Horváth Alex – Angloville
Hogyan talált rá egy sikeres stratégiai tanácsadó a saját útjára és kapta meg az inspirációt egy bentlakásos nyelvi táborokat szervező cégtől? Bemutatkozik Horváth Alex, aki az Angloville-t Magyarországra bevezette.
Horváth Alex a budapesti Corvinus Egyetem elvégzését követően 8 évig volt stratégiai tanácsadó, projektmenedzser a CEMI tanácsadócégnél és a MasterCardnál, közte MBA-t szerzett a chicagói Kellogg School of Management képzésén az Egyesült Államokban.
2014-ben érezte, hogy mással szeretne foglalkozni, és egy coach bevonásával talált rá a saját útjára. Ezután aktívan elkezdett lehetőségeket keresni, és végül Berlinben látta az Angloville lengyel alapítóit (Michal Zak, Michal Kelles-Krauz) prezentálni, akik nemzetközi terjeszkedéshez kerestek partnert.
Az Angloville olyan egyhetes nyelvi táborokat szervez gyerekeknek és felnőtteknek is, ahol külföldre utazás nélkül élheti át a tanuló az angol anyanyelvi környezetet. A táborok ideje alatt minden résztvevő angolul beszél egymással – még az órákon kívül is – ezzel elősegítve a nyelv folyamatos gyakorlását, és lebontja a nyelvtani precizitás miatti félelmeket.
A találkozó 2014-ben történt, az azóta eltelt 3 év alatt Alex az Angloville-t sikeresen bevezette a magyar piacra, felépített egy csapatot, és román és cseh után, idéntől már a francia és az olasz piacralépést is segíti.
Sikeresnek érezted magadat a korábbi munkahelyeiden?
Már az egyetem alatt csatlakoztam a CEMI-hez, ami nagy dolog volt. Fiatalon komplex helyzetekbe, döntésekbe kerültem, fontos emberekkel, vezetőkkel, pl. miniszterrel találkoztam. Nagyon motiváló élmény volt, közben egy szoros közösség is kialakult, és elég gyorsan is haladtam felfelé, projektmenedzser lettem. Azt is nagy sikerként éltem meg, hogy a számtalan jelentkezőből felvettek a Northwestern University Kellogg School of Management MBA képzésére (az egyik legnevesebb MBA képzés az USA-ban). Miután visszajöttem, és elkezdtem a MasterCardnál dolgozni, ott is sikeres voltam a visszajelzések alapján.
Honnan jött a váltás igénye?
A MasterCardnál alakult ki bennem, hogy egyrészt nem szeretnék a bankszektorban hosszabb távon dolgozni, másrészt azt éreztem, hogy nem az enyém, amit építek, tanácsadóként döntést nem hozok, azt sem láttam, hogy kinek lesz valójában jobb egy-egy projekt eredményeként – nem motivált már tovább ez a fajta tanácsadói munka.
Hogyan kezdtél hozzá?
A vállalkozás, a startup már korábban is vonzott, de bizonytalan voltam abban, hogy ez mennyire illik hozzám: csak kívülről szexinek tűnő pályáról van szó, vagy valóban lehetnék jó benne? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljam, tisztázzam magamban, coachhoz fordultam. Egy féléves folyamat eredményeképp eljutottam oda, hogy meghatározzam, mi inspirál, mit szeretek csinálni, mit nem szeretek, mi a trade-off az egyes alternatívák között. Megerősítettem magamban, hogy az a fontos, hogy a sajátomnak érezzem amiért dolgozom, élményt adjon másoknak, értéket teremtsen, és kapcsolatom legyen közben a vevővel, ügyféllel is. A coaching során így megszűntek bennem a kétségek, és befogadóbb lettem a kockázat vállalására, eljutottam oda, hogy nem veszíthetek semmit azzal, ha elkezdem járni a saját utamat.
Párhuzamosan kezdtél új utat keresni, vagy azonnal kiléptél?
