők vezetőjének személyes története a startupper titántól az apákat segítő misszióig.

Miért éppen az apatémára építettél vállalkozást?

Három gyönyörű lányom van, így az apaság eleve nagyon fontos területe az életemnek. A második kislányom Down-szindrómával született, ez pedig az egész addigi és a hátralévő életemet is alapjaiban megváltoztatta. Ekkoriban egy szoftverfejlesztő cégben dolgoztam COO pozícióban és egy befektetés után éppen növekedési szakaszban voltunk, sorra nyitottuk a külföldi irodákat. A kislányom ebbe az intenzív időszakba született bele. Az az igazság, hogy a szindróma váratlanul ért bennünket és komoly változásokat indított el bennünk és körülöttünk. Akkortájt mondta egy kedves ismerősünk, hogy „az addigi életünknek vége és most lehetőséget kaptunk arra, hogy építsünk egy jobbat.”

Zsuzsi születése után – mivel az volt bennem, hogy ez a normális – őrült módjára vetettem bele magam a munkába. Úgy éreztem sok pénzt kell összegyűjtenem a jövőbeli „problémák” megoldásához. A szervezetem azonban jelzett, hogy nem bírja a tempót és el kell engednem a startupper-életet. Ennek immár nyolc éve.

Fotók: Túri Márton / Újraterveztem

Emlékszem, hogy noha elég nehéz anyagi helyzetbe kerültem, nem érdekelt. Csak azt tudtam, hogy otthon kell lennem a családommal. Ebben az időszakban nem csupán a kislányommal jártam közösségekbe és fejlesztő foglalkozásokra, hanem kezdetét vette egy, a mai napig tartó önismereti út is. Meg akartam érteni, hogy miért is kaptam az új életemet, mi lehet a célja ezzel egy szerintem létező magasabb akaratnak. Az apatéma – mint lehetséges irány – a gyerekeim és az önismereti utam hatására erősödött meg bennem. Ennek tudatosulása egyfajta megérkezés is volt.

Közben dolgoztál valamit?

Miután 2014 januárjában otthagytam a startup céget – ami annak idején annyira simogatta az egómat és amitől azt reméltem, hogy „világsztár” leszek – egy kisebb kihagyás után 2021 februárjáig szintén egy digitális cég menedzsereként dolgoztam. Az volt a célom, hogy meglegyen az anyagi hátterem az új céljaim megvalósításához.

Az egész váltás, az új út keresése mögött volt esetleg egy olyan törekvés, hogy valamit visszapótolj, mert esetleg korábban menő üzletemberként nem voltál eleget jelen, nem tudtál eleget adni?

A mi generációnk bizonyos szempontból apa nélkül nőtt fel, legalábbis évtizedekkel korábban az apaság napjainktól eltérően volt jelen az életünkben. Nekem négy testvérem van, így nagyon ritkán jöhettek létre olyan alkalmak és élmények, amiben csak az apám és én vagyunk jelen. A saját apaságomban talán motivál az is, hogy a családunkban minél több ilyen élmény legyen. Nem úgy fogalmaznék, hogy „nem voltam jelen”, inkább arról a felismerésről van szó, hogy mennyivel jobb érzés a családommal együtt lenni, mint bent ülni egy munkahelyen adott esetben olyan munkát végezve, ami már nem tölt fel annyira.

A legelső kislányod megszületésekor és azt követően, hogyan voltál jelen?

Ahogyan említettem, az én gyerekkoromban még nem volt a családi rutin része az apával közösen eltöltött idő, de így is sok szépet kaptam édesapámtól. Törekszem arra, hogy az apaságom ne merüljön ki abban, hogy hazaérek fürdetésre és olvasok egy mesét. Egy tízes skálán hatost adok magamnak az említett időszakra, mostanra már inkább nyolcast.

A második kislányod születése után kezdetben rákapcsoltál a munkádban. Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy befejezed a céges karriert és az azzal együtt járó életmódot?

