A boldogság nézőpont kérdése

Németh Péter – harcművészet edző

Egy sikeres, felívelő karrier az online marketing és webdesign világában, amit a dotkomlufi kipukkanása derékba tört. Majdnem az embert is.
Hogyan lehet egy ilyen veszteséget életünk lehetőségévé átfordítani és megtalálni az igazi szenvedélyünket? Németh Péter sztorija.

Péter 6 éves kora óta foglalkozik harcművészettel. Ott volt a hazai internet születésénél, grafikai tervezéssel és online marketinggel foglalkozott felsővezetőként. A dotkom lufi kipukkanása a Carnation marketing igazgatói széke után már a saját cégében érte, minden összeomlott körülötte. Ez a trauma segített rátalálni az igazi szenvedélyére. Közel 20 éve főállásban személyi edzéseket tart, a Fülöp-szigeteki, maláj és indonéz harcművészetek több irányzatát oktatja a saját iskolájában, a 11Mesterben. Mellette vállalati tréningeket, csapatépítőket is szervez, coachként menedzsereknek segít, és rendszeres előadó a Kürt Akadémián is.

Nagyon színes fiatalkorod volt. Ahogy olvastam, voltál műtősfiú, ipari alpinista és postás is. Hogyan lettél online marketinges?

Egyszerre van reál és művészi érdeklődésem is, és miközben fiatalon munkáról munkára váltottam, sikerült rátalálnom a festészetre. 1988 körül, épp egy festőművész mellett tanulva és dolgozva találkoztam először a számítógépekkel. Azonnal megtetszettek, éjjel-nappal rajzoltam a gépen, és mellette hobbiként elkezdtem programozni is. Később, egy szerencsés fordulatnak köszönhetően bekerültem a szárnyait bontogató internetszolgáltatói szektorba. Mai szemmel furcsának tűnik, de akkoriban nem voltak még internetezők, csak programozók, akik ftp-n keresztül használták a hálózatot. Nem voltak honlapok, azt sem tudtuk, hogyan fognak a weboldalak majd kinézni. De az is egy talány volt, hogy ki fogja használni, kinek lehet majd ezt eladni, lakossági és üzleti felhasználás egyáltalán nem létezett még. Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztam eleinte grafikusként, majd tanácsadóként az Odinnetnél és később más internetszolgáltatóknál (Alarmix, Iris, Euroweb). Igazi pionír hangulat jellemezte ezeket az éveket, ugrás volt az ismeretlenbe, kreatívak és bátrak voltunk. Egy idő után már saját csapatot irányítottam, és a Carnationbe már felsővezetőként kerültem ’97-ben. Internet stratégiát alkottunk nagy cégeknek, majd ezen a vonalon saját vállalkozást is alapítottam.

Ez a szép időszak mégis véget ért. ’99-ben, a dotkomlufi kidurranásakor összeomlott a céged, és a korábbi álmaid is szertefoszlottak.

Mélypontra kerültem, végig kellett gondolnom, hogy merre tovább. Fel lehetett volna mindent még egyszer építeni grafikusként, webdesignerként, de nem akartam. Azt láttam, hogy a szoftverek kétévente lecserélődnek.

Ahhoz, hogy képben maradj, mindig rohanni kell a dolgokkal, épp csak megtanulod az újat, és már el is felejtheted a korábbit.

Hiába fektetsz bele rengeteg energiát, folyamatosan elavul a tudásod. Ráadásul akkor voltam 30 éves, épp családalapítás előtt álltam, miközben olyanokkal kellene versenyeznem, akik épp az egyetemről esnek ki, és éjjel-nappal ezzel foglalkoznak. A másik lehetőség az lett volna, hogy elmegyek menedzsernek, art directornak, ahol csapatot vezetek. Viszont a korábbi munkáim során láttam, hogy nem erre születtem. Miután egyik irányt sem éreztem magaménak, teljesen a gödör aljára kerültem. Összeroppantam fizikailag, egy hétig ki sem keltem az ágyból.

Felmerült benned, hogy visszatérj az alapokhoz?

Visszamehettem volna festőnek is, de azt láttam, hogy ők csak a haláluk után keresnek pénzt. Ez a gyerekeimnek jó lett volna, de addig is meg kell élni valamiből. (nevet)

A három lehetőség közül egyiket sem választottad. Mikor sikerült döntened a kiútról?