A coaching során még dolgoztam, mire véget ért, jeleztem a cégnél, hogy kilépnék. Viszont a helyzet olyan volt, hogy lépcsőzetesen engedtek el, így szerencsémre volt egy fél éves átmeneti időszak, amikor egyre kevesebb projektem volt, de a szabadidőmben már tudtam keresni a lehetőségeket, és meetupokra járni, ötletelni. Viszonylag gyorsan, még a fél éves időszak alatt megismertem a két lengyel srácot.
Mennyire volt nyitott, hogy vállalkozol, vagy alkalmazottként másik munkahely is belefért volna?
A kezdetektől társalapítói modellben gondolkoztam, mert egyedül belevágni túl soknak tűnt, bennem volt a csapatban dolgozás igénye, és azt éreztem, a teljesen önálló induláshoz nincsen kellő tapasztalatom, hiányoznak bizonyos készségeim. Alternatívaként még felmerült, hogy egy startup menedzsmentjében helyezkedem el, ahol szintén részesedést szerzek és ezáltal a saját bizniszemet építem.
Volt saját ötleted? Mennyire volt könnyű elengedni?
Voltak gondolataim, brainstormingoltam a barátaimmal is, de mivel nem volt fő kritérium, hogy saját ötletet valósítsak meg, ezért ezekről nem volt nehéz lemondani.
Nem zavar az, hogy másé az ötlet, és ide becsatlakoztál?
Elsősorban az volt a fontos, hogy higgyek, és lássam az értéket abban, amit csinálok. Másrészt minden országban picit más és más a program, alkalmazkodunk a helyi sajátosságokhoz, tehát a saját ötleteimet, meglátásaimat is belevihettem. A magyar céget pedig én építettem fel, és a nemzetközi terjeszkedés megtervezésében is komoly részem volt, ezáltal az egész céget a sajátomnak is érzem.
Honnan tudtad, hogy működni fog az Angloville Magyarországon?
Lengyelországban már 3 éve működött a cég, amikor találkoztunk, és az ottani tapasztalatok azt mutatták, hogy ez működőképes. Ez a tudat és tanfolyamuk kipróbálása Lengyelországban, a program megismerése, biztonságot adott. De tutibiztos sosincs, jól menő cégek is be tudnak fuccsolni.
Nem féltél, hogy utánadjönnek, lemásolnak?
Sokan próbálkoznak, van egy közeli versenytársunk is itthon, de egyrészt nem olyan egyszerű, másrészt ez egy nagyon szűk, prémium szegmens, amire nagy, tömegoktatásra berendezkedett cégeknek, iskoláknak nem érdemes fókuszálnia.
Milyen nehézségeid voltak? Volt-e előre nem látható akadály?
Már a legelején, amikor megtetszett az ötlet, és elkezdtem vele foglalkozni, kiderült, hogy egy versenytárs pár hónappal előttem elindult ezzel Magyarországon. Összehasonlításképp Lengyelországban a srácok az első két évben egyedüliek voltak a piacon, meg tudtak erősödni, amikorra konkurenciát kaptak.
Emellett a célcsoport megtalálása is nehéz volt – ugye egy szűk, prémium szegmensről van szó – és komoly kihívást jelentett az árazás is. A lengyel üzleti modellhez képest nálunk magasabb az ÁFA és drágábbak a szolgáltatások is, ami költségoldalról jelentős nyomás volt, miközben az árakat rugalmasan nem emelhettem.
Volt, hogy elbizonytalanodtál?
Persze! Amikor az első jelentkező befizetett, ujjongtam, utána viszont hetekig senki sem jött – felmerült bennem, hogy elég jól csinálom-e, mit lehetne jobban tenni. Ugyanakkor az ötletben bíztam, tudtam, hogy sikeres lesz, ez nem volt kérdés.
Kihez tudtál fordulni segítségért?
Az elején elsősorban saját magamra számíthattam, nem volt coachom, mentorom, de a lengyel társaimmal sok mindent megbeszéltünk, fontos volt az ő jelenlétük, segítségük. Ezen túl, igyekeztem bármilyen nehézség, mélypont elérésekor a pozitív dolgokat összeszedni, és azokra koncentrálni. Most már, hogy több országban jelen vagyunk, a többi country managerrel való találkozás is tud egy kölcsönös támogatást jelenteni.