Bizonyos szempontból az a tipikus helyzet állt elő, hogy noha havonta érkezett a hétszámjegyű fizetés, mégis unalommal töltött el az, amit nap mint nap csináltam. Viszont új lehetőségek híján családapaként nem lehet kiugrani a helyzetből. Ez az állapot egyre jobban feszített és egyre rosszabbul aludtam, kételyek gyötörtek és nem találtam meg a lehetőséget a fájdalom- és változásmentes kiszálláshoz sem. Noha az infarktus elkerült, egyszer mégis összeestem a lakásban, majd a mentő kiérkezése után görcsoldókkal „raktak” újra össze. Három hét alatt felgyógyultam, majd ott folytattam, ahol abbahagytam. Nem sokkal később újra rosszul lettem, majd végül a két hónapos gyógyulási folyamat végén mondtam ki, hogy ebből elég.

Gyakorlatilag elmentél a falig.

Pontosan és azt kellett először megértenem, hogy a testem jelzéseire oda kell figyelni. Ha pedig jönnek a jelzések, akkor a gyógyszerek helyett az életmódváltás jelenti a megoldást.

A feleséged mit szólt ehhez a kihívásokkal teli időszakhoz?

Végig erős maradt, vitte a család és a gyerekek dolgait akkor is, amikor én heti négy napig külföldön voltam. Mindvégig támogatott és sokszor mondta is, hogy fejezzem be a hajtást, de a mélységes férfi egóm nem hagyott leállni. Számomra az jelentett egy fontos, ébresztő jellegű pillanatot, amikor a feleségem azt mondta: teljesen mindegy, milyen életszínvonalon élünk, ha én nem vagyok ott és belehalok abba, amit csinálok, annak nem sok értelme van. Ténylegesen ekkor szálltam ki a bizniszből.

Milyen érzés volt ezt kimondani?

Fantasztikus, felemelő és megdöbbentő. Az a pillanat tényleg egy új élet kezdete volt. Ezt jelezték olyan „apróságok” is, mint hogy életemben először lett saját privát email címem„asztronauta” aláírással. Kint voltam a nagyvilágban, kerestem az új utakat és emellett időben hazaértem. Erős szembesülés volt az addigi életemmel az is, hogy láttam embereket délután három órakor a munka mellett sokféle más dolgot is csinálni.

A hétszámjegyű jövedelem elengedését hogyan rendezted magadban?

Anyagi szempontból egy bizonytalan és nehéz időszak következett, ez idő alatt feléltük a korábbi megtakarításainkat, eladtuk a hitellel terhelt házunkat. Bringára váltottam, amit korábban elképzelhetetlennek tartottam.

A férfi egód hogyan viselte ezt az átalakulást?

Sok harmincashoz hasonlóan én is egy titán voltam, ám amikor megszületett a második kislányom, azzal szembesültem – és ez egy igazi nagy pofon volt – hogy nem tudok mindent elrendezni a világban. Az egóm leépítése egyébként a mai napig tart, amiben a legtöbbet Kati, a feleségem segít; csodálatos kapcsolatban vagyunk, mindketten sokat tanulunk és fejlesztjük magunkat. De egy valóban nehéz folyamatról van szó.

De nézzük még azt az időszakot, ami a kilépés, illetve az Apa meg én brand és az Apaépítő között telt el. Pontosan mivel foglalkoztál ezekben az években?

Egy kicsi, de mára globálissá váltó online retargeting szolgáltatást nyújtó lengyel cég magyarországi vezetője lettem, ebből szálltam ki idén februárban. Ez az időszak kárpótolt az elmúlt évek anyagi kieséseiért, így tudtam valóban láthatóan belekezdeni az apás témákat érintő projektekbe. Az Apamegén immár egy négyéves történet, de ezek az évek az útkeresésről, a brandépítésről szóltak. A projekt egyelőre finanszírozásra szorul, még nincsen jövedelmező fázisban.

