Molnár-Mersitz Ágnes – Kosbor panzió

Az Őrség szívében egy vendégházat nyitni sokak romantikus álma. Te is belevágnál? 55 évesen is? Molnár-Mersitz Ágnes a saját vállalkozását adta fel, hogy a nemzeti park szomszédságában a Kosbor panziót megvalósítsa.

Ágnes élelmiszeripari mérnökként, jó tíz éven át sajtok importálásával és nagykereskedelmével foglalkozott. Minden egyes vásárlásnál komoly üzleti kockázatot jelentett a külkereskedelemből adódó devizaváltás. Egy-egy rosszul megválasztott időpont elvihette a cég éves nyereségét, és ez folyamatos stresszt okozott számára. „Akármennyire is a saját cégem volt, tudtam, hogy nem fogom bírni ezt a végtelenségig”, így elkezdett gondolkozni a lehetséges továbblépésen. Lehet, hogy mások inkább korai nyugdíjba vonultak volna, és hátradőlve élvezték volna az életet, de „én nem tudtam elképzelni, hogy egész nap otthon üljek, és csak sakkozzak.”

A lehetséges új karrierként viszonylag hamar felmerült a vendéglátás, mert gyakran utazott üzleti és szabadidős céllal is. Sok szálláshelyen megfordult és egy idő után azokat a részleteket figyelte, amitől ő, vagy a hozzá hasonló vendégek jól érezhetik magukat. Bár a szakmát nem tanulta, mégis egyre biztosabban tudta, hogy mi tehet sikeressé egy hotelt. Hiszen, ahogy ő fogalmazott,

“az ember azt hiszi, hogy ha látott már egy pár lyukas cipőt, akkor meg is tudja javítani”.

A váltás beindításában a kezdőlökést mégis Attila, a férje adta meg, aki szeretett volna a budapesti Belváros betondzsungeléből zöldebb környezetbe költözni. A kezdeti terv az volt, hogy Ágnes férje – aki az egészségügyben dolgozott – vidékről jár majd be a munkahelyére, míg ő otthon rendezi be az irodáját. Ugyan a vállalkozás feladásán még nem gondolkozott, hosszú távra keresett lehetséges lakóhelyet, ahol majd saját apartmanházat nyithat nyugdíjas éveire.

Összeállították a kívánságlistájukat, rajta erdőkkel, hegyekkel, hangulatos utcákkal, közeli gombászási lehetőséggel, de gyorsan belefutottak az első nehézségbe. Hiába járták ugyanis minden hétvégén a Budapest környéki falvakat, nem találtak egyetlen olyan települést sem, ahol megdobbant volna a szívük. Egyre kiábrándultabban bővítették a kört, egy év múlva már Galyatetőn nézték az ingatlanokat.

A reménysugarat egy véletlen utazás, és azon belül is, egy kifüggesztett eladó tábla adta meg nekik. Az Őrségbe vezetett az útjuk, ami pont azt a lelassulást és környezetet adta meg nekik, amit korábban annyira kerestek. Beleszerettek a környékbe és eljátszottak a gondolattal, hogy akár ide is költözhetnének. Ehhez Ágnes férjének is új munkahelyet kellett néznie. A környéket tehát megtalálták, de konkrét telek, ház, esetleg kész panzió felkutatása nem ment olyan gyorsan.

Másfél éven keresztül minden hétvégét itt töltöttek, „az ingatlanosok szerintem már a pokolba kívántak bennünket”. Ez a hosszú időszak, bár rengeteg kényelmetlenséggel járt, megerősítette Ágnest abban, hogy üzletileg is jó döntés lesz az Őrség. „Elsőre azt gondolhatnánk, hogy ki jön ilyen messzire, de mi is meglepődtünk, hogy milyen gyakran teltházasak voltak a panziók. Volt, hogy minden kapcsolatunkat mozgósítanunk kellett, úgy kellett magunkat valahova bekönyörögnünk.” Ezzel együtt azt is látták, hogy a vendégházak színvonalán – ekkor még 2005-öt írunk – is bőven van mit fejleszteni.

A kitartás meghozta a gyümölcsét, és 2007-ben Magyarszombatfán megpillantotta a leendő Kosbor panzió helyét. Bár az épület nagyrészt romos volt, de „virágoztak az almafák, az orgona, döngicséltek a méhecskék, egyszerűen beszippantott a környezet. Szerelem volt első látásra”.

A férjének ez csak sokadik látásra jött el. „Neked elment az eszed”, mondta, de hagyta Ágnest érvényesülni, hiszen ez az ő projektje volt, amibe a sajtkereskedelemből származó addigi nyereséget forgatta bele. Ágnes nem ijedt meg a nehézségektől. Elsőre az elhanyagolt állapotú melléképület eredeti szintre való visszaállítását tűzte ki célul bármi áron. Csak akkor engedte el, amikor szinte már mindent el kellett bontani a házból, és ráadásként a pince oldala is bedőlt. Világossá vált, hogy ezt a konstrukciót már nem lehet toldozni-foldozni.

“Rengeteg munka és 15 millió forint befektetés után itt ültünk a semmi közepén.”

