“Sok pénzt akartam keresni”

Ács Zoltán

Fotók: Túri Márton / Újraterveztem

Vállalkozó családban nőttél fel és magad is vállalkozó vagy, mégis adódik a kérdés: soha sem fogalmazódott meg benned, hogy ez nem a te utad?

A nagybátyám Debrecen egyik legnagyobb vállalkozója volt, így ő már a középiskolában „megfertőzött” ezzel az érzéssel. Az érettségi után nem is tanultam tovább, hanem ekkor még alkalmazottként a nagybátyám szállítmányozási cégéhez mentem tanulni és dolgozni. Ha igazán visszanézek erre az időszakra, voltaképpen nem is hagytam magamnak más választást, minthogy vállalkozó legyek. Nagyjából tízévente mindig jött egy újabb váltás az életemben, mégis maradtam a vállalkozói úton.

Amikor elindultál a kilencvenes években a „vállalkozó” még nem csengett olyan jól. A te fejedben hogyan jelent meg, mi tetszett meg benne?

Őszinte leszek: sok pénzt szerettem volna keresni. Egy nagyon egyszerű vidéki családban nőttem fel egy szép gyerekkorral, de nem éltünk jólétben és gazdagságban. Nemhogy a tengert, de még a Balatont is csak tizenkét évesen láttam először. Lakótelepi srácként az volt a célom, hogy gazdag és minőségi életem legyen. Ráadásul ott volt előttem a nagybátyám példája is, aki már a nyolcvanas években is nyugati autóval járt.

Ez a motiváció hogyan vezetett az élelmiszeriparba és az ingatlanpiacra?

A középiskola után a nagybátyám cégénél voltam egyfajta mindenes. Dolgoztam sofőrként, de sepertem az utcát is, ha arra volt szükség és azt terveztem, hogy beszállok a fuvarozásba. Itt jön a képbe az édesapám, aki akkor az ország egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalatánál dolgozott vezető pozícióban. Ez az időszak valóban a kényszervállalkozások kora volt, így sokakhoz hasonlóan ő is alapított egy saját céget és – ezért nagyon tisztelem, mert jó példát adott számomra – nagy kockázatot vállalva megvett egy kisebb vágóhidat és otthagyta a biztonságos vállalati környezetet. Az új cégben apám vitte a kereskedelemmel kapcsolatos ügyeket, én pedig a fuvarozással foglalkoztam. Néhány év alatt az ország egyik legnagyobb baromfifeldolgozó cége lett a miénk, több mint egy tucatnyi teherautóval és évi egymilliárd forintos forgalommal.

Ez igazán jól hangzik, viszont mégis vége lett a sztorinak. Mi történt?

Debrecen egyik legelismertebb családjává váltunk. Olykor megesett, hogy édesanyámban a szégyenérzet is megjelent a házunk előtt parkoló autóink száma miatt. Saját akaratból nem szálltunk volna ki a cégből, de kényszerhelyzetbe kerültünk. A kétezres évek elején elindult egy piaci konszolidáció, mely során a cégünket is fel akarták vásárolni. A felvásárlás végül nem valósult meg, mert, az apám a korára hivatkozva nyugdíjazni akarta magát, én pedig nem akartam vezetőként átvenni a teljes bizniszt az új cégben. A megállapodás nélkül elveszítettük a piaci pozíciónkat és fél év alatt az egymilliárdos forgalomunk nullára csökkent. A cég helyreállítása sok invesztíciót igényelt volna, én pedig úgy döntöttem, hogy mivel amúgy is egyre jobban vágytam a nagyobb mozgástérre, felköltözöm Budapestre és átnyergelek az ingatlanpiacra. Ingatlanokat vásároltam, felújítottam és kiadtam őket. Öt év alatt egy nagyon szép portfóliót építettem fel.

Itt pedig újra jön egy éles fordulat nagyjából nyolc-tíz év szárnyalás után, merthogy a 2009-es ingatlanpiaci válság milliók egzisztenciáját söpörte el. Téged hogyan érintett ez az időszak érzelmileg és persze anyagilag?

Ez a krízis teljesen maga alá temetett, később egy vállalkozói konferencián mondtam ki először, hogy

“…gyakorlatilag földönfutóvá váltam. A hatszázezer eurós magánvagyonom két év alatt semmivé vált. Ez egy nagyon kemény időszak volt, mély szegénységtudat uralkodott el rajtam.”

