Krajcsó Nelli – a Slow Budapest alapítója, mindfulness tréner
A saját életmódján szeretett volna változtatni, de közben a kiegyensúlyozott életforma budapesti nagykövetévé vált. Tréningjeivel, előadásaival már több ezer embert inspirált a tudatosabb életre.
Nelli már gyerekkora óta pörgős életmódot élt, felnőttként pedig a kommunikációs szakmában folytatta a túlhajszolt mindennapokat. Viszonylag hamar, 26 évesen eljutott oda, hogy a stressz tüneteitől naponta szenvedett. Ebben az időszakban olvasott az Olaszországból induló slow mozgalomról. Miközben maradt a munkahelyén, apró változtatásokkal igyekezett tudatosabb szemléletet behozni először csak a saját mindennapjaiba. 2012-ben aztán TED előadóként kiállt a nyilvánosság elé. Ennek hatására egy társával közösen elindították a Slow Budapest mozgalmat, ahol a felgyorsult életünk okaival, következményeivel és lassítás lehetőségeivel foglalkoznak. Egy évvel a Slow Budapest elindulását követően kilépett a munkahelyéről, és főállású slow lett. A mozgalom keretein belül előadásokat tart, a csapatával eseményeket szervez, termékeket ad ki, melyek közül az eddigi legismertebb az anti-határidőnapló. A túlhajszoltságot újfent megélve talált rá Nelli a mindfulnessre, mint a meditáció vallásmentes formájára és a stresszcsökkentés tudatos módjára. A tréneri képesítést megszerezve azóta is rendszeresen tart tanfolyamokat, és a közben céggé alakult Slow Budapestet ügyvezetőként továbbra is menedzseli. Nincsen okostelefonja, autó vagy BKV helyett, ha lehet, biciklizik és gyalogol, szabadidejében jógázik és meditál.
Már fiatalon érezted a gyors tempó árnyoldalát, a túlhajszoltság káros következményeit. Hogyan jutottál el ilyen korán idáig?
A külső tényezők – rengeteg túlóra és rossz munkahelyi légkör mellett – ez nyilván belőlem is fakadt. Nem tudtam kezelni a stresszt, önismeretről, lelki és testi egyensúlyról semmit sem tudtam. Fogalmam sem volt arról, hogy amit tapasztalok az vajon szorongás-e, hogyan lehet kezelni. Nem kaptam segítséget a munkahelyemen sem, mert a főnökeim ugyanebben a mókuskerékben szenvedtek. Az első munkahelyemen másfél év után kiégtem, és nem láttam más megoldást, mint felmondani, és fél év pihenőre menni. Miután meggyógyultam, és újból pályázni kezdtem, már tudatosan figyeltem arra a jelentkezéskor, hogy milyen lehet az adott cégnél a hangulat.
Az új munkahely mennyiben jelentett megoldást?
Az új állásomban már kiegyensúlyozottabb volt a terhelés, de mivel a stresszt nem tanultam meg kezelni, csak a külső tényezőkön próbáltam változtatni, újból előjöttek a korábbi fizikai és lelki tüneteim. Ekkor kezdtem el tudatosan azzal foglalkozni, hogy én mit tehetek a saját boldogságomért. Így találtam rá a slow mozgalomra mint lehetséges kiútra.
Mit jelentett ez Rád nézve?
A slow szemlélet hatására elkezdtem jobban odafigyelni magamra, felelősséget vállalni az életemért. Sok apró változást hozott ez az életben – innentől például rendszeresen reggeliztem, az ebédemet már nem a számítógépem billentyűzete felett ettem meg, és a céges levelezésemet sem néztem munkaidőn kívül. Fontos volt az is, hogy a szabadidőmben újból kijártam a természetbe.
Hogyan fogadta a pörgős munkahelyi környezeted a lelassulást?
Ők annyit érzékeltek az én életmódváltásomból, hogy kiegyensúlyozottabb vagyok, több ötletem van, többet nevetek, és ezt nagyon pozitívan vették. De azt csak a családom és a barátaim tudták, hogy ez miért van, a kollégáimnak nem jelentettem be, hogy mostantól lelassulok. A munkatársaim legfeljebb annyi újdonságot tapasztaltak velem kapcsolatban, hogy biciklivel kezdtem járni. Később, a mozgalom kapcsán elég gyorsan ismert lettem, és így már ők is tudtak a változás hátteréről.
Sokan, amikor rádöbbennek, hogy az egészségükre megy a túlhajszolt munka, mindent hátrahagyva kilépnek, akár még vidékre is elköltöznek. Te miért nem szálltál ki, miért maradtál a korábbi állásodban?