De Ágnes nem az a feladós típus, a jövőbe tekintett. Mivel addigra már megvoltak a tervek, nem akarta, hogy elvesszen ez a pénz, így amellett tette le a voksát, hogy az eredeti házat építik fel újra. Az eltelt 10 évben sajnos kiderült, hogy ezért a megtakarításért később nagy árat fizettek. Az épület jellege miatt sokkal nehezebb fenntartani, a magasabb üzemeltetési költségek miatt ez az előny már rég elolvadt. Ráadásul a tervezéskor is mindenben a vendégek szempontjait nézte Ágnes, így az üzemi területnek, a hotel konyhájának a szokásosnál kevesebb helyet hagyott. „Mondta az építészem, hogy elengedő lesz a minimum szobamérettel számolni és inkább építsek raktárakat, de én úgy voltam vele, hogy ha a szállások 95%-a az előírt legkisebb négyzetmétert biztosítja, akkor én egy tágasabb kialakítással előnybe tudok kerülni.”

Ezzel is rámutat arra, hogy a szakmát a saját kárán tanulva tapasztalta ki. Amit lehetett, igyekezett könyvekből elsajátítani, így például az elméletet, de a hotel menedzsment mindennapi fogásaiért, gyakorlatáért magas tanulópénzt fizetett. „A szakirodalom 2010-ben az online foglalásról alig írt valamit, közben a való életben a vendégek többsége már így keresett szállást.”

Ezért tartja egyik legjobb döntésének a Stílusos Vidéki Szállodák csoportjához való csatlakozást, ahol a rendszeres találkozóikon meg tudják beszélni a közös kihívásokat. Ráadásul a többiek közül is sokan az iparágon kívülről érkeztek. A közös tanulásba Ágnes igyekszik bevonni a Kosbor személyzetét is – idén februárban például egy háromnapos országjáró körutat tettek, ahol a szövetség tagjait keresték fel. „Láthatták a lányok, hogy másutt miként takarítanak, hogy néz ki a reggeli teríték, milyenek a szobák – rengeteg inspirációt adott nekik, de még nekem is.”

A három éven át tartó építkezési munkálatok befejeztével, 2010-ben nyitotta meg a kapuit a Kosbor Panzió. A várt azonnali siker elmaradt, alig néhányan keresték fel. „Először azt gondoltam elég vendéget fog hozni a szájhagyomány, de aztán rájöttem, hogy ez a túléléshez kevés lesz.” Hirdetni kezdett, a tőle megszokott bátorsággal vágott bele ebbe a területbe is. Amikor viszont látta, hogy az online világhoz nagyobb szakértelem szükséges, nem félt profira bízni a feladatot. Közben folyamatosan figyelte az újabb trendeket, vásárlói szokásokat,

„nem engedhettem meg magamnak, hogy bármiben lemaradjak.”

Ebben az időben sok szálláshelynek még honlapja sem volt, amikor ő már egy lépéssel előrébb tekintett, és a terjedőben lévő okostelefonokhoz igazította a weboldalát. Jópár kortársa még azt sem tudta, mi az a Facebook, amikor Ágnes felismerte, hogy ez is szükséges lesz a sikerhez és fokozatosan kitanulta a használatát. Befektetésként tekint a hirdetésre fordított kiadásokra, hiszen minden egyes vendégért meg kell küzdeni. Meg is van a tétje: az első három évben még keresztfinanszírozta a sajtkereskedő cége a veszteségeket, de utána már önálló lábra kellett állnia a panziónak.

Azóta a környék egyik meghatározó turisztikai vonzerejévé vált a hotel, és a környékbeliek is már befogadták őket. Ebben nagy segítségére volt Attila, aki kiemelt figyelmet fordított a kapcsolatépítésre, a helyiekhez való minél erősebb kötődésre, a falu lakóinak például ünnepélyes megnyitót szerveztek.

A Kosbor menedzselése során a vendégekkel törődés tölti fel igazán, legboldogabb pillanatai azok, amikor hallja vagy olvassa a szálláshelyéről adott elismerő véleményeket. Ilyenkor érzi, hogy jó döntés volt ennyi energiát és pénzt befektetni, hogy a legutolsó szögig minden tökéletes legyen. Persze ma már könnyebb megítélni, hogy például a lakberendezővel közösen végzett, rendszeres stílusfrissítés nem hiábavaló, de „három évbe telt, mire Attila azt mondta, hogy igazam volt, megérte ennyire maximalistán hozzáállnom a Kosborhoz”. De ez nem üzleti érdek volt, mert „egyszerűen nem érzem magam jól, ha ennél alább adom”. Az álma mindig is az volt, hogy egy nagymama korabeli stílust hozzon létre és átadja a fiatalabbaknak is a friss, ropogós, keményített ágynemű varázsát.

Jövőbeli tervekből nincs hiány, rengeteg ötlete van, reméli, hogy egyszer majd meg is valósulnak.

“Ha már úgy gondolnám, hogy dőljünk hátra, jó ez a szint, na, akkor kell majd abbahagynom, mert onnantól nem lesz benne tovább semmi izgalom.”

Az újratervezésen gondolkodóknak azt javasolja első körben, hogy tisztázzák le, pontosan mi az, amit a váltástól várnak. Rendszeresen találkozik olyan emberekkel, akik azt hiszik, vidékre költözve minden problémájuk megoldódik, de ez könnyen csalódáshoz vezethet. A tudatosság kulcsfontosságú, és ahhoz, hogy világ ne menjen el mellettünk, folyamatosan nyitott szemmel kell járnunk. Nem szabad hagyni ellustulni az agyunkat, akár 55 évesen, akár később is kezdünk új karrierbe.