Bodnár Balázs – Bodnár Méhészet
Újságíróból lett méhész, egyszerre üzletember, született marketinges és technológiai újításokat hoz be az iparágba. Na és bitang jó mézet készít, amit szívesen kiraksz az asztalra.
Bodnár Balázs a tanítói diploma megszerzésével párhuzamosan az IKEA-ban helyezkedett el, majd újságírónak állt. A Magyar Rádió után a Magyar Távirati Irodánál többek között pekingi tudósítóként, hazatérve pedig a Panoráma rovat szerkesztőségében informatikai újságíróként dolgozott 2011-ig. Az MTI-nél töltött utolsó két évben már a váltásra készült, de a médiában leépítések miatt – mivel a méhészkedésből ekkor még nem tudta volna eltartani a családját – visszatért az eredeti szakmájához, és tanító lett. Jelenleg az angol, környezetismeret, ének és matematika oktatása mellett igazi haladó gondolkodásmódban építi tovább a saját családi méhészetét.
Miért szerettél volna méhész lenni? Honnan jött az ötlet?
Nagyon jó gyerekkori élményeim vannak a méhészkedésről – a szomszédunk (Lukács László) már akkoriban is ezzel foglalkozott, szívesen átjártunk hozzá, és kissrácként az is nagyon menő volt, hogy a méhész – mivel ő volt a helyi mozigépész is – mindig bevitt magával a legjobb filmekre.
Ebből a gyerekkori emlékből hogyan lett méhészet?
Az MTI-ben dolgozva egyre nagyobb szükségem volt valami kikapcsolódást nyújtó, természetközeli és aktív hobbira. Azt is éreztem, hogy az újságírás bizonytalan dolog, nem mindig tőlem függ, hogy mennyire leszek sikeres. Emellett egyre többször felmerült bennem, hogy olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami hasznot hajt. Így egyszerre kerestem lehetséges hobbit és jövőbeni megélhetést is.
Ezidőtájt a véletlennek köszönhetően ismét összefutottam a méhész szomszédommal. Épp egy informatikai problémája volt, felajánlottam, hogy segítek neki. Miközben az otthonában voltam, újból megcsapta az orromat a mindent átható mézillat. Beszélgettünk a méhekről és kiderült, hogy nyárra segítségre lenne szüksége. Így beálltam hozzá inasnak, a szakmai irányítást ő vitte, én pedig a fizikai munkát végeztem. Amikor volt egy kis szabadidőm, ott voltam nála, és folyamatosan tanultam. Ő volt a mesterem, és ma is annak tekintem, nagyon sokat köszönhetek neki.
Megláttam a méhészkedésben azt, amit korábban kerestem: egyrészt mindig is szerettem a természetet, a természetközeli dolgokat, másrészt kellően mozgalmas. Harmadrészt hasznot termel és biztos pontot jelent, hiszen bármi is történik a világban, mézre, így méhészre is szükség lesz.
Hogyan mentél ezek után tovább?
Amikor az MTI-ben megtörténtek a leépítések, a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központban tudtam elhelyezkedni, ahol egy éven át nagyon sokat tanulhattam a szakmáról, a méhészet tudományos és gazdasági hátteréről. Az itt megszerzett tudás meghatározó volt a későbbiekben.
Ekkor már tudtam, hogy ez lesz az én utam, készültem az önállósodásra. Így amikor egy év után leváltották a vezetőséget, és ezzel az én szerződéses viszonyom is megszűnt, már saját lábra tudtam állni, befogtam az első méhcsaládot, és tíz kaptárral elkezdtem dolgozni.
Nagy kihívást jelentett, hogy eközben szükségem volt bevételre, a feleségemmel építkezni akartunk és családot alapítani. A méhészkedésből nem tudtam volna még megélni, de az álmomat nem adtam fel, ezért olyan munkát kerestem, ahol időt tudok szakítani erre is. Így lettem tanító. Végülis ez a szakmám, tanítani mindig is szerettem és a régi időkben is a pap és a tanító tartottak méheket. Nem véletlenül, hiszen méhészkedni lehet nyáron, tanítani meg télen.
Korábban említetted, hogy a tanítóképző után azért nem a pályán helyezkedtél el, mert nem lehetett belőle megélni. Hogyan tudott most fő bevételi forrást jelenteni?