Alapvetően nem hiszek abban a megközelítésben, hogy a boldogság megtalálásához fel kell forgatnod az életedet, hiszen kötődünk a megszokott dolgokhoz. Szerettem ott dolgozni, a kollégáim közül sokan a barátaim voltak, jól kerestem, ezért olyan megoldásra törekedtem, hogy ne kelljen otthagyni a munkámat és a budapesti életet, amit nagyon élveztem.
A slow filozófia segített rámutatni, hogy nem a körülményeket, hanem a saját hozzáállásomat és szokásaimat kell és lehet elsősorban megváltoztatni.
A Slow Budapesttel is azt képviseljük, hogy a mindennapokban próbáljuk az egyensúlyt megtalálni. Nagyon romantikus dolog csak úgy kiugrani és digitális nomáddá válni, de a legtöbb ember számára ez nem járható út, mert családjuk van, gyerekük van, akiért felelősséggel tartoznak.
Ehhez képest nem sokkal később mégis karriert váltottál. Hogyan lett a saját életed egyensúlyba hozásából mozgalom?
Amikor elkezdtem a slow életmód szerint élni, olyan nagy megnyugvást hozott, hogy rátaláltam az évek óta gyötrő gyorsaság megoldására, hogy el akartam mondani mindenkinek. Számos kreatív közösségbe, klubestre mentem el, és ahogy erről meséltem, mindenki nagyon lelkes volt, biztattak, hogy ezt csináljam meg nagyban is. Így elindítottam a Slow Budapestet, mint egy kommunikációs projektet, ami a lelassult életformáról szól. Fogalmam sem volt róla, hogy hova fut ki, csak az a küldetéstudat volt bennem, hogy felhívjam az emberek figyelmét a lassítás szükségére.
Idővel egyre többen lettünk, csatlakoztak önkéntesek és elhívtak előadásokra, illetve mi is szerveztünk rendezvényeket. A fordulópont 2012 őszén a TED konferencián adott beszédem volt, aminek köszönhetően nagyon sok médiamegjelenésünk lett. Csak kapkodtam fejem, és azt vettem észre, hogy lett egy második főállásom. Ha hazaértem munkából, esténként és hétvégén a Slow Budapesttel foglalkoztam, ez nagyon fárasztó volt. Rádöbbentem, hogy hiába beszélek a lassításról, a mozgalom sikere mégis begyorsított.
Végül a váltáshoz az adta meg a lehetőséget, hogy 2013 nyarán a támogatói körben felajánlottak egy hasonló állást, mint a reklámügynökségnél volt, azzal az előnnyel, hogy nem kellett állandóan az irodában ülnöm, hanem foglalkozhattam napközben is a saját projektemmel. Ugyanakkor csak negyedannyi fizetést kaptam, visszakerültem a minimálbér szintjére.
Hogyan élted meg ezt az anyagi visszalépést?
Annyira szabadnak éreztem magam attól, hogy ott lehet hagyni a 9-től 5-ig munkát, és hogy a saját projektemmel foglalkozhatok, amiben hiszek, hogy ez felülírta a pénzbeli visszalépést. Számomra nagyon fontos a szabadság, végre azokkal tudtam találkozni, akikkel én szerettem volna, élvezhettem délután kettőkor a napsütést. Vitt előre a lelkesedés, és mivel a mozgalmat nem a pénzért csináltam, az anyagiakat nem éreztem meghatározónak akkor. A visszaesett fizetésemet ellensúlyozandó, elkezdtem azon gondolkozni, hogyan tudnám csökkenteni a költségeimet. Nagyon sok mindenből le tudtam faragni, a váltás után évekig az élelmiszereken kívül mást – például ruhát vagy könyveket – nem is vettem.
Fél évvel később el kellett jönnöd erről a munkahelyről, miközben a Slowból nem volt bevételed. Fizetés nélkül hogyan tudtál megélni?
Másfél évig gyakorlatilag alig volt bevételem, a barátom és a családom támogattak. Mivel nem voltak megtakarításaim, pénzes befektetőim, minden erőmmel azon voltam, hogy olyan terméket vagy szolgáltatást hozzak létre, amire lesz kereslet és pénzhez juttat. Nagyon sok ötletem volt, amit hajtottam, de egy idő után már egyre több feszültséggel álltam hozzá.
Nem merült fel Benned menet közben, hogy újból elhelyezkedj egy cégnél?
Persze, végig ott volt bennem, hogy visszamenjek, hiszen annak ellenére, hogy egyre népszerűbbek voltunk az emberek körében a projektjeinkkel, és a publikus profilomon minden csillogónak tűnt, közben otthon tele voltam egzisztenciális szorongással és kételyekkel.