Azon gondolkoztam, ott, a gödör mélyén, hogy milyen adottságom van egyáltalán? Mihez értek még?
Máig emlékszem arra a pillanatra, amikor megcsillant a fény az alagút végén. Szó szerint megkérdeztem magamtól:
-Péter, ha gazdag lennél, mit csinálnál?
-Kungfuznék!
-Akkor kungfuzz! Csináld annyira jól, hogy ebből meg lehessen élni!

A harcművészet kétezer éve nem változik, erre az állandóságra lehet építeni, nincs ugyanaz a mókuskerék, mint a számítógépek világában. Nem avul el, amit tegnap megtanultál, fel lehet használni holnap is. Sőt, itt mindig magadat műveled, fejleszted, nem a számítógépem vagy a weboldalam lesz jobb.

Érthető a választás, hiszen ez volt a szenvedélyed. Miért nem merült fel mégis korábban?

Hatéves korom óta foglalkoztam harcművészettel, de sosem fordult meg bennem, hogy ebből éljek meg. Az edzés mindig más kategóriát jelentett számomra, a stressz levezetéséről, a bunyóról szólt.

Egyszóval Münchausen báróhoz hasonlóan kihúztad magadat a problémából. Mit szólt a döntéshez a feleséged?

A feleségem végig aggódott, de hagyta, hogy rátaláljak az utamra. Nagyon hálás vagyok neki ezért, hiszen amikor megkértem a kezét, akkor egy viszonylag gazdag ember voltam, amikor összeházasodtunk, akkor már egy szegény diák.

És benned volt félelem, vagy aggódás a váltással kapcsolatban?

Annyira a gödör alján voltam minden tekintetben, hogy innen bármerre elindulni már csak jobb lehetett.

Megérkezett a válasz, hogy kungfu. Hogyan mentél tovább?

Nem foglalkoztam semmivel, csak lementem az edzőterembe. Nem volt üzleti tervem, mert azzal a szemlélettel léptem be, hogy már gazdag vagyok. Az volt a szerencsém, hogy egyrészt többféle harcművészettel foglalkoztam, másrészt felismertem, hogy miközben lenne igény személyi edzésre, még senki sem nyújtja ezt a szolgáltatást.
Az első két év nagyon keserves volt, utána már kezdett kirajzolódni a megoldás. Összességében el kellett telnie négy évnek ahhoz, hogy kitaláljam a működőképes üzleti modellt, utána további négynek, hogy pénzt is hozzon. Csak az utóbbi nyolc évben van az, hogy a korábbi, tanácsadói életszínvonalat el tudtam érni.

Miből tudtad eltartani a családodat a kezdeti szűk évek alatt?

Inkább a feleségem tartott el bennünket. A korábbi megtakarításainkból éltünk, egy-egy kisebb megbízásból, például arculattervezésből volt némi bevételem.

Nem gondoltál arra, hogy mégis vissza kellene menni, hiszen a családod nélkülöz?

Szerencsére a feleségem és gyerekem türelmesen viselték a nehézségeket, de többször megfordult bennem, hogy visszamegyek. Volt, hogy beálltam volna egy kis stúdióba grafikusnak, amikor épp hívott valaki, hogy legyek a személyi edzője. A nehéz pillanatokban mindig volt egy kis reménysugár.

Mikor indult el jobban az üzlet?

Felismertem azt, hogy bármennyire jól tanítok, a marketingre igenis szükségem van. Ha jól akarom csinálni, meg szeretnék élni belőle, akkor minőségi ugrást kell tennem. Amikor pályát váltottam, akkor mindent magam mögött hagytam, de rájöttem, hogy valójában csak a taposómalom jellegtől csömörlöttem meg. A marketingnek továbbra is van értéke, és értek is hozzá. Így elkezdtem a saját termékemet népszerűsíteni.

Hogyan szereztél tanítványokat?

Megfigyeltem azt, hogy ezek az iskolák, edzőtermek általában egyféle ágat oktatnak, és mivel sok hasonló van a városban, a közelben lakók járnak oda. Ezért minden edzés után módszeresen jártam a környéket és plakátoltam. Abban próbáltam kiemelkedni, hogy én nem csak egyféle rendszert tanítottam, így hozzám távolabbról is jöttek tanulni vágyók.
Később a vállalati megbízásokat úgy kaptam, hogy a személyi edzésekre járók ajánlottak be a cégükhöz, hogy tartsak ott is tréninget. Kürti Tommal nagyon régóta barátok vagyunk, és ő hívott a Kürt Akadémiára, hogy a kurzusaikon előadjak.

Milyen nehézségekkel néztél szembe az induláskor?

