“Régen megmosolyogtak, ma már komolyan vesznek”

Doró Viktória – Recity

Doró Viktória / Életút

Doró Viktória a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi karán szerzett magyar szakos bölcsész-tanár és kommunikációs szakos bölcsész diplomát. Dolgozott a Bál-na Produkció Kft-nál, a Ma & Holnap Magazinnál, az InGreen Magazinnál, a Pet Kupán és megalapította a Recity Magazint. Büszke minden általa szerkesztett lapszámra, legyen szó bármelyik magazinról, amelyen dolgozott. Krédója, hogy csak összefogással sikerülhet, és ez a környezetvédelemre különösen igaz. Olvasás, kertészkedés és túrázás közben töltődik és reméli hogy öt év múlva is ezzel foglalkozhat.

Az egész újságírói-szerkesztői pályádat áthatja egy nagyon erős fókuszáltság, kiállás a zöld életmód és a fenntarthatóság témái mellett. Honnan fakad ez az erős elköteleződés?

Mivel bölcsészként végeztem, látszólag a környezetvédelemhez semmilyen formában nem volt kapcsolódásom. Az egyetem után az első munkahelyem egy rendezvényszervő cég volt, ahol az első feladatom egy öko-bio fesztivál megszervezése volt, ezért nagyon gyorsan fel kellett zárkóznom, hogy mit is értünk ezek alatt a kifejezések alatt. Egy teljesen új világba csöppentem. Másfél év után váltottam, és a fesztivál egyik médiapartneréhez, a fenntartható fejlődéssel foglalkozó Ma & Holnap című magazinhoz mentem dolgozni – ekkor még sales és marketing munkakörbe. Tehát nem készítettem, hanem eladtam a magazint. De éppen a magyar szakos végzettségem okán merült fel, hogy akár írhatnék is a lapba. Ezzel egy régi vágyam teljesült.

Az első cikkem megírása után egyfajta AHA-élményem volt, mert rájöttem, hogy a zöld szemlélet valójában gyerekkoromtól kezdve kódolva volt bennem. Ekkor ébredtem rá, hogy az a természetközeliség, amiben felnőttem, nem adatik meg mindenkinek és hogy ez milyen értéket képvisel.

Az első évek a tanulással teltek, minden cikkem a fejlődés egy-egy lépcsőfoka volt. Magam is próbálok környezettudatosan élni, épp ezért tudom, hogy vannak buktatók. Fontosnak tartom hangsúlyozni – ahogy ezt a cikkeimben is teszem – hogy ez egy hosszú út, de minden egyes lépés egy újabb siker.

Tehát az első cikk jelentette a megérkezés pillanatát, amikor tudatosult, hogy mit gondolsz a világról és hogy szerinted hogyan is kellene élnie az embernek?

Abszolút így van. És közben nagyon szerencsés is vagyok, mert mára a munkám a hobbim is,  olyan dologgal foglalkozhatok, amiben hiszek és ami nagyon lelkesít.

Nem jelent meg benned az az érzés, hogy így talán „feleslegesek” voltak az egyetemi évek?

Sosem gondoltam erre, mert nem tudhatjuk, hogy mit hoz az élet. Miközben a jelenlegi utamon haladok tovább, megeshet, hogy egyszer az irodalom újra az életem részévé válik, hiszen nagyon érdekel a könyvszerkesztés- és kiadás is. Czippán Katalin vezette azt a projektet, aminek a eredményeképpen elkészült egy iskolákba szánt fenntarthatóság-tematikájú könyv, aminek én is szerzője lehettem. A fenntarthatóság választható tantárgy lesz, így noha tanárként nem kerülök kapcsolatba a fiatalokkal, a személetformálásukban részt veszek.

Tudtad, hogy merre indulj el, egy pillanat alatt eldöntötted, hogy vállalkozó leszel, vagy hezitáltál?

A pályám elején nem voltam bátor, amikor eljöttem a rendezvényszervező cégtől nem kerestem az új lehetőségeket, hanem elfogadtam az elsőt, amit felajánlottak. Ez volt a Ma & Holnap Magazin, amit egy pillanatig nem bánok. Amikor a lap megszűnt, még mindig csak titkon gondoltam az önállósodásra, arra, hogy a magam útját járjam. Az apukám arra intett, hogy kislányom, bármi lehetsz, csak vállalkozó ne legyél. Ezzel az attitűddel kellett szembemennem.

A szocializációnk alapvetően nagyon erősen meghatározza, hogyan is gondolkodunk a dolgokról és gyakran meg is kell küzdenünk az igazunkért, ha az eltér az „elvárástól”.

Ez így igaz és ne feledjük el azt sem, hogy a környezetvédelem ügye sokáig ciki, lesajnált terület volt, és csak néhány éve került igazán a nagyközönség figyelmének középpontjába. Még a baráti körömből is gyakran megkaptam, hogy miért nem megyek el „normálisan dolgozni”. A magazin megszűnésével ott álltam munka nélkül. Azt az egyet biztosan tudtam, hogy környezetvédelemmel szeretnék foglalkozni. De még ekkor is inkább azokat a lehetőségeket kerestem, ahol alkalmazottként dolgozhatok a számomra fontos ügyekért.

Végül egy napon belül két szakmabeli, közeli ismerősöm is feltette nekem azt a kérdést, miért nem állok a saját lábamra, hiszen ismerik a nevem a szakmában, nem kellene a nulláról építkeznem, eljött az idő(m).

Általában igaz rám, de akkoriban pláne az volt, hogy kishitű vagyok, ám ez mégis szöget ütött a fejembe: ha ennyien hisznek bennem és biztosítanak a támogatásukról, akkor ezt érdemes mérlegelni.