Tehát anyagilag egyenesbe jöttél és finanszírozod a szívügyed?

Végülis igen. Az elmúlt harminc évben az volt a célom, hogy úgymond „jómódú” emberré váljak és ezt ezzel a lengyel céggel sikerült is elérnem. Ugyan az 2021-es év elejétől nincsen fizetésem, de már vannak tartalékaim a terveim megvalósításához. Persze sok más közösséghez hasonlóan a COVID az Apaépítőt is mélyen érintette: 2020-ban húsz-harminc hétvégénk volt lekötve, a járvány miatt nyolcat tudtunk megtartani és egyelőre nem tudom, hogy hogyan alakul az idei őszi szezon. Közben pedig ott vannak a vállalkozás alkalmazottai is, akiket nem lehet fizetés nélkül hagyni. Ennek ellenére úgy látom, hogy sok a jó lehetőség, emellett megvan az erő és a motiváció is a folytatáshoz.

Mit kell tudunk az Apa meg én-ről, illetve az Apaépítőről és milyen terveitek vannak?

Pőcze Balázzsal, Farkas Alberttel és Kovács Balázzsal 2018-ban indítottuk el a projektet, a vállalkozás operatív ügyeit én viszem. Az Apaépítő célja az, hogy az apák és gyerekeik közös kalandokat és élményeket éljenek át, és lássák egymást a különböző helyzetekben.

A hétvégéket különböző fiús és lányos tematikák szerint szervezzük, az viszont egy fontos alapszabály, hogy egy apa csak egy gyereket hozhat magával éppen azért, hogy ez az idő tényleg az övék legyen, a figyelem ne forgácsolódjon szét. Az apákkal esténként úgynevezett taktikai megbeszéléseket tartunk, ahol a foci és az üzlet helyett a megélésekről, a tapasztalatokról, gyerekeinkről beszélgetünk.

Anno első néhány hétvégére még az ismerősi körből és főleg a digitális világból érkeztek a résztvevők, de nagyon hamar berobbant a dolog, 2020-ra már nagyon sok hétvégénk le volt kötve. Mivel a vírushelyzet mindent ellehetetlenített, jelenleg „lélegeztetőgépen” vagyunk. Az Apamegén mellett tavaly elindítottuk a most már tizenkétezer taggal bíró „Muti mit játszotok” csoportot is, ahol a családok megoszthatják, hogy mivel játszanak, hogyan töltik az idejüket otthon. Ebből született meg az Apa meg én sosem unatkozunk című könyv is. A terveink között szerepel egy saját központ építése, a külföldi jelenlét vagy a franchise lehetősége pedig még egy eldöntendő kérdés.

Fel vagy készülve arra, főleg a mai világban, hogy bármikor újra váltanod kell és az is lehet, hogy nagyot?

Úgy érzem, hogy igen. Szintén egy coaching során tudatosult bennem, hogy az ember nem örökre vált, bármikor kereshet új utakat, így adódhat olyan helyzet, hogy valami egészen másba kezdek bele. Számomra nem az a lényeg, hogy mit csinálok, hanem hogy tényleg szeressem, élvezzem azt. Az az igazság, hogy az Apaépítőn kívül az üzleti világban ez nem igazán valósult meg.

Mit tanácsolnál azoknak, aki egy adott helyzetben őrlődnek, akár startupperek, akár alkalmazottak?

Tényleg sokan őrlődnek és beszélnek arról, hogy eljött a váltás ideje, új utakat kellene keresni, de mégsem tesznek semmit. Írjanak bakancslistát, fogalmazzanak meg célokat és álljanak neki, még ha az elején kisebb lépésekben is. Szüljék meg a tervüket, babusgassák, neveljék fel. Legyenek ügyes apukák.

Ha érdekesnek találtad Nagygyörgy Miklós és az Apamegén  történetét, olvass további inspiráló sztorikat, böngéssz a több mint 70 karrierváltó történet között: tovább olvasok!