Mi tart most ébren éjszaka? Mi az, amin a legtöbbet kell agyalnod?
Sok ilyen téma van, soroljam? A sales, hogyan lehetne többet eladni, az árazás, a munkaszervezés mind kihívást jelentenek. De az is egy aktuális kérdés, hogy a B2B piac volatilitását hogyan tudom jobban kiegyenlíteni.
Mi az, ami motivál a munkádban? Honnan inspirálódsz?
Megyünk előre, kitűzünk célokat, amiket el is érünk, fejlődünk folyamatosan. Legtöbbet a programokon, a résztvevők között eltöltött (sajnos most már kevés) időből, a kollégákkal való beszélgetésekből, az ügyfelek visszajelzéseiből inspirálódom.
Mire vagy a legbüszkébb a munkáddal kapcsolatban?
Kívülről ránézve, eljutottunk odáig, hogy felépítettünk egy céget, ami valódi értéket, felejthetetlen élményeket ad embereknek, és értékesebbé teszi őket. Személyesen pedig arra vagyok büszke, hogy a coaching alatt kitűzött célokat elértem.
Sikeresnek érzed most magadat? Miben méred a sikert?
A korábbi munkahelyeimnél a siker érzése sokkal inkább egy külső mérőszámból eredt, itt viszont belülről kell jönnie, sokkal kevesebb a külső visszajelzés. Ez egy tanulság számomra is, hogy a csapatomnál tudatosan figyeljek arra, hogy adjak visszajelzéseket folyamatosan. De visszatérve az első kérdésre, összességében igen, sikeresnek érzem magam, mert a kitűzött célt részben elértem, és mert építem a saját vállalkozásomat, járom a saját utamat.
Ha mérleget vonsz, mi az, ami pozitív a mostani munkádban?
Ami az egyik legfontosabb, hogy a motivációs szintem sokkal magasabb – nincs bennem a „mi a fenét keresek itt?” érzés. Azzal foglalkozom, ami szerintem fontos, szabadságom, szabad kezem van a munkámban. Pozitív az is, hogy csapatot tudok építeni, közvetlen kapcsolatot tartok fent az ügyfelekkel, és ami nagyon fontos: valódi változást hozunk az életükbe, segítünk rajtuk.
És mi az, amit hiányolsz a régi időkből?
Az előző munkámban a végefelé nem éreztem erős belső motivációt, viszont így könnyebb volt elengedni is a munkát, elmenni szabadságra, kikapcsolni a hétvégére. Most sokkal erősebb a belső motiváció, hogy csinálnom kell, ez viszont néha stresszel. Nem lehet, nem tudom félretenni 2 hétre sem a céges ügyeket. A másik az anyagi biztonság, amíg a tanácsadói fizetésből éltem, nem kellett figyelnem, mire költök. Az Angloville 3 év után várhatóan idén fog először annyi profitot termelni, hogy alapszinten el tudjon tartani engem is, ne csak a csapatot. Most, ha velem egykorú barátaimmal találkozom, és látom, hogy milyen autót vezetnek, hol laknak, hol tartanak anyagilag, időnként picit frusztrál, de tudom, hogy ez az építkezés időszaka, csak átmeneti állapot. Ilyenkor megerősítem magamban, hogy ez az én utam, az én választásom.
Mit tanácsolsz azoknak, akik dédelgetnek valamilyen álmot egy ötlettel, munkával kapcsolatban, de nem mernek belevágni?
Tudatosítani kell sok dolgot – mi nem tetszik a mostani munkában, mit szeretnél csinálni, mi akadályoz ebben, tudsz-e a jelenlegi helyzeten változtatni? Szerintem azért félnek a legtöbben a váltástól, mert nem tisztázták magukban ezeket a kérdéseket. Én úgy látom, hogy amint megvan egy viszonylag tiszta kép a célokról, az oda vezető úttól, onnantól szinte magától elindul az ember arra, már nem bír megmaradni a korábban tolerált, de egyébként őt ki nem elégítő helyzetben.