Mindez elég volt arra, hogy belevágj?

Ezen kívül több megerősítést is kaptam. A férjem is egyértelművé tette: tiszteli az elkötelezettségem és amit csinálok, így az erkölcsi támogatása mellett anyagilag is segítette a cégalapítást. De jó visszajelzéseket kaptam a Seed kisvállalkozás-fejlesztési alapítványtól is, az ő vállalkozó nőknek szóló  programjukon vált kiforrottá a Recity ötlete is. A hathetes képzési program keretében sokat tanultam a vállalkozások üzleti részéről is amellett, hogy maga a program nagyon inspiráló volt. A végére már nem maradtak kérdéseim, tudtam, hogy merre kell elindulnom.

Az általad említett kishitűséged végül hogyan győzted le?

A program keretein belül készítenem kellett egy üzleti tervet és így tudtam azt is, hogy két évem van a vállalkozást nyereségessé tenni. Nagyon lehangoló volt azzal szembesülnöm, hogy nem tartok ott, ahol a papírforma szerint tartanom kellene. Viszont erős hitet és elkötelezettséget adott az a tudat, hogy a fenntarthatóság nem érhető el egy év alatt, hosszú ideig lesz feladatom a szemléletformálás terén. Fel se merült bennem, hogy feladjam, az elhivatottságom segített másképpen nézni a helyzetre.

Mit értsünk azon, hogy hosszú ideig lesz feladatod ezen a téren?

Minél több ember figyelmét rá kell irányítanunk a környezetvédelem fontosságára, ami önmagában is egy folyamatos munkát jelent. De számomra az is fontos, hogy egyfajta hidat képezzek a tudományos élet szereplői és a lakosság között, hiszen a konferenciákon hiába mondanak nagyon okos dolgokat nagyon okos emberek, ha azok az információk nem jutnak a falakon kívülre, vagy ha mégis, akkor a társadalom nem feltétlenül tudja értelmezni azokat. Célom úgy lefordítani a tudományos világ eredményeit, hogy a „nagymamám is megértse”.

A vállalkozói élet tud nagyon viharos is lenni. Az elhivatottság mellett mi tartott még meg ezen a szakmai íven ráadásul úgy, hogy szakmai elismerésként a Zöld Toll díjat is megkaptad?

Valóban, a vállalkozói élet nagyon hullámzó, a sikerek mellett ott vannak a sikertelen periódusok is. Nagyon meglepő volt, hogy a ReCity még csak néhány hónapja indult el, de már érkeztek nagy hirdetők és sorra jöttek a pozitív piaci visszajelzések arról, hogy már nagy szükség volt egy ilyen tematikájú online platformra. Majd jött a csalódás, mert egyszer csak „csend lett” körülöttem és nagyot estek a hirdetési bevételek is. Sajnos nem vagyok sales-es alkat, lelkesen beszélek a számomra fontos ügyekről, de ha a hirdetési tartifák jönnek szóba elnémulok. Abban bíztam, hogy az emberek elolvassák a cikkeket és csatlakoznak az ügyhöz, nem kell kilincselni, ami nyilvánvalóan naiv elképzelés volt részemről. Viszont sales-es kolléga híján egy hosszan tartó mélyrepülés következett.

Ezt a helyzetet hogyan oldottad meg?

Noha ódzkodtam a pályázatoktól (megintcsak a  kishitűség, miszerint úgyse nyernék), végül mégis rászántam magam és mára eredményes pályázatíróvá fejlődtem. Akkor a gödörből az rántott ki, hogy sikerült támogatásra méltó ötleteket kitalálnom. Készítettünk a gyerekek szemléletformálását segítő öko-dizájn könyvet magyar alkotókkal készült interjúkkal és fotókkal, de például egy sikeres pályázat eredményeképp valósulhatott meg az is, hogy egyetemistákkal közösen gondolkodhattunk egy több hetes workshop-sorozaton a Népliget fenntartható jövőjéről.

A nehezebb időszakokon hogyan „tetted” félre a biztonsági játékos éned?

Az volt a legnehezebb, hogy egyedül voltam és így nem volt lehetőségem olyan emberekkel megosztani a gondolataimat, akik valóban megértenék a helyzetemet. Az álmom az volt, hogy egy szuper csapattal dolgozom majd, ám ez forráshiány miatt meghiúsult. Ezt csalódásként éltem meg, mert úgy éreztem nem voltam képes egy közösség megteremtésére. Ebben a nehéz időszakban nagy segítséget jelentett, hogy számos munkakapcsolat barátsággá fejlődött és sok segítséget, biztatást kaptam. Közben pedig egyre több szerkesztéssel, lektorálással, korrektúrázással kapcsolatos felkérés érkezett a környezetvédelem területéről, ami nemcsak lelkileg, de anyagilag is lendületet adott.

Összeségében nagyon sok dologban vagy benne, ez nem jelent kihívást?

Nem tartom problémának, hogy több „kalapom” is van. Sőt, kifejezetten figyelek arra, hogy egy munkahely iránt se köteleződjek el túlságosan, mert így nem szorulok keretek közé és csak az értékrendemnek megfelelő munkákat/projekteket vállalom el. Élvezem, hogy nem vagyok kategorizálható, ez pedig óriási szabadságot ad. Egy főállású alkalmazotti munka letörné a kreativitásom.

Ha érdekel, hogyan folytatódik Doró Viki és a Recity története, olvasd tovább a cikket a Hello Biznisz oldalán: tovább olvasom!