Szerencsémre ekkor vezették be a pedagógus-életpályamodellt, és a szakmában akár kétszeresére is emelkedtek fizetések, így egy biztos alapot tudott adni. Tanítani addig fogok, amíg bírom – ha felfut a méhészeti üzlet, akkor már csak hobbiként, mert annyira szeretem ezt a munkát is.
A tanításhoz kapcsolódó távolabbi céljaim között szerepel a méhészet és oktatás összekapcsolása is, egy erdei iskolát szeretnék létrehozni, ahol méhészkedésről, rovarokról tanítanék a gyerekeknek.
Az eseményeket kívülről felgyorsították. Eljöttél volna az állásodból akkor is, ha nincsenek a leépítések? Vagy vitted volna párhuzamosan?
Párhuzamosan biztosan nem vittem volna, legfeljebb 1-2 évig. Nekem mindig szükségem van megújulásra, én is azt vallom, hogy hétévente váltani kell, egy idő után unalmassá, monotonná válik egy adott munka.
Ha jól számolom, jövőre lesz hét éve, hogy méhészkedsz. Ebből is tovább lépsz?
Jövőre valóban hét éves lesz a méhészetünk, de már egy új szinten vagyunk, most kezdődött el a profi időszak az új csomagolással és értékesítési modellel. Visszanézve, az első hét év volt a korai betanulási időszak. A méhészkedés egy olyan szakma, ami minden pillanatban új kihívásokat rejt. Nem hiszem, hogy hét év után ebből is kiábrándulnék. Az biztos, hogy majd szeretnék kutatással és oktatással is foglalkozni.
Egyszer mondtad, hogy nem megtermelni nehéz a mézet, hanem eladni. Az üzleti oldalt kitől tanultad, hogyan építetted fel?
Az IKEA-ban eltöltött hét év alatt elég jól megtanultam a kereskedelem alapjait, a vevőkkel való kapcsolattartásban, értékesítésben szereztem gyakorlatot.
Ami nagy segítséget jelentett még az induláskor, hogy a korábbi munkahelyeken mindig nagy ismerősi, baráti kapcsolati hálóim alakultak ki – gyakorlatilag ők voltak az első vásárlóim. A jó minőségű termék miatt ők tovább ajánlottak engem, így ismeretlenekhez is eljutottam.
A költségeim finanszírozására is kitaláltam egy megoldást: örökbe lehetett fogadni egy méhcsaládot – x összegért 5 évre, cserébe évente mézzel fizettem. Mindkét fél jól járt. A barátaim kiváló minőségű mézet kaptak a bolti ár feléért, míg én banki hitel nélkül jutottam tőkéhez.
Családfenntartó vagy, három gyerek édesapja. Végeztél számításokat, hogy ebből meg lehet-e élni?
Igen, ezt végigszámoltam. Sokan hobbiként, pótcselekvésként méhészkednek, nem tekintik költségként a munkájukat. Én viszont úgy állok hozzá, hogy szeretem, amit csinálok, de meg is szeretnék belőle majd élni, a családomat eltartani, így célom, hogy minél hatékonyabb legyen a gazdálkodásom. Az üzleti döntéseimet ennek fényében hozom, pl. megéri-e ennyi kedvezményt adni egy vevőnek, vagy kifizetődő-e egy vásárban megjelennem.
Van jó pár befutott méhész az országban, sőt a közelben is sokan foglalkoznak ezzel. Ha nem a barátaidról, ismerőseidről van szó, miért fogják a Te termékedet választani? Volt erre koncepciód?
A kiváló minőség mellett adok a külcsínre is, mindig is fontos volt a design az életemben. Én magam is azt veszem meg – akár csokiból, borból – ami jól is néz ki. Azt akartam, hogy amikor megfogod az üveget, jó érzés legyen, és ne az újrafelhasznált, műanyag tetős „Maja a méhecske” típus jusson eszedbe.
Elsőre én sem tudtam megengedni magamnak a drágább üvegeket, illetve az ismerősök megvették a klasszikus csomagolásút is. De most, hogy kinőttük az ismeretség alapú értékesítési modellt és olyan csatornákon keresztül kezdünk el teríteni, ahol a csomagolás alapján döntenek, például kisebb fűszereseknél, delikáteszekben, ez lényegessé vált. Ezért is váltottam a különlegesebb megjelenésre, ahol a csomagolás beszélni tud helyettem. Külön arculatot terveztettem a termékcsaládnak, hogy még jobban kitűnjön a polcról.
