Ellenrieder Gergely – Aeriu, társalapító, ügyvezető igazgató
Életút // Ellenrieder Gergely
2012-ben megszerezte diplomáját az ELTE Pszichológia szakán, majd Vezetés-Szervezés mesterszakon tanult a BME-n. Az egyetemi képzéseket követően HR-esként kezdett el dolgozni, ahol IT-s kollégák toborzásáért felelt, először az Accenture-ben, majd a Siemensnél. Később a Nestlénél megismerkedett a Lean menedzsment területeivel.
2017 februárjában alapította meg három társával együtt a raktáráruházakon belüli drónautomatizálással foglalkozó startupot, az Aeriut. A drónokra kifejlesztett szoftverrel a leltározás hatékonyabbá, biztonságosabbá és élvezetesebbé tétele a cél.
Az indulást követően bekerültek a Design Terminál mentorprogramjába, eddig százezer eurónyi befektetést gyűjtöttek össze és referenciáik között van már az IKEA soroksári raktára is. Nem állnak meg Magyarország határain belül, a világ minden tájáról vannak érdeklődők és hamarosan globálisan is letölthetővé válik az alkalmazásuk.
A Hello Biznisszel közös sorozatunkban olyan történeteket mutatunk be, ahol interjúalanyaink az új karrierjükben kiemelkedő szerepet játszanak a digitális eszközök és fejlesztések. Ha Neked is van ilyen ismerősöd, írd meg nekünk!
A drónlogisztika szempontjából elég távolról indultál. Miért választottad anno a pszichológiát és utána a HR-t szakterületednek?
A kezdetek óta tudatos volt a karrierépítésem, az emberekkel szerettem volna jobban megtalálni a hangot, ezért döntöttem el a gimnáziumban, hogy az ELTE pszichológia szakán fogok továbbtanulni. A Fazekasba jártam, néztek is a többiek, mert mindenki mérnöknek, közgazdásznak vagy orvosnak ment (nevet). Az egyetemen aztán azt kezdtem el keresni, hogyan tudnék ezzel a tudással az üzleti életben elhelyezkedni, így találtam rá a HR-re. Ezen belül is az IT és szoftvercégek érdekeltek, mert azt olvastam akkoriban, hogy az ember-gép interakció lesz az egyik meghatározó irányvonal a jövőben a fejlesztések kapcsán, többek között a robotikában is.
A HR a valóságban mennyiben váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat?
Nagyon élveztem a szakterületet, különösen, hogy sok emberrel találkozhattam és megismerhettem az agilis szoftverfejlesztés mikéntjét. Ennek köszönhetem, hogy egy felvételi interjún találkoztam Ádámmal (Mokcsay Ádám – a szerk), a leendő CTO-nkkal is.
Miért váltottál mégis?
Egy ideje motoszkált bennem a gondolat, hogy egy csapattal közösen valami sajátot építsek. Ennek több oka volt, egyrészt hiányoltam a teret a további fejlődéshez, másrészt szerettem volna nagyobb felelősséget vállalni, de az akkori vezetőim nem támogattak ebben.
Az otthonról hozott példa is számított, mert a nagybátyám sikerein keresztül megtapasztaltam, hogy hova lehet eljutni vállalkozóként, ugyanakkor édesapámnál láttam, hogy mégsem annyira biztos az alkalmazotti lét.
Mi volt ez az ötleted?
Szerettem volna egy olyan céget létrehozni, ami itthonról tud IT szolgáltatást nyújtani külföldre. Azt láttam, hogy nagyon sok fejlesztő barátom kiköltözött, és meg akartam mutatni, hogy Magyarországon is érdemes IT karriert befutni.
Ezt végül el is érted az Aeriuval. De honnan jött a drón ötlete?
Miközben már ezen agyaltam magamban, elhívott sörözni Ádám, hogy szeretne saját vállalkozást indítani, ráadásul volt egy gyerekkori barátja, Laci (Szili László – a szerk), aki szintén ebben a cipőben járt. Közösen kezdtünk el gondolkozni, mivel Ádám ipari automatizálási területen dolgozott, innen indultunk ki.
Először is platformot, hardware-t kerestünk, amire majd építhetünk. A drón mellett azért döntöttünk, mert láttuk, hogy a következő öt évben fel fog pörögni iránta az érdeklődés. Ezután nekiálltunk feltérképezni a piacot, milyen területeken lehetne ezt a technológiát hasznosítani, és a hiányos kültéri szabályozás miatt a beltéri felhasználás felé fordultunk.
Hogyan találtatok rá a leltározásra, mint fő irányra?
Azzal már mindannyian szembesültünk, hogy be akartunk menni egy üzletbe, de leltár miatt zárva tartott.
Ebből gondoltuk, hogy a leltár mindenképpen szívás, hiszen ilyenkor a fő tevékenység, a kereskedelem leáll, de ugyanúgy a nagy raktárakban is ez egy komplex feladat lehet.
Beleástuk magunkat a témába és rájöttünk, hogy nagyon összetett és fontos dologról van szó – említhetem itt a pénzügyi, logisztikai vagy a könyvvizsgálati jelentőségeit. Láttuk azt is, hogy a hagyományos leltározás a balesetvédelmi szabályokat betartva rendkívül lassú folyamat – a targoncával felemelt emberrel nem lehet oldalirányba menni, méterenként le kell hozni és újból felemelni. Azt is megtudtuk, hogy a hagyományos raktáros munkakör a fiataloknak nem vonzó feladat és alig akarnak targoncásnak jelentkezni. Úgy gondoltuk, hogy ezt az egészet meg tudnánk úgy reformálni, hogy egy high-tech eszközt biztosítva gyorsabb, biztonságosabb és élményszerűbb legyen a leltározás.
Ha érdekel, hogyan folytatódik Gergely és az Aeriu története, olvasd tovább a cikket a Hello Biznisz oldalán: tovább olvasom!