Azt éreztem, hogy kétszázzal hasítunk a csődnek nevezett betonfalba

Csomor Tamás – Bonbonier Csokoládé Manufaktúra

Életút // Csomor Tamás

A közgazdász végzettségű Csomor Tamás hét év stratégiai tanácsadói pálya után egy éles váltással lépett be a prémium csokoládék piacára, amikor 2012-ben Erdélyi Nóra egykori reklámszakemberrel közösen hívták életre a Bonbonier Csokoládé Manufaktúrát. Tamás váltása mögött egyrészt a kiégés, a londoni élet miatt nem teljes magánélet és a szakmai megújulás igénye állt.

A Bonbonier az elmúlt években sokszorosan díjnyertes vállalkozássá nőtte ki magát. Két éve többek között megnyerték a fődíjat is az élelmiszeripari Oscarnak számító Great Taste Awardson. A Bonbonier az első években rendezvényeken, vásárokban és viszonteladóknál jelent meg a termékeivel, majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren való megjelenés alapozta meg igazán a vállalkozást. Saját üzletüket kétéves tervezés után, tavaly júliusban nyitották meg.

Tamás a koronavírus miatt kitört gazdasági válság miatt profilt váltott vállalkozás üzleti és menedzsment feladatait viszi. A szakember aktívan sportol, a hobbija pedig a gasztronómia. Szerinte a boldog élet a minőségi étellel kezdődik, s nincsen lehetetlen, csak akarnunk kell.

Amikor beütött a krízis – ami emberileg és a biznisz szempontjából is nehéz időszakot hozott magával – mi volt az első érzésed, gondolatod egy olyan emberként, aki egy sikeres vállalkozást épített föl, vagyis komoly veszítenivalója van?

A veszélyhelyzet kihirdetése utáni első pillanatban szó szerint éreztem, éreztük a bejelentés hatását. Attól a pillanatól egyetlen vásárlónk sem volt az üzletben. Az utcák elkezdtek kiürülni, egyfajta sokkos állapot jelent meg a társadalomban. Üzletvezetőként pedig azt éreztem, hogy kétszázzal hasítunk a csődnek nevezett betonfalba. Hiszen, ha nem változik a helyzet egy három-négy hónap alatt – márpedig a külföldi példák azt mutatták, hogy erre semmi esély – akkor csődbe megy a vállalkozás. Azt pedig felmérésekből tudjuk, hogy egy magyar mikrovállalkozás két-három havi tartalékkal rendelkezik, mi a Bonbonier-nél négy-öt hónapot tudtunk volna kihúzni. Ennyi idő alatt egy vállalkozás kereslet hiányában felél mindent, hiszen miközben nincsen forgalom, a költségek megmaradnak. A cégek életét most három fő költségelem nehezíti: a hitelek, a bérköltségek és a bérleti díjak.

Amikor befagyott a kereslet, hogyan gondolkodtatok, mihez nyúltatok, illetve volt-e neked valamilyen segítséged ebben?

Nem igazán kaptunk segítséget, illetve a bejelentett intézkedések sem érintettek minket. Cégvezetőként már régen döntési pozícióban voltam. Leépítsünk? Bezárjunk? Segítség, iránymutatás nem érkezett.

Nincs bevétel. Ha nem döntesz, a költségek megmaradnak. Feléled a tartalékokat. Ha leépítesz, elveszted a csapatod. Borzasztó dilemma volt.

Az egyetlen kiút egy új út keresése volt. A vásárlók nem jöttek a termékekért. Nem kellett már a szolgáltatás sem. A megoldás az volt, hogy akkor vigyünk mi házhoz olyan terméket, amire most is szükségük van.

Most a külső tényezőkről volt szó, de mindezt csapaton belül hogyan éltétek meg, hogyan jutottatok el oda, hogy nem zártok be, hanem tovább viszitek az üzletet?

Ebben a helyzetben gyakorlatilag két lehetőségünk volt. Ez egyik, hogy elküldjük a dolgozókat szabadságra, fizetett szabadságra, vagy akár meg is válunk tőlük, s bezárjuk az üzletet és fizetjük tovább a bérleti díjat. Ez az opció fel sem merült. Viszont prémium termékeket gyártó csokoládé manufaktúraként megszűnt a lehetőségünk arra, hogy bárkinek is csokit adjunk el, főleg, hogy a termékeink kilencven százaléka a turisztikai szektorban talált gazdára. Egyértelmű volt: a csokinak lőttek. Viszont idén januártól hobbiszinten naponta sütöttünk pékárút a vendégeink számára nagyon kis mennyiségben.

Amikor a hogyan továbbról ötleteltünk, arra jutottunk: kenyérre, pékárura mindenkinek szüksége van. S persze az is világos volt, hogy a boltba senki sem fog betérni, így a pékárut házhoz kell vinnünk.

Ezért gyorsan összeraktunk egy webshopot és elindítottuk az online hirdetéseket is.

