Bori Bianka – ötvös
Képzeld el, hogy van egy álmod, de szülői ráhatásra más irányba kell menned. Leszel-e elég kitartó ahhoz, hogy mégis visszatérj a szenvedélyedhez? Bianka nem adta fel.
Főhősünk gyerekkora óta vonzódott az ékszerekhez, fülbevalókat és nyakláncokat készített, de szülői nyomásra a művészeti pálya helyett közgazdásznak tanult. Ennek ellenére nem engedte el az álmát, és az első adandó alkalommal, még az egyetem mellett elkezdte az ötvös képzést. Éveken át kettős életet élt, egyszerre tanult kétféle szakmát – közgázt és ékszerkészítést –, és dolgozott két helyen. Marketingesként a pénzkereset hajtotta, éjszakánként, a műhelyben gyakorolva pedig az ékszerekkel való kísérletezés öröme. A karrierváltása után végre ma már főállásban foglalkozhat azzal, amit kislányként játéknak élt meg. A nevét viselő prémium ékszermárkát 2 éve építi sikeresen.
A gyerekkori élmények után hogyan lettél közgazdász?
Emlékszem, hogy minden pénzt, amit kiskoromban kaptam, a hobbiboltban költöttem el – megvettem a drótokat és a különböző gyöngyöket, kiegészítőket. Apukám garázsában szögeltem, kalapáltam, és amikor nem voltak otthon, titokban még a hegesztőpákával is kísérleteztem. Ez még játékként elfogadható volt, de a gimnáziumot követően a szüleim mindenképpen szerették volna, hogy legyen egyetemi diplomám, így az ötvösség nem lehetett alternatíva a szemükben.
A pályaválasztásom egy nehéz, elvárásokkal és lázadással teli folyamat volt. Magam is csak kerestem, hogy ezek után mivel foglalkoznék szívesen. Mindig érdekelt valami, de csak két hétig, utána teljesen kiszerettem belőle. Így egyszer biológusnak, majd máskor művészettörténésznek készültem, és még sorolhatnám. Egyedül az ékszerkészítés volt az, amiben mindig örömömet leltem és le tudott kötni. A vágyaim alapján a MOME-ra (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) is készültem, jártam rajzolni, de amikor ezt elmondtam otthon, határozottan ellenezték a szüleim, mondván, hogy rendes dolgot tanuljak, amiből pénzt is lehet keresni. Teljesen ki voltam akadva, sírva rohantam fel az emeletre, amikor ezt hallottam. Ezek után kizárásos alapon választottam egyetemet – azt éreztem, hogy orvosnak, jogásznak nem lennék jó, matekban erős voltam, így mentem a pécsi közgázra.
Mikorra tudtál azonosulni ezzel a választásoddal?
Amikor már ott tanultam, akkor tetszett néhány tárgy, például a menedzsment kifejezetten érdekelt. Az alapképzés elvégzése után tudtam, hogy a mesterre nem szeretnék Pécsen maradni, így a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkeztem. Ez hozta meg a fordulatot, mert a fővárosba érkezve láttam, hogy itt lenne lehetőségem a korábbi álmaimmal is foglalkozni, és munka mellett ötvösnek tanulhatnék.
Előjöttek a régi emlékek és elkezdtem utánanézni, hogy milyen tanfolyamok, iskolák vannak. Jelentkeztem a képzésre, de mivel túl kevesen voltunk, nem indították el. Nagyon csalódott voltam. Emlékszem, hogy kimentem a Margitszigetre, félig sírva, azzal a céllal, hogy ezt a traumát kisétálom magamból.
Mikor mondtad meg ezt a szüleidnek?
Ez egy fizetős suli volt, és az egyetem mellett hiába dolgoztam gyakornokként, nem tudtam volna egyedül finanszírozni. Muszáj volt ezt velük megbeszélnem. Szerencsére ekkor már beleegyeztek, mondván, miért is ne lehetne megpróbálni.
Mikor változott meg a hozzáállásuk az ötvösi álmaidhoz?
Volt egy pillanat a tanulmányaim alatt, amikor egy elkészült munkámat megmutattam Anyukámnak. Életében először akkor láttam rajta, hogy elfogadta a döntésemet, és megbízik bennem, hogy szakmát váltsak. Ez egy nagy megkönnyebbülés volt számomra, mert elsősorban ő ellenezte az ötvösi pályát. Apukám mindig is nyitottabb beállítottságú volt, jól mutatja, hogy nemrég kezdett el ékszer- és bútorbecsüsnek tanulni. Biztos hátteret jelent nekem, hogy mostanra az egész családom, az összes barátom támogat, és büszkék is rám.