Elég, ha csak annyit mondok, hogy friss házas emberként megtörtént, hogy még az albérletet sem tudtam kifizetni. Ha valaki meghívott néha egy csésze kávéra, az számomra ünnepnapot jelentett, pedig ma már a vállalkozóknak tartott tréningjeimen vagy egyéni coachingokban is példaként hozom egy amerikai közgazdász szavait, mi szerint meg kell engedned magadnak naponta egy cappuccino-t azért, hogy az elmédet ne törje meg a nyomor tudata. Az viszont igaz: az akkor szerzett tudás és tapasztalat ma már sokat ér a piacon.

Az évi egymilliárdos forgalommal együtt járt az előkelő öltözködés, a nagy autó és sokféle kiváltság. Ekkora zuhanást az egó nehezen visel el, vagyis érzelmileg hogyan élted meg a helyzetet és miképpen keveredtél ki a gödörből?

Jól rátapintottál, hiszen tényleg egy aranyifjú életét életem. Huszonhárom évesen már a Copacabana homokján mulattam a Riói karneválon, a Grand Cherokee a kilencvenes években nagyobb feltűnést keltett, mintha most űrhajóval leszállnék itt az utcában. Minden anyagi álmomat megvalósítottam és a zuhanás valóban nagy és fájdalmas volt. Számomra óriási segítséget jelentett, hogy ott volt mellettem a feleségem, aki viszont nagyon rosszul élte meg a helyzetet. De nem is csodálkoztam ezen, hiszen Andalúziában kértem meg a kezét és egy kínai luxusszigetre mentünk nászútra, vagyis ő az akkori gazdagságomban ismert meg engem és jött hozzám feleségül. Óriási erőt adott, hogy mellettem állt. Mindemellett pedig már ekkor is mély istenhittel éltem – 2006 karácsonyán volt egy erős istenélményem, akkor tértem meg –, így végig, még a legmélyebb pontokon is hittem abban, hogy lesz még egy esélyem egy jobb életre. Vége volt a három-négyszáz eurós pezsgők időszakának, minden egyes napot túl kellett élni.

Sokszor amikor eltűnik a többszáz eurós pezsgő, akkor köddé válik az addigi baráti kör, kapcsolatrendszer is. Ez veled is megtörtént?

Abszolút, 2014-re az akkori kapcsolatrendszerem lenullázódott, egyetlen gyerekkori barátom maradt mellettem, sőt, ekkoriban a családommal is befagyott a kapcsolatunk. Nem arról van szó, hogy a gazdag emberek gonoszak lennének, de miután már harmadszor hívnak el a jobb éttermekbe vagy Horvátországba vitorlázni és te nem tudsz menni, mert még a Balaton is messze van, előbb-utóbb megszűnnek a kapcsolódási pontok. A jelenlegi kapcsolati tőkémet a semmiből építettem fel.

A mostani ismeretségi körödet már egy másik, a korábbitól eltérő értékrendű ember építette?

2017-ig az értékesítés területén dolgoztam, ám úgy döntöttem, hogy visszatérek a vállalkozói világba, és ekkor már valóban egy teljesen más értékrenddel kezdtem bele. Túlélő üzemmódban voltam és 44 évesen arra gondoltam, hogy az életem hátralévő részét másképpen szeretném leélni, ugyanakkor hittem abban, hogy a szegénységből ki lehet törni.

“Meg akartam változtatni a világot és olyan emberekkel akartam körül venni magam, akik számára szintén fontos a hit, a más emberek megsegítése és inspirálása. Ezzel a gondolatisággal léptem ki a piacra és végig hittem abban, hogy lesznek olyan emberek, akik mellém állnak, támogatnak és akik az ügyfeleim lesznek.”

Az értékesítési területen egy háromezer fős csapatot mozgattál három országban, mégis befejezted. Egy helyen azt írtad, hogy nem ment a biznisz. Mi volt a probléma?

A hálózati értékesítés egy teljesen ismeretlen terület volt számomra, ahol emberekkel kell foglalkozni, csapatokat építeni, majd motiválni őket. Nem volt más választásom, hiszen kenyeret kellett az asztalra tennem és ez a biznisz megadta egy jobb élet ígéretét is, amibe én bele is kapaszkodtam. Valóban az történt, hogy már egy rövid időszak alatt sikerült megugrani egy minőségi életmódváltást, újra jöttek a tengeri hajóutak, a nívós focimeccseken való helyszíni szurkolás. Viszont a tulajdonos cég bedőlt és vele együtt az egész értékesítési rendszer is. Újra ott álltam egy lefelé tartó spirálban, megállt az életem növekedése. Én viszont ekkor már egy olyan drasztikus változásra vágytam, ami teljesen felforgatja az életemet, olyan dolgokra, amit minden nap szenvedéllyel tudok csinálni úgy, hogy az meghozza a bőséget anyagiakban, kapcsolatokban és a perspektívákban is.

