Buza Kriszta – Style Group

Miért indít valaki iparági tapasztalat nélkül reklámügynökséget és hogyan tudja sikeressé tenni az erős versenyben? Buza Kriszta, a Style Communications alapítójának története.

Buza Kriszta közgazdaságtant, üzleti kommunikációt és politológiát is tanult, miközben 6 évig egy tanácsadó cégnél EU-s projektek előkészítésén, lebonyolításán dolgozott.

Miután 28 évesen mélypontra került, tudatosította magában, mi az, ami valóban fontos számára és hosszú távú motivációt ad a munkájához. Otthagyta korábbi munkahelyét és megalapította a stratégiai márkaépítésre és kommunikációra szakosodott reklámügynökségét, a Style Communicationst. Nagyobb ügyfelei közé tartoznak az MVM, a Keler, a Globus is, a csapat mára 8 főből áll.

2015-ben elindította a környezettudatos, design-díjas háztartási eszközöket kínáló Kitchy Design webshopját.  2017-ben társtulajdonosa lett a kifejezetten társadalmi ügyek kampánystratégiájával és kommunikációjával foglalkozó MissionLab ügynökségnek, valamint a most induló, alapvetően külföldi munkákon dolgozó, svájci központú hope & liwingston-nak.  A vállalkozásokat és a projekteket mostanra a frissen alapított Style Group fogja össze.

FINA_51

Politológiát végeztél, hogyan kerültél egy EU-s pályázatokat koordináló céghez projektvezetőnek?

Az egyetem alatt vezettem egy ifjúsági egyesületet a szülőfalunkban, Gyömörén, amivel öt év alatt felpezsdítettük a falusi társasági életet és rendbetettük a környezetünket – strandröplabdapályát csináltunk, gálákat szerveztünk.  Közben rájöttem, hogy iszonyúan inspirál, ha jobbá tehetek valamit.

Ez keltette fel az érdeklődésemet a pályázati tanácsadó munka felé is – regionális, térségi fejlesztési projektekre kerestek embert, és úgy gondoltam, hogy itt a helyem.

Nagy anyagi felelősséggel, milliárdos projekteket menedzseltél az egyetem elvégzése után. Hogyan érezted magad ebben a szerepben?

23 évesen kerültem oda, jóformán kezdőként – de már az első munkanapomon több száz milliós projekteken kellett dolgoznom, azt sem tudtam, hogyan kell ehhez hozzányúlni. Volt rá két hónapom, hogy átlássam és végül megoldottam. Óriási felelősséget és bizalmat kaptam, elképesztő magabiztosságot adott. A további projektjeim egyre nagyobbak és komplexebbek voltak, szépen haladtam felfelé, nagyon sikeresnek éreztem magam, nem láttam lehetetlen feladatot magam előtt.

FINA_280

A fentiek alapján úgy tűnik, hogy nemcsak sikeres voltál, de ahogy fogalmaztál, jobbá is tehetted az emberek életét. Miért szerettél volna mégis váltani?

Igen, abszolút jó és hasznos projekteken dolgoztunk – járóbeteg szakrendelő építésén, roma integráción, csupa olyan dolgon, amiről azt éreztem, hogy ad valamit.

Annyira élveztem ezt a teremtést, és azt, hogy jót csinálunk, hogy csak a munkára fókuszáltam – a magánéletre szinte nem jutott semmi időm. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a családomról nem tudok semmit, és egészségügyi problémáim is lettek.

Ezen felül hiányzott a munkámból a kreativitás, az anyagok, amiket készítettünk, nem voltak azon a szinten, amit elvártam volna magamtól. Úgy gondoltam, hogy képes lennék sokkal magasabb minőségre, de a célközönségünk nem volt vevő rá.

Mindezek hatására kezdtem az érezni, hogy egyre kevésbé motivál az, amit csinálok, elvesztettem az inspirációt.

28 évesen gyakorlatilag kiégtél. Hogyan volt innen tovább?

Korábban már sokat néztem külföldi kreatív szakmai blogokat, elképesztően érdekelt ez a terület, és úgy voltam vele, biztosan itthon is lenne erre fogadóközeg.

De a kezdőlökést az adta meg, hogy egyik este a szüleimnél arról olvastam egy cikket, hogy a stílus kommunikátor lesz az új slágerszakma. Utánanéztem, hogy mi lehet ez és rájöttem, hogy nekem ez tetszik, rögtön kitaláltam, hogy Style Communications néven fog működni. (nevet) De a kezdéshez semmi más nem volt meg.

A Style Communications koncepciója nem volt kiforrott az elején – sokat gondolkoztam azon, hogy a kommunikáció melyik iránya legyen fókuszban. Az első két év útkereséssel telt, kipróbálni mi az, ami működik, mi az, amit szeretek, kikkel tudok jól együtt dolgozni.