Ezért folyamatosan szigorú határokat, célokat tűztem magam elé és mindig érkeztek biztató jelek, amik a kitartásomat táplálták. Az anyagi biztonság eléréséhez vezető úton két fontos mérföldkő volt. Az első, hogy rátaláltunk egy olyan termékre, ami jelentősebb bevételt tudott hozni, ez volt az anti-határidőnapló. A második annak felismerése, hogy az egyesületi forma miatt hiába jött bármennyi bevételem előadásokból és egyéb munkákból, az nem jutott el hozzám. Ezt sajnos belülről nem láttam, kellett hozzá a barátom ösztönzése, hogy egy kft-vé alakuljunk. Ennek köszönhetően két év után először, 2015 őszén már tudtam magamnak fizetést adni.
Kezdtél egyenesbe jönni anyagilag, honnan jött az, hogy meditációs tréner legyél?
Miután 2014-ben megjelent az első naplónk, végtelenül elfáradtam. Rádöbbentem, hogy hiába hagytam ott a reklámszakmát,
hiába találtam egy szívemhez közel álló hivatást, amivel tudok azonosulni, az erős érzelmi bevonódás miatt mégsem tudok hatékonyan lelassítani, és emiatt rövidtávon ismét ki fogok égni.
Korábban a rutinjaim megváltoztatásával egy szintig el tudtam jutni, de mégis egyre többször adódtak olyan helyzetek, ahol nem tudtam a stresszt megfelelően kezelni. Terapeutára, önismereti tréningre nem volt pénzem, de hallottam, hogy a meditáció segíthet, így kipróbáltam. A rendszeres meditáció segített kikapcsolni, és ekkor már hallottam egy vallásmentes formájáról, a mindfulnessről is. Megfogalmaztam, hogy ezt szeretném megtanulni és alkalmazni a mindennapjaimban.
Miért éppen a mindfulnessre esett a választásod?
Elkezdhettem volna fafaragással is foglalkozni, de az szakmailag nem kapcsolódna annyira a mozgalomhoz. Vagy ugyanúgy belekezdhettem volna coachképzésbe is, viszont ott nagy versennyel kellett volna megküzdenem. A mindfulness személyesen fontossá vált az életemben, amit mindennap gyakorolok azóta is, és a témában megtanultakkal olyan tudás szereztem, amit más projektjeinkben is fel tudtam használni, közben pedig én lettem az egyik első női mindfulness tréner Magyarországon.
Ezek szerint a mindfulnessre már az elejétől lehetséges hivatásként tekintettél?
Meghatározó volt számomra, hogy az előző másfél évben gyakorlatilag semmi bevételem nem volt, ezért szerettem volna stabilitást hozni az életembe. Másrészről, ahogyan mondtam, ez is egy olyan dolog lett az életemben, amiben 100%-osan hittem, csináltam, és szerettem volna képviselni a mindful szemléletet itthon is, minél több embert segíteni általa. Mielőtt belevágtam a képzésbe, már láttam, hogy nagy érdeklődés van iránta és a Slow Budapesten keresztül nagyon sok potenciális vevőt elérhetek.
Most, hogy már két állásod van, hogyan tartod meg a slow életformát?
A mindfulnessnek köszönhetően sokkal intenzívebben, mélyebben tudok dolgozni úgy, hogy kevésbé fáraszt, mert jobban tudom kezelni a stresszt. Ezzel együtt a munka össze tud torlódni, de ez belefér, hogy ilyen előforduljon, hiszen – ahogy az én történetemben is látható – a lassítás nem arról szól, hogy egyszer megtettük és elértük az ideális állapotot, hanem egy folyamatos egyensúlykeresést jelent.
Az egyik oldalon öt éve a komfortzónámon kívül vagyok, állandóan új dolgokat kell megtanulni, kitalálni, ezért a másik oldalon nagyon tudatosnak kell lennem, hogy ne égessem ki magam. Ez a felismerés vezetett oda, hogy a tréningekre való egyre nagyobb kereslet miatt a Slow Budapestben már sokkal kevesebbet dolgozom, mint korábban. Építettem egy csapatot, akik a munka nagy részét viszik.
Az egyensúly megteremtéséhez megengedem magamnak, hogy órákon át nem veszem fel a telefont, ha valamiben benne vagyok, nem problémázom azon, hogy ha fáradt vagyok, akár délután 3-kor elmenjek aludni, vagy csak 11-kor kezdjek el dolgozni. Hétvégenként általában nem vagyok online, nincs okostelefonom se, viszont rendszeresen sportolok, meditálok és a sok időt töltök a családdal.