A sikereidet látva nem tudják ezt a receptet majd egyszerűen lemásolni?
Egy arculat megtervezése, jobb minőségű matrica vagy egy prémium üveg nem olcsó, erre áldozni kell. Megkönnyíti a helyzetemet, hogy többségében nem azok az emberek méhészkednek, akik eltökélték, hogy ez lesz a jövőjük – vagy kényszer szülte, vagy csak hobbiként művelik, esetleg csomagolás nélkül, hordóban értékesítik, sőt, vannak olyanok is, akik a mézet sem szeretik. Ők nem fognak ilyen kiadásokra költeni, ha ezek nélkül is eladják valahogy a mézüket.
Sok előkészítés, tanulás után indultál el. Féltél bármitől, amikor belevágtál?
Leginkább attól, hogy a mezőgazdaságban a megélhetés nagyon bizonytalan. Bármikor lehet egy méhpusztulás, nem tudhatod, hogy jövőre lesz-e akác vagy repce, ez kiszámíthatatlan dolog. Amíg nincs elegendő tartalék az újrakezdéshez, addig ez a kockázat jelen lesz.
Milyen váratlan nehézségekbe futottál bele?
A korábban említett kiszámíthatatlanság miatt sok váratlan fordulat lehet – például a virágok nehezen kalkulálható időzítésben nyílnak, egyre több olyan hibrid vetőmagfajta van, amely nektárt már nem is nagyon ad. Erre csak úgy lehet felkészülni, hogy folyamatosan figyelem a körülményeket, az időjárást, ugrásra készen állok, ha tovább kell költöztetni a kaptárakat.
Ezért is alkalmaztam számos technológiai újítást, a méhek „jólétét” hőmérsékletet és páratartalmat is mérő szenzorokkal figyelem interneten keresztül. Így ha túl meleg vagy hideg lenne, közbe tudok lépni, és időben változtathatok a körülményeken.
Szintén a telefonomra érkeznek a napi nektárhordásról szóló adatok, ezek segítenek abban, hogy mikor érdemes egy másik területre vándorolni. A webkamera és a riasztó pedig az én nyugalmamat szolgálja, így bármikor láthatom, hogy mi történik a méhes környékén és arról is értesítést küld a rendszer, ha megváltozik a kaptár dőlésszöge.
Ez nagyon modernül hangzik. Honnan tudtad, hogy ezek a technológiák már léteznek?
Az intézeti munkám során már hallottam róluk és az informatikai hátterem miatt erre nyitottabb is voltam, mint az idősebbek. Később, amikor elindultam a saját méhészettel, fontosnak tartottam, hogy ezeket a megoldásokat alkalmazzam. Több létező rendszert ötvöztem, ami talán egyedülálló a méhészek között.
Mit élvezel a mostani munkádban a leginkább?
Az a rugalmasság, hogy 5 percre van a méhészet az otthonomból, bármikor hazaugorhatok, nagyszerű érzés. Visszagondolva, az MTI-ből egyébként is eljöttem volna, mert napi 3 órát vitt el az életemből a bejárás. Nagyon fontos számomra a szabadság érzése, ezt mind a méhészkedésben, mind a tanításban megtaláltam. Az is felemelő, hogy jó minőségű terméket adhatok az embereknek és akár olyanokkal is meg tudom szerettetni, akik korábban kifejezetten kerülték. Ezért érdemes élni, ez ad értelmet a munkámnak.
Van bármi, ami ezek mellett még hiányzik a korábbi munkából?
Igazából semmi. Talán az utazásokat hiányolom, de ez kevésbé a méhészkedéshez kötődő változás, inkább a gyerekek kicsik még. De a saját üzlet meg fogja adni azt a fajta szabadságot, hogy télen egy hónapra leálljunk és elinduljunk világot látni.
Milyen jótanácsot adnál egy olyan embernek, aki már nem talál örömet a jelenlegi munkájában, de fogalma sincs, hogyan lépjen tovább?
Azt kell végiggondolni, megéri-e a stressz azzal a munkával, amit nem is igazán szeretünk. Ha nem érezzük jól magunkat, minél hamarabb érdemes váltani, soha nem késő. Minden nap ajándék, olyan dolgot tegyünk, amivel boldogok leszünk. Merjük meglépni most, vagy bánni fogjuk örökre.