Voltak fix dolgok, azt tudtam, hogy bevételt kell hozni, mert nagyon hamar elfogy a tartalékom, és szerettem volna stílusos, nemzetközi minőségben dolgozni. Viszont ezen belül nyitott voltam bármilyen megbízásra. Úgy álltam hozzá, hogy bármi is jön, meg tudom csinálni, vagy összerakom azt a csapatot, aki képes megvalósítani.

Mi volt a szüleid első reakciója?

Támogattak, mint mindig. Már hozzászoktak, hogy néha fejest ugrok a teljesen ismeretlenbe. Persze elsőre mondták, hogy nem vagyok normális, ilyen munkahelyem úgysem lesz többet. (nevet)

Nem féltél attól, hogy igazuk lesz, és egzisztenciálisan visszalépés lesz?

Az elején nagyon bíztam magamban, tudtam, hogy képes vagyok rá – ha más eredményeihez sikerült érdemben hozzájárulnom, akkor magamnak miért ne tudnék? Ha hiszek valamiben, akkor nincs olyan a fejemben, hogy nem lehet.

Teljesen kívülállóként csöppentél bele ebbe az iparágba, nem ismertél senkit. Hogyan kezdtél el ügyfeleket szerezni?

Óriási bizalmam van abban, hogy ha jót akarok csinálni, akkor az élet segít. Tisztában voltam azzal a képességemmel, hogy fel tudok építeni egy csapatot bármilyen projektre. Az volt a feladatom, hogy találjak egy megfelelő projektet. De mivel nem volt saleses tapasztalatom, más megoldást választottam – elkezdtem összejárni, találkozni az ismerőseimmel, mesélni arról, hogy mit szeretnék létrehozni. Miután elindult a híre, jöttek a megkeresések ismeretlenektől, és ismerősöktől is. Itt lényeges volt, hogy az eredeti irányok szerint szelektálni kellett a munkák között, ami a brandingen, kommunikáción, grafikán kívül állt, azt nem vállaltam el.

Az elején nem volt még semmilyen munkád. Milyen referenciát tudtál mutatni magadról?

A referenciáknál sokkal fontosabbnak tartottam, hogy engem vegyenek meg, azt a megkérdőjelezhetetlen elkötelezettséget, amivel az új cég irányában vagyok. Nagyon erősen hittem abban, hogy amit létrehozunk, sikeres lesz, és ez átjött az ügyfeleknek is. Valahol erről szól a sales is, hogy lássa az ügyfél, csomó energiát bele fogok tenni az álma megvalósításába.

Ez a hozzáállás bevált, továbbra is ajánlásra jön minden megbízásunk.

Mennyire volt a váltással párhuzamosan önismereti fejlesztésed, mekkora jelentőséget tulajdonítasz ennek?

Kulcsszerepe van ennek, nagy utat tettem meg az elmúlt 7 évben.

Kezdetben az világos volt, hogy a saját magam ura szeretnék lenni, ne legyen főnök felettem. Ez egyszerűen abból eredt, hogy csak a saját döntéseimért tudok felelősséget vállalni, mások által meghatározott irányba nem tudok jó szívvel beleállni, és a többieket erre motiválni.

Az is az önismeret része volt, hogy már az elején meg tudtam fogalmazni, a márkaépítéssel szeretnék foglalkozni. Ez onnan eredt, hogy tudtam, nekem a komplex projektek, hosszú távú megbízások és a tudatosan felépíthető, kommunikálható értékek jelentenek szakmai kihívást. Üzleti helyzetre lefordítva ehhez a márkaépítés állt legközelebb.

A StyleCommunications sikere sok mindenen múlt, de az alapja az, hogy tudunk szinergiában és kiegyensúlyozottan együtt lenni a csapattal, értjük magunkat, ezáltal könnyebben értjük meg egymást és az ügyfeleket is.

style-629

Ahogy nekem sikerült egy nehéz magánéleti fordulóponton túllendülni és az életet újratervezni, onnantól kezdett a cégem is szárnyalni. Tapasztalati úton ráébredtem, hogy amikor jól érzem magam a bőrömben, akkor a vállalkozásaim is jól működnek és a kollégáim is motiváltak, ezért valódi felelősségem abban áll, hogy jól legyek.

Azzal, hogy kimondtam, hogy nekem mi az utam, milyen vagyok, mi fontos számomra, mi tesz boldoggá, olyan emberekkel tudtam magamat körülvenni, akikkel remekül kiegészítjük egymást, és hihetetlenül pezsgő kultúra alakult ki.  Ebből a fantasztikus érzésből az ügyfél azt látja, hogy itt egy csapat, aki 100%-ban az ő igényeire tud hangolódni.

FINA_576

Kik voltak, akik segítettek ezen az önismereti úton?