Nem zavar az, hogy ennyire offline vagy és lemaradhatsz valamiről?
Egyáltalán nem érzem így, van például laptopom, amikor kell, online tudok lenni. Az okostelefon viszont nem hiányzik. Mert mit is csinálsz rajta? Vagy egy chat üzenet jön, de azt meg tudom este is válaszolni, vagy egy komolyabb email, de arra meg nem tudok összetett választ írni a telefonon keresztül.
Nincs olyan dolog, ami nem várhatna pár órát. Ha valami nagyon fontos dolog van, akkor felhívnak.
Azt az elvárást csak mi képzeljük magunknak, hogy azonnal kell válaszolnunk. Én így tartom a határaim, különben egész nap nem tudnék dolgozni. De ez a másik félnek is előnyös, hiszen így összeszedettebb választ kap a kérdésére.
Eredetileg nem készültél váltani. Volt-e félelmed akkor, amikor kiléptél a munkahelyedről?
Amikor a TED előadásom után felmerült bennem, hogy a Slow Budapesttel foglalkoznék teljes munkaidőben, felírtam magamnak, hogy mitől félek a váltással kapcsolatban, és vajon mi lehet rá a megoldás. Ilyen volt például az, hogy mit tegyek, ha nem lesz bevételem, hogyan tudok költséget csökkenteni. De volt olyan félelmem is, hogy az akkori jó munkatársi közeget elveszítve magányos leszek. Olyan válaszokat igyekeztem adni, amik racionálisak és nem félelemvezéreltek. Nem foglalkoztam vele később tudatosan, de végig a tudatalattimban voltak ezek a megoldások. Amikor később, már a mozgalomban dolgozva rápillantottam a lapra, rájöttem, hogy minden kérdésem megválaszolódott.
Visszagondolva, milyen nehézséggel néztél szembe a karrierváltásod során?
Felismerni, hogy nem önzőség elvenni azt, amiért megdolgoztam. Korábban már említettem, hogy az egyesületi formában nem tudtam magamnak fizetést adni, akármennyire is keményen dolgoztam. A többiek ugyanakkor, akik önkéntesek voltak, kevesebb energiát tettek bele, és volt más munkából bevételük, nem is akartak ebből megélni. Mégis éveken át ragaszkodtam ahhoz az elképzeléshez, hogy mi egy csapat vagyunk, egyenlően osszuk el a bevételt. Csak a barátom unszolására láttam be, hogy ezen változtatnom kell, és ezzel nem fogom a mozgalom céljait elárulni.
Hova szeretnél eljutni? Saját magad vagy a mozgalom felé van-e célod?
Korábban erős volt a vágyam, meg akartam mutatni a külvilágnak, hogy mit tudok elérni, bizonyítási és megfelelési kényszerem volt. De a siker számomra most az, hogy megtartsam az egyensúlyt és élvezzem az életem. Rájöttem, hogy ezért többet kell foglalkoznom a családommal. Persze szeretném, ha a csapatom olyan ötleteket, projekteket tudna hozni, ami bevételi forrást is jelent, de nem akarok ezen izzadni, ha nem muszáj. Ha nem stresszből, erőből dolgozol, akkor lesz időd értéket teremteni.
Milyen tanácsot adnál egy olyan embernek, aki nem érzi jól magát a munkahelyén, de fél váltani?
Nagyon hiszek abban, hogy dolgoznunk kell önmagunkon, nem lehet várni a sült galambot. Az én tapasztalataim szerint az önismeret ad támpontot abban, hogy rájöjjünk, mitől félünk, tényleg valós-e ez a félelem, mik a korlátaink. Az önismeret ezen felül segít abban, hogy észrevegyük, mik azok az üres vágyak, amiket jobb elengedni. És van, amikor jobb, ha meghagyjuk a szenvedélyünket a hobbinknak, nem biztos, hogy érdemes megcsinálnunk nagyban, mert rengeteg időbe és pénzbe kerülne. Ha pedig úgy döntünk, hogy megcsináljuk, akkor kezdjük kicsiben, olyan témában, ami nem igényel nagy pénzbefektetést, így kisebb a lehetséges veszteségünk is.
A sikerhez vezető úton bele fogunk futni bukkanókba, vagy egy mély gödörbe, ezt el kell fogadnunk. Csak úgy tudunk túljutni rajta, ha hiszünk abban, amit csinálunk, mert ez a személyes motiváció lendíthet át bármely nehéz pillanaton.