Még dolgoztál az egyetem után marketingesként. Mennyire élvezted ezt a munkát?
Igazság szerint közben már tudtam, hogy addig fogom csinálni, amíg az ékszerekből nem tudok megélni. Szerettem a céget, az embereket, de ott dolgozva rájöttem, hogy az motivál, ha a kezeim alatt létrejön egy termék. Tudom, egy Excel tábla is lehet egy alkotás, de engem az nem tett boldoggá. Elvégeztem a munkámat tisztességgel, de hosszú távú célokat nem tűztem ki magam elé. Úgy voltam vele, hogy amint lehet, váltok.
Néha nagy a csábítás, hogy még egy-két hónapot maradjunk a biztonság kedvéért. Hogyan határoztad meg, hogy mikor lesz a kiszálló pont?
Folyamatosan haladtam előre, idővel egyre több megkeresésem volt. A napjaim túl voltak feszítve, mert a nappali marketinges munkám után következett az esti műszak, a műhelyben este 10-11-ig ékszereket készítettem. Majd hazamentem aludni, és másnap újrakezdtem. És ez így ment másfél éven át. Közben pályázaton sikerült nyernem egy szép kezdőtőkét a vállalkozásom elindításához. Tudtam azt, hogy ha egyik napról a másikra el is veszteném a közgazdász állásom, ez legalább fél évig a túlélést biztosítaná. És egyszer csak egy üzleti döntés hatására megszűntek a munkahelyi feladataim.
Ez a sorsfordító nap október 31-e volt – összeértek a szálak, mert megszűnt a munkám, volt anyagi hátterem a pályázatból, és jött a karácsony, az év egyik legintenzívebb része. Úgy éreztem, körülöttem az egész világ azt akarja, hogy november elsejétől főállású ötvös legyek.
Hosszú előkészítés után valóra vált az álmod. Milyen érzés volt belecsöppeni a valóságba?
A váltásom előtt már megtapasztaltam a valóságot, hogy milyen ötvösként dolgozni. A kezdetekkor párszor belefutottam abba, hogy azt gondoltam, egy adott munkát 3 óra alatt simán be tudok fejezni. De amikor a következő pillanatban azt vettem észre, hogy már hajnalodik, nem 3, hanem 18 órája dolgozom rajta, és a végeredmény ugyanolyan távoli – nos az ilyen esetek után átértékeltem a hozzáállásomat. Ebből az időszakból sokat tudtam tanulni. Ugyanakkor nem volt elképzelésem arról, hogy milyen lesz önállósulva az ékszerek mellett a vállalkozói feladatokkal is foglalkozni.
Tudsz példát mondani, hogy milyen kihívásokba futottál bele?
Az árazás kérdése nem volt könnyű. Ahhoz, hogy fel tudjam mérni, a versenytársak hogyan dolgoznak, alapos piackutatást végeztem. Egy több száz soros táblázatba beírtam az összes lehetséges márkát, ötvöst, akit ismertem, és próbáltam megbecsülni, hogy egy-egy terméken mennyi lehet az anyagköltségük, mennyi idő alatt állítják elő, és mindezt az árcímkéből levonva mennyi lehet az óradíjuk. Ez kiindulásnak jó támpontot jelentett, de az, hogy a saját munkám után egy hasonló órabért elkérjek, egy hosszú vívódás, lelki folyamat eredménye volt. Az én munkáim egyediek, nagyon sok energiát, munkaórát beleteszek az ügyfelek igényeinek megértésébe, mégis, a kezdetekkor azt éreztem, hogy nem vagyok még elég jó ehhez.
A szabadság és a szabadidő kezelése sem volt egyszerű. Az elején folyamatosan dolgoztam, nyáron is bevállaltam munkákat, pedig a szakmabeliek mind leálltak. Emlékszem, hogy a hőségben rohangáltam, hogy öntőt (speciális szakembert) találjak, de mire szereztem, ő is azt mondta, hogy alapanyagot nem tud venni, mert a partnerei is leálltak. A föld alól kerítettem végül, de tanultam a leckéből, és most már augusztusban én is bezárok.
A másik véglet pedig a karácsonyi időszak, ami az év egyik legsűrűbb része, november elejétől készítem az ékszereket, és hétvégente vásárra járok – két hónapon át mindennap dolgozom. Van még mit fejlődnöm, mert mindig elhatározom, hogy az ünnepi készülésnek hamarabb nekiállok, de eddig nem sikerült (nevet).
A vevők megszerzését nem említetted, mint nehézséget…
Igen, ebben szerencsém volt. Alapvetően kétféle módon adom el az ékszereimet – egyrészt a kollekciók, másrészt az egyedi rendelések formájában. A kollekciónál megtaláltak viszonteladók, leginkább a Facebook oldalam alapján, nem kellett házról-házra járnom. A személyre szabott daraboknál pedig nagy mázlim volt, hogy a nővérem baráti körében egymást érték az esküvők és elkezdtek ajánlani egymásnak. Ugye ez egy bizalmi dolog, hiszen évtizedekre választasz magadnak gyűrűt. De annyira tetszettek nekik a munkáim, hogy most már teljesen idegenek is felkeresnek szájhagyomány útján.
Kívülről nézve egy felesleges kitérőnek tűnik a közgáz és a korábbi munkahelyed. Érzed-e bármiben, hogy adott valami pluszt, fel tudod használni az ott szerzett tudást?
Úgy tudnám megfogalmazni, hogy nemcsak ötvösként, de vállalkozóként is értek a szakmához. Megtanultam céltudatosan, hosszútávon gondolkozni, és a számokkal bánni. Nagyon sok esetben látom azt, hogy megtanítják a diákoknak a művészeti iskolákban, hogyan hozzanak létre jó terméket, de hiányzik az, hogy hogyan adják el. Így hiába lesz bárki ügyes és kreatív, nem fog tudni egy márkát létrehozni. Nyilván ez csak az egyik oldala, hiszen tudásban le vagyok maradva hozzájuk képest. Ezt próbálom folyamatos önképzéssel behozni. De még 80 évesen is szívesen fogom ezt a szakmát tanulni!
Ezeket a kimaradt tudásmorzsákat honnan pótlod?
Tavaly elvégeztem egy aranyműves képzést, ahol a hagyományos ékszertípusokat tanultuk megcsinálni, emellett autodidakta módon igyekszem tanulni. De a legtöbb esetben addig kísérletezem, amíg meg nem valósítom az elképzelésemet. Ha itt ülsz egyedül az asztalnál, nincs körülötted más ötvös, akit meg tudsz kérdezni, magadnak kell rájönni a megoldásra. Ha minden kötél szakad, felütök egy szakkönyvet, vagy felhívom a volt tanáromat, aki mindig nagyon segítőkész velem.
Honnan szerzel ötleteket a munkáidhoz?
Nagy hatással van rám a dán és skandináv kultúra, magába tud szippantani az a hangulatvilág. Van is jó néhány tervező, akit követek, a fotósorozataikat szoktam időről időre megnézni. A másik inspirációs forrásom a város, ahol élek. Imádok Budapest utcáin sétálni és a homlokzatokat, az apró részleteket felfedezni, lenyűgöznek az épületek. De a házakon túl is, ha felnézek az égre, olyan elemeket, formációkat látok, amiket később újragondolok az ékszerek tervezésekor. Például a legelső kollekcióm a bolygókról szólt.
Le tudod írni a legboldogabb pillanatod a munkádban?
Most majdnem azt mondtam, hogy amikor hazamegyek (nevet). De ez csak vicc! Amikor a saját kollekciómat készíthetem, amikor azt csinálhatom, ami belőlem jön, teljes extázisba tudok kerülni. Nincsenek határok, nincsen senki, aki befolyásolna. Ezt élvezem a leginkább. Nyilván a karikagyűrűkbe is beleteszem ugyanúgy magamat, de ott van egy vagy két plusz ember, aki elmondja, hogy mit szeretne.
Mit javasolsz azoknak, akik nem találják az örömüket a jelenlegi állásukban, és megvalósítanák a gyerekkori álmukat?
Nagy adag elhatározás, és még annál is több munka. Nem tartanék itt, ha nem áldoztam volna fel rengeteg időmet, munka után éjfélig a kitartóan dolgozva a műhelyben, másfél éven keresztül, nap mint nap. Ha tudod, mivel szeretnél foglalkozni, akkor rengeteg energiád fog felszabadulni menet közben ahhoz, hogy ezen az úton végig tudj menni.