Nem volt előttem senki, akitől pontosan meg tudtam volna tanulni, hogyan kell jó személyi edzőnek lenni. Így kész megoldások használata helyett többet kellett kísérleteznem, de a végére megtaláltam a megoldást, igaz, hogy hosszabb idő alatt. Kellettek az elrontott próbálkozások, a rengeteg tanulás nekem is.
Erről eszembe jut egy kínai monda. Egyik nap a császár fülébe jut, hogy van egy festő, aki nagyon szép munkákat csinál. Felkeresi, és rendel tőle egy kakast. „Jó, jöjjön vissza két hónap múlva és egy zsák aranyat is hozzon”-mondja a művész. Visszajön az uralkodó két hónap múlva, és kérdezi, hogy hol a kész mű? Elővesz a festő egy üres lapot, egy mozdulattal egy gyönyörű kakast fest. Erre a császár felhorkan: két hónap várattál arra, amit ott is meg tudtál volna csinálni? Mire a művész beviszi a császárt a kunyhójába, ahol körbe-körbe csak kakasrajzok lógnak. „Kellett az a két hónap”.

A hosszú tanulás után végül miben lett egyedi a modelled?

Ma már az edzést önismerettel, coachinggal együtt tudom tartani. Sokan nem tudják megfogalmazni, miért kerültek ide, nekem ezt kell felderítenem, hogy mi az ő célja, mik a gátjai. Hiszen a harcművészet egy olyan eszköz, amivel meg tudod figyelni, meg tudod érteni és változtatni önmagadat. Tükröt tartok elé, nagyon pici rezdülésekből látom, hogy mit gondol, mik a gátjai. Ez a figyelem, amit nálam kap, ez a kuriózum. A képzésnek az egyik része a harcról, a bunyóról szól, a másik része pedig arról, hogyan lehet győzni.

Előfordult később még olyan pillanat, amikor azt érezted, hogy elbukhatsz?

A siker vagy boldogság nem statikus. Folyamatos figyelmet igényel fenntartani az egyensúlyt vagy megkeresni egy új nézőpontot. Jó példa erre az, amikor elvesztettem az előző edzőtermemet. A Mester utcában volt, kezdtek nagyon jól beindulni a dolgok. De a tulajdonos váratlanul eladta a fejem fölül az ingatlant és azonnal el kellett költöznöm. Emlékszem, hogy görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem magam, mintha szögesdrótokkal lennék körbetekerve. Bezártak, de mégis mennem kellene. Három napig gondolkoztam azon, hogy mi ebben a jó számomra?

Addig kerestem a pozitív nézőpontot, amíg egyszer csak megtaláltam: hiszen ezzel a kényszerlépéssel az egész világ nyitva áll előttem!

Én mondhatom meg, hogyan legyen tovább. Csak magánedzést fogok tartani Budán? Vagy kibérelek egy nagy tornacsarnokot, és sok embert tanítok? Bármi lehet! Hirtelen a bezártság egy lehetőséggé nyílt ki.

Mi a legboldogabb pillanatod a munkában?

Számomra ez az egész jelenti a boldogságot, mert ez a terem a gyerekszobám, ahova mindennap örömmel jövök be. De talán a legtöbb erőt az adja, ha valaki elé tükröt tartva, vagy a tabuk feszegetésével el tudok jutni odáig, hogy „aha” élménye legyen saját magával kapcsolatban. Van, hogy ilyenkor döbbent csend a válasz, van, hogy hosszan zokognak. Az éltet, hogy közelebb tudjanak kerülni a tanítványaim önmagukhoz, tisztábban lássák a saját mechanizmusaikat, jobban tudják ezeket kihasználni, legyen szó akár magánéletről, akár karrierváltásról. Hihetetlen erőt ad, ha valakit ráébreszthetek arra, hogy van lehetősége változtatni a beidegződésein, a világra adott korábbi reakcióin.

Milyen tanácsot adnál olyan embernek, aki érzi, hogy mást csinálna, de nem mer belevágni?

Azt elismerem, hogy nem könnyű váltani, mert amíg nincsen nyomás, addig nem fogod meglépni. Hiszen ha megvan a napi 8 órás munkád, és ezt feladod, akkor hirtelen 2 évig nem lesz semmi bevételed, és valószínűleg vissza fogsz menni. Ha viszont van egy törés az életedben, akkor egy pillanatra lesz egy légüres tér, ahol lehetőséged van az irányváltásra. Mindegy mit választasz, törekedj arra, hogy a világon a legjobb legyél benne. És ne feledd: az életed értékes, csak olyan dolgot csinálj, ami boldoggá tesz.