Szükség volt valamilyen extra fejlesztésre, hogy az említett napi tételt magasabbra tudjátok vinni?

Inkább a munkarutint kellett fejlesztenünk, hiszen teljesen más helyzet naponta megcsinálni néhány kakaóscsigát, mint nyolc órában folyamatosan sütő mellett állni. De például nem voltak kenyereink, így új receptúrákat kellett kifejlesztenünk. Egyébként most sem ipari mennyiségben sütünk, a meglévő lávaköves kemencénket egy nyolcórás műszakban teljesen ki tudjuk használni. Igazi kihívásnak inkább a digitális átállást nevezném, mert mégis csak két nap alatt fejlesztettünk és építettünk meg egy webshopot, aminek a hirdetését is el kellett indítanunk.

Most mekkora a vevőkörötök?

Most naponta átlagosan harminc-negyven rendelést szolgálunk ki. De volt olyan csúcsra járatott hétfőnk is, amikor három futár összesen hatvan kosarat vitt ki, amit persze tizenhat órás túlórával tudunk teljesíteni.

Te személy szerint most mit csinálsz a cégben?

Jelenleg leginkább a koordinációs feladatokat viszem, bár az első hetekben személyesen vittem ki a címekre a megrendeléseket. Én állítom össze a címlistát, felügyelem a készletet és a kiszállítások ütemezését. Egyébként hirtelen ugrott meg a megrendelések száma, így amellett, hogy két futárral dolgozunk, külön ember látja el a diszpécserfeladatokat, illetve a csomagok összekészítését is.

Neked nem ez az első jelentős karrierváltás az életeben – hiszen évekig stratégiai tanácsadóként dolgoztál –, szerinted ezt hányszor lépheti meg egy ember az életében, s mi kell ahhoz, hogy sikeressé váljon?

Ha valaki képes új utakat és célokat találni, bármikor újra kezdhet, újra tervezhet mindent. Az egész azon áll vagy bukik, hogy akarja-e csinálni, vagy sem.

Megvan-e benne a valódi és mély belső késztetés, sikerül-e neki elengedni a korábbi céljait, a korábban kergetett álmait? Nyilván a kényszer is nagy úr, ám nekem – nekünk – tényleg könnyű volt azonosulni az új célokkal, mert egyébként is a terveink között szerepelt a pékség fejlesztése.

Sokan szomorkodtak már azon, hogy a korábban jól mutató névjegykártya valamiyen ok miatt oda lett. Neked sokszoros díjnyertes terméket előállító vállalkozóként hogyan sikerült elengedned az elmúlt éveket, hogy tiszta fejjel állj az új célok elé?

Behozok egy másik sztorit. A leállás utáni első hétben szinte semmit sem csináltam a cégben, színemet sem látták a többiek. Azt tudtam, hogy el kell indítani egy webshopot és a hozzá tartozó online marketinget, de mindezt rábíztam a marketinges alvállalkozónkra, Nóri, az üzlettársam és a cég chocolatierje (csokoládémestere) pedig sütött, terméket fejlesztett a csapattal és készítette elő a webshopot.

Az eltűnésem oka nem a pánik volt, hanem a kínai importőrünk megkeresése után azt terveztük, hogyan is tudnánk egymillió darab sebészi szájmaszkot behozni Magyarországra. Ez egy romantikus álom volt: kicsit megmentjük a világot, kevesebben betegednek meg, s persze volt benne üzleti lehetőség is. Ez egy jó projekt lett volna, de az engedélyeztetés elakadt, a kintről elérhető termékek nem feleltek meg annak a minőségi szintnek, amit az egészségügyi rendszerben elvárnak. Hétköznapi porfogót pedig nem szerettünk volna behozni. Minden eladható volt, de nem tartottam etikusnak a kereskedelmüket.

A minőségbesorolást nem ismerő vásárlók szájmaszkot vásároltak volna, de valójában védelmet szerettek volna venni. A termék ezt nem biztosította a számukra a  hazai, magas szintű egészségügyi minősítési rendszerben. Tehát az első öt napban valójában csak ezzel foglalkoztam. Könnyű volt, egy magasztos cél miatt félredobi a vállalkozást. Annál nehezebb volt elfogadni, hogy a termékek minősége nem az, amit kerestünk.

Talán rosszul értem, de ezek szerint egyfajta kényszer miatt tértél vissza a saját vállalkozásodhoz?

Nem, hiszen tudtam, hogy a Bonbonier ügyeivel komolyan foglalkozni kell, ha talpon akarunk maradni. A céget ketten vezetjük, mindkettőnknek nagy szerepe van a vállalkozás sikerében és egyikünk nélkül se tudna ez jól tovább működni, így rám is épp annyira szükség volt bent.

Ha érdekel, hogyan folytatódik Csomor Tamás és a Bonbonier története, olvasd tovább a cikket a Hello Biznisz oldalán: tovább olvasom!