Ha arra fókuszálsz, hogy mit csinálj és hogyan legyél jobban, gyakorlatilag minden apróság irányt adhat, de alapvetően a nagy pofonok és a válságok mozdítottak rajtam a legtöbbet. Utólag tudom, hogy a válság áldás. Meg kellett tanulnom azt, hogy az akarás egy bizonyos pontig előnyös csak, de sokszor eljön egy pont, amikor az már nem visz előre. Most már egyre gyorsabban veszem észre, hogy mikor úszok árral szemben és már nem várom meg, míg majdnem megfulladok, hanem már időben irányt váltok.

Továbbá óriási érték, hogy vannak mellettem – nálam idősebb és sok tekintetben tapasztaltabb – mentorok és barátok. Több évnyi keresgélés után megtaláltam Kovács Napier Rozáliát, aki hozzám hasonlóan komplex gondolkodású, coachként nagyon ért engem, bármilyen jellegű üzleti vagy magánéleti témával mentem, mindig előbbre tudtam lépni a kérdései által. Vagy Eszes Lászlónak, aki ügyfelemből lett barátom (a GROW volt vezérigazgatója, T-Systems volt stratégiai igazgatója- szerk), mert nagyon inspiráló vele beszélgetnem önazonos vezetésről, stratégiai tervezésről, enneagramról. És még sorolhatnám. Közhelyesen hangzik, de a körülöttem lévő embereknek lenyűgözően nagy szerepe van abban, hogy idáig jutottam, mert mellettem állnak, inspirálnak és én annyira hálás vagyok ezért.

Korábban említetted, hogy a munkába, célokba vetett hited vezérelt. Mennyiben érzed azt, hogy a szerencsén is múlott a StyleCommunications sikere?

Ha nincs hit, nincs szerencse, ezek kéz a kézben járnak. Nagyon sok irracionális döntést hoztam, amik végül olyan kapcsolatokat hoztak, ahonnan számos megrendelés érkezett. Időnként belefutunk nehéz helyzetekbe, előfordult, hogy arra sem volt fedezetem, hogy a hónap végén ki tudjam fizetni a kollégáimat. Az utolsó pénzünkből fogtuk magunkat és ketten Brigivel (Kovács Brigitta, a StyleCommunications operatív vezetője) kiutaztunk a lisszaboni Web Summitra, ahol számos megrendelést, partneri együttműködést sikerült tető alá hozni, és elképesztően feltöltődve jöttünk vissza. Lehet, hogy kívülről ez irracionálisnak és kockázatosnak hat, de magamban éreztem, hogy ez az egy lehetőségünk van és be fog jönni.

FINA_86

A fentiek alapján úgy tűnik, hogy voltak bőven kihívások. Hogyan vészelted át a nehézségeket?

Nagyon sok sztorink volt… (nevet) Felismertem azt, hogy bármilyen kihívás elé kerülünk, valahogy mindig megoldjuk. Emellett még fontos, hogy megtanultam segítséget kérni másoktól, ha elakadok valamivel. Sokáig azt gondoltam, hogy ciki ezekről beszélni és egyedül kell mindent megoldanom, de később rájöttem, hogy már azzal, ha kimondom hangosan a problémát, és nem őrlődöm, jönnek a lehetőségek.

Visszagondolva, mi az, ami hiányzik a korábbi munkádból?

Összehasonlítva a mostani helyzetemmel több megtakarításom volt. De be kell valljam, nem is érdekel már ez annyira, mert valahogy már másban mérem a sikert. Sokkal nagyobb örömet és hálát okoz az, hogy ilyen csapatom és ilyen életem van.

Létrehoztál egy sikeres ügynökséget, megtaláltad önmagadat, mi a jövő, hova szeretnél eljutni?

Most is csak egy érzés van bennem, hogy hosszú távon mit szeretnék – elérni a korlátok nélküli életet, még többet láthassak a világból, még többet visszaadhassak ebből az ügyfeleknek és a kollégáimnak.

style-445

Mit tudsz tanácsolni azoknak, akiknek van egy munkahelyük, amiből pénzük van, de nem érzik magunkat annyira jól és dédelgetnek egy álmot – hogyan lépjenek tovább?

Ha van egy álmuk, mindenképpen menni kell, csak az útját kell megtervezni. Kezdjenek el az önismerettel foglalkozni, hogy rájöjjenek, milyen karakterük van és ennek függvényében lépjenek. Például ha valaki egy multinál dolgozik, alapvetően kerüli a kockázatokat, nem egy vezető alkat, de van ötlete, akkor neki azt javaslom, hogy ne egyedül csináljon céget, hanem keressen megfelelő partnert hozzá. Az is lényeges, hogy felismerjük, mik azok a korlátok, amik csak a fejünkben léteznek, és mik azok, amikkel a karakterünkből adódóan együtt kell élnünk – muszáj értenünk, hogy működünk.