Nagy horderejű krízisekről beszélgetünk – mindez megtört téged?

Nem tört meg, mert a legnehezebb időszakokban is kerestem és találtam örömöt a mindennapokban. Már az feltöltött, ha elmentem a feleségemmel sétálni és beszélgetni, illetve trénerek, prédikátorok videóit néztem. Nagyon sokat segített a sport is és mivel edzőteremre nem telt, elkezdtem futni, a szabadban tornázni, később kondiparkokban mozogni. Azt az egyet kértem a Jóistentől, hogy az egészségem ne roppanjon meg és ezért magam is igyekeztem sokat tenni.

Mintha az értékrendedből kikerült volna a kínai luxusutazás igénye, mintha másképpen tekintenél a sikerre.

Most is van egy szép autónk és évek óta először van egy karórám is, de a mai napig tömegközlekedéssel utazom a városban. A coaching és tréning vállalkozásom két éve kezdett el komolyabb bevételeket termelni, de azóta sem jártunk a tengernél. Most is abban az olcsó balatoni nyaralóban pihenünk majd, ahová immár öt éve járunk, de nincs hiányérzetünk.

Hogyan lettél coach?

Alapvetően a tréneri pályát céloztam meg, de ez az időszak a „motivációs trénerek” aranykora volt, így nem láttam magam azon a piacon, mást akartam csinálni. Már az értékesítő munkám során is tudtam, hogy szeretek és tudok emberek motiválni, illetve nagyon jók a vezetőkkel folytatott négyszemközti beszélgetések is. Fel is kerestem egy coaching képzéssel foglalkozó céget, ahol a képzés közel hétszázezer forintba került, ekkora pénzt egyben akkoriban már régen láttam. A cégvezetőt azonban megérinthette a történetem, mert felajánlotta a részletfizetés lehetőségét. Beleálltam a tanulásba és közben vált egyre világosabbá, hogy a coaching egyfajta szolgálat, ami nekem is segít a személyes céljaim elérésében. Nem adtam fel a tréneri terveimet sem, a coaching pedig ezen a területen is a fejlődésemet szolgálta.

Azt írod egy helyen, hogy a célod a mindennapi tudás átadása Isten igazságai mentén. Vagyis a hited szervesen jelen van a munkádban, keretezi a gondolkodásodat is?

Amikor 2017-ben kiálltam az első tréningemet megtartani, rögtön elmondtam, hogy nem árulok zsákbamacskát; mélyen hívő ember vagyok, aki az isteni igazságra építve hozza a gyakorlati tudást, ráadásul szerintem a Biblia a világ legjobb vezetési kézikönyve. Alapvetően ez volt az én piaci résem, mert korábban egyetlen tréner sem vállalta föl a hitét. Természetesen nem prédikálok, nem térítek ha vezetésről, időgazdálkodásról van szó. Még mindig meglep, hogy a legnagyobb multiknál is mekkora a nyitottság erre az értékrendre.

Tehát most ezt a vállalkozásodat építed?

Most két dologra fókuszálok nagyon erősen. Egyrészt egy tízezer fős online közösség építése és gondozása, valamint emellett szervezek offline eseményeket Magyarországon és Erdélyben is. Erősen a vállalkozókra koncentrálok, ezt a réteget segítem a vállalkozói mini közösségek és mastermind csoportok létrehozásával. Jelenleg közel negyven vállalkozóval, üzletemberrel dolgozom együtt a képzéseken, vagy a személyes coachingok során. Ezekkel a kkv- és nagyobb vállalatok vezető az a célunk, hogy megváltoztassuk a közép-kelet-európai vállalkozói kultúrát.  

Mit tanácsolnál azoknak, akik váltanának, új útra szeretnék terelni az életüket?

Aki váltani szeretne, annak el kell egy kicsit csendesednie, el kell elengednie minden külső tényezőt, véleményeket, tanácsokat. Nézzen rá az eddigi életére, tárja föl mindennek az okát, keresse meg az erősségeit. Aztán készítsen egy öt éves víziót és akár már coach segítségével is, de nézze meg, milyen lehetőségei vannak, milyen eszközökkel érheti el a céljait. Korunk két fontos szuperképessége a türelem és az elköteleződés, az öt éves vízió pedig éppen ebben segít, „hiszen, ha öt évre tervezek, akkor nem kell ott lennem egy év múlva”. Fontos az is, hogy aki váltani szeretne, ne másokhoz hasonlítsa magát, hanem találja meg a saját útját, amin kiteljesedhet.

Ha érdekesnek találtad Ács Zoltán interjúját, olvass további inspiráló sztorikat, böngéssz a közel 100 karrierváltó történet között: tovább